Líbia: A jelenlegi válság okai és következményei a migrációra

Ötévnyi, a 2014-2020-as líbiai polgárháború befejezését követő viszonylagos stabilitás után, 2025 májusában Líbiában újabb politikai válság alakult ki és fegyveres összecsapásokra került sor. Ez számos aggodalmat vet fel a biztonsági helyzet, az ország jövője és a migrációs megállapodásokban elért eredmények fenntarthatóságát illetően. A tripoli székhelyű Abdul Hamid Dbeibeh-kormány elleni tömeges tüntetések és a líbiai milíciák közötti harcok azt jelzik, hogy jelentős politikai változások várhatóak. Míg egyes elemzők szerint a konfliktus új polgárháborúvá eszkalálódhat, mások pusztán Abdul Hamid Dbeibeh politikai és gazdasági kudarcainak tulajdonítják, amely elsősorban a kormányzat leváltására irányul.

A tények fényében a válság túlmutat a líbiai belső konfliktuson és geopolitikai dimenziókat foglal magába, amelyben Törökország, az Egyesült Államok és Oroszország is érintett. Összességében elmondható, hogy strukturális, gazdasági és politikai problémák sújtják Líbiát, és ha Halifa Haftár, Nyugat-Líbia ura úgy dönt, hogy orosz támogatással kiterjeszti hatalmát Kelet-Líbiára, a helyzet tovább súlyosbodhat. A jelenlegi líbiai válság egyik kritikus következménye a migráció. Ez a tanulmány először a politikai krízis okait tárgyalja, majd bemutatja a geopolitikai összefüggéseket. Végül megvizsgálja ennek hatását a migrációs folyamatokra és a líbiai hatóságokkal kötött megállapodásokra.

A jelenlegi válság okai: Dbeibeh kormánya illegitim és gazdaságpolitikája kudarcot vallott

2021 februárjában az ENSZ ideiglenesen Abdul Hamid Dbeibeh-t nevezte ki a líbiai kormány élére. A tripoli parlament azonban 2022 februárjában Fathi Bashagha-t új kormány alakításával bízta meg. Bashagha kabinetje bizalmi szavazást kapott, és Dbeibeh-t 2022 márciusában felmentették a miniszterelnöki posztról, azonban ő megtagadta a lemondást és de facto miniszterelnök maradt, bár, de jure illegitim.[1]

Dbeibeh számos ígéretét nem tudta teljesíteni, például az általános választások megszervezését és a gazdaság stabilizálását. Azért, hogy hatalmon maradjon és támogatást szerezzen kormányának, közpénzekből fizet milíciákat, amelyek uralmát biztosítják. A kincstár kimerítése következtében azonban már nem tudja folytatni ezen milíciák megvesztegetését. Ezért úgy döntött, hogy szembeszáll a milíciákkal, és bár sikeresen megdöntötte Abdel Ghani al-Kikli-t, Kelet-Líbia fő hadurát, nem tudta legyőzni a szalafita Quwwat al-Rad’ al-Khassa milíciát, amely jelenleg Tripoli felét ellenőrzése alatt tartja.[2] A milíciák támogatásának megvásárlása mellett Dbeibeh, családja és üzleti köre különböző korrupciós ügyekben is érintettek voltak.[3]

Így a Dbeibeh rezsimjébe vetett bizalom csökkenésének elsődleges oka a gazdasági kudarc és az ezzel járó korrupció. A lakosság életszínvonala csökkent, a milíciák pedig hozzászoktak ahhoz, hogy havi rendszerességgel nagy összegeket kapjanak a kormánytól a status quo fenntartása érdekében. 2025 első négy hónapjában a deficit 4,5 milliárd dollárra rúgott, ami még nem fordult elő Líbia történetében.[4] Továbbá Líbia, Afrika leggazdagabb olajtermelő nemzete, 1 milliárd dollárral tartozik külföldi olajfinomító vállalatoknak. Bár az ország alapvetően nyersolajat exportál, azonban a finomított olaj behozatalára kényszerült, mivel a polgárháború és korrupció következtében működésképtelenné váltak a helyi finomító létesítmények. Ha a kormány nem képes törleszteni az adósságot, fennáll annak a lehetősége, hogy az ország bénító válságba sodródik.[5]

