A kutatási eredmények alapján a Semmelweis Egyetem megítélése kivételesen pozitív, a Magyarországon orvostudományi képzést nyújtó versenytársaihoz képest is kiemelkedő pozíció birtokosa. Az oktatási színvonal kapcsán magas presztízsnek örvend, a 2019 májusában végzett lakossági kutatás eredményei alapján a válaszadók 83 százaléka lenne rá büszke, ha hozzátartozója a Semmelweis Egyetem tanulója lenne, azonban az elmúlt években az intézmény még ezen a kiemelkedő eredményen is javítani tudott, ugyanis a 2022 augusztusában végzett felmérés idején ez az arány 95 százalékra növekedett.
A Semmelweis Egyetem a válaszadók 87 százaléka szerint nemzetközileg elismert szakembereket képez, 80 százalékuk pedig egyetért azzal, hogy az itt végzett hallgatók könnyen el tudnak helyezkedni külföldi munkahelyeken, továbbá 74 százalékuk szerint a Semmelweis Egyetem vonzó a külföldi hallgatók számára. A végzett hallgatók a magyarok 79 százaléka szerint könnyen el tudnak helyezkedni hazánkban is, az utóbbi állítással teljes mértékben egyetértők aránya az elmúlt három évben 12 százalékponttal nőtt.
Ugyancsak a kiemelkedő oktatási nívóról tanúskodik, hogy 2022-ben minden második válaszadó szerint a Semmelweis Egyetem klinikáin más egészségügyi ellátókhoz képest magasabb szintű ellátást biztosítottak. Az ellátás tekintetében tapasztalattal rendelkező és releváns választ adó megkérdezettek 77 százaléka elégedett az egyetemi klinikákon dolgozó orvosok és ápolók szakértelmével, az ellátás minőségét pedig 73 százalékuk ítélte meg pozitívan.
A Semmelweis Egyetem szerepe nem csak az oktatási területen, de a koronavírus-járvány elleni küzdelemben is számottevő a lakosság véleményei alapján: a válaszadók 70 százaléka szerint a Semmelweis Egyetem jelentős szerepet vállalt a koronavírus-járvány leküzdésében.
A tapasztalattal rendelkező megkérdezettek 70 százaléka gondolja úgy, hogy a fővárosi klinikákon alapos kivizsgálást végeznek. Az ellátás során 71 százalékuk érzi magát biztonságban, illetve 73 százalék gondolja úgy, hogy kedves, empatikus hangnemben szólnak hozzá az említett intézményben.
A 2022-es eredmények alapján, ha a lakosság választhatna, 60 százalékuk inkább a Semmelweis Egyetem klinikáinak egyikében szeretne ellátáshoz jutni más intézményekkel szemben.
Adatfelvétel: 2019. május, PAPI-módszer, n=1000, felnőtt magyar lakosság körében és
Adatfelvétel: 2022. augusztus, CATI-módszer, n=1002, felnőtt magyar lakosság körében