Az elmúlt években a környezetpolitika (és különösen a klímavédelem) kiemelkedett a korábbi szakpolitikai pozíciójából, és mind az európai pártok kommunikációjában, mind a közbeszédben nagy jelentőségű témává vált. A folyamat eredményeképpen az egyes politikai pólusok rendkívüli erőfeszítéseket áldoztak a környezetvédelemi problémák tematizálására, értékrendjükhöz illesztésére. És bár előfordulnak olyan pártok, amelyek tartózkodó állásponttal igyekeznek ellensúlyozni a téma kizárólagosságát hirdető szélsőségeket, a legtöbb meghatározó politikai aktor figyelme a környezeti problémák létezésének megkérdőjelezéséről az azokra adható megoldási lehetőségek közti ellentmondásokra, konfliktusokra irányult. Azt, hogy egy-egy pólus a környezetvédelem tág témakínálatából melyekhez rendel nagyobb jelentőséget, és azokat milyen eszközökkel kívánja kezelni, az adott ország földrajzi adottságai, társadalmi preferenciái, kulturális gyökerei és számos más tényező együttesen befolyásolják. Ezeken túl azonban az egyes pártok agendájának alakulásában rendre azonosíthatók olyan politikai értékrendből fakadó különbözőségek, amelyek jól leírhatók az adott párt ideológiai hátteréből következő környezetpolitikai alapvetésekkel. Ez a tanulmány ezeket a különbözőségeket vizsgálja három tipikus politikai filozófiai irányzat – a liberalizmus, az ökopolitika és a konzervatizmus – figyelembevételével. A hármas lehatárolás oka, hogy bár a politikai filozófiai irodalom jellemzően a konzervatizmust, a liberalizmust és a szocializmust szokta a meghatározó három nagy ideológiának tekinteni, a létező szocializmus 1980-as évek végi kelet-európai összeomlása az ideológiát is meggyengítette, a szocialista pártok világszerte veszítettek (és veszítenek) támogatottságukból, és a meglévő, ilyen nevű szervezetek működését is egyre inkább a liberalizmus ideológiája befolyásolja. Az éles kapitalizmusellenesség, a piacgazdasággal szembeni alternatív gazdaságszervezési rendszer keresése pedig az ökopolitikában talált otthonra, amelyben a munkásság kizsákmányolása helyett a természet kizsákmányolása vált intellektuálisan és egzisztenciálisan fontos kérdéssé. Módszertani nehézséget jelent, hogy e három gondolati irányzatnak megvan a maga belső sokszínűsége, eltérései, tehát bármiféle tipológia
óhatatlanul is olyan leegyszerűsítés, ami elfed bizonyos belső variánsokat. Sok magát a liberalizmus, a konzervatizmus vagy az ökopolitika hívének tartó elképedve utasíthat vissza egy-egy olyan karaktert, amit az alábbi leírás – leegyszerűsítve – tárgyalni fog. „A liberalizmus története valójában az állandó újraalkotás története” – írja például Duncan Bell, és ez az állandó változás minden más politikai filozófiai irányzatra is igaz. Célunk azonban nem az egyes politikai gondolkodásmódok teljes leírása, hanem csak néhány jellegzetesség megragadása, amit a környezetpolitikai eltérések magyarázatához felhasználhatunk. A tanulmány további határa, hogy a tárgyalt konfliktuspontok a három ideológiai irányzat gondolati különbségeiből vezethetők le, és így azok csak igen korlátozottan ültethetők át egy-egy párt környezetvédelmi hozzáállására a gyakorlatban, hiszen azt – ahogyan a korábbi bekezdésben is szerepel – számos egyéb földrajzi, társadalmi, kulturális és egyéb tényező formálja. A tanulmány a bevezetőt követően három további szekcióból áll. A második szekció a három tárgyalt ideológia általános tipológiáját mutatja be. A harmadik szekció hat konfliktuspont mentén elemzi a politikai filozófiák közötti környezetpolitikai különbségeket. Végül, a negyedik szekcióban a tanulmány összegzése olvasható.

 

 

A tanulmány a Századvég Riport 2021 című tanulmánykötetben jelent meg.