Dbeibeh 2024-es gazdasági teljesítménye hiteltelenítette kormányát. Líbia olajértékesítésből származó bevétele 25 milliárd dollár volt 2024-ben, míg kiadásai 27 milliárd dollárra rúgtak, 2 milliárd dolláros hiányt hagyva. Ez a deficit csak Nyugat-Líbiára vonatkozik, amely Dbeibeh kormányának ellenőrzése alatt áll és mindössze 3 millió embernek ad otthont. Kelet-Líbiának saját kormánya, költségvetése van és mintegy 4 millió ember felett gyakorol hatalmat, valamint saját korrupciós problémáival küzd.[6]

Az elmúlt hetekben a tömegtüntetések további nyomást gyakoroltak Dbeibeh kormányára. Bár ezek a megmozdulások nem voltak összehangoltak, az a tény, hogy Tripoliból más nyugat-líbiai városokra terjedtek át komoly kihívást jelentenek. A tüntetők korrupcióval, a választások elhalasztásával és az instabilitás előidézésével vádolják a jelenlegi kormányt. Líbia hatalmas területe és szétszórt lakossága, valamint a milíciák ellenőrzése az utakon megakadályozza, hogy a tüntetések a kormányzati intézményeket vegyék célba, ám lendületet adnak Dbeibeh ellenfeleinek, beleértve saját kormányának minisztereit is, hogy új kormány alakításának szükségességére szólítsanak fel.[7] Ezen tüntetések elnyomása a kormánypárti és kormányellenes milíciák között fegyveres összecsapásokhoz is vezethet, valamint a külföldi nyomásgyakorlás erősödéséhez.[8]

Geopolitikai következmények

A fegyver- és zsoldos csempészet tekintetében Nyugat-Líbia alkotja az Algériába, Nigerbe és Maliba vezető kaput, míg Kelet-Líbia hasonló szerepet játszik Szudán és Csád irányában. Dbeibeh döntése, hogy erősítse szövetségét az iszlamista milíciákkal, magában hordozza annak kockázatát, hogy fegyverekkel és pénzügyi támogatással erősíti meg a szomszédos országokban működő terrorszervezeteket. Emellett Dbeibeh aktívan törekedett külföldi zsoldosok felbérlésére. A korábbi évek tapasztalata szerint, a líbiai biztonság kulcsfontosságú az egész száheli régió stabilitásához. Számos geopolitikai szereplő – az Egyesült Államok, Franciaország, Oroszország, az Emirátusok és Törökország – kihasználhatná a líbiai káoszt a régió destabilizálására és arra utasíthatná meghatalmazottjait, hogy fokozzák műveleteiket. Az elmúlt hónapokban a határellenőrzés meglazult, Dbeibeh a zsoldosok és fegyverek mobilitásának megkönnyítését is használhatja Európával szembeni zsarolásként.[9]

Az Egyesült Államok és Törökország, amelyek a legnagyobb befolyással rendelkeznek Nyugat-Líbia felett, sürgetik a kormánypárti és kormányellenes milíciákat, hogy egyesüljenek, s ezt az ENSZ is támogatja. Emellett az Egyesült Államok Kelet- és Nyugat-Líbiát közös igazgatás alá akarja vonni és stabilizálni.[10] Azonban Nyugat-Líbiához képest Haftár rezsimje Kelet-Líbiában jóval stabilabb. Egy Nyugat-Líbiával való új konfliktus esetén Haftár biztosan nyerő pozícióban van. Emellett az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom és Oroszország is támogatja Haftárt. Oroszországnak hozzáférése van katonai bázisokhoz Líbián belül, valamint a katonai kikötőkhöz a Földközi-tengeren. Washington stratégiája világos: Líbia egyesítése és Oroszország kiszorítása a Földközi-tengerről. Ennek megvalósításához azonban Nyugat-Líbiának legitim és egységet teremtő kormányzat alá kell kerülnie, amire Dbeibeh alkalmatlan.

Líbia problémája mély és strukturális, amelyet belső és külső tényezők együttese okozott 2011 után, amikor megdöntötték Kadhafi rezsimjét. Valódi líbiai politikai ellenzék hiányában Kadhafival szemben az Egyesült Államok és szövetségesei különböző zsoldos milíciákat hoztak létre, fegyvereztek fel és rájuk támaszkodtak a Kadhafi bukása utáni tárgyalásokban. Ezek a milíciák a törzsi hűségre alapoztak és a szövetségeseik által lakott országrészek kedvezményes bánásmódban részesültek, egyes vezetők hatalmát pedig pénzért cserébe biztosították. Az ilyen folyamatok jellemzőek a hadurak által irányított államokra, ahol a vezetők bármikor összecsaphatnak befolyási övezetek és erőforrások feletti kontrol miatt. Az Egyesült Államok és szövetségesei fel akarják számolni ezeket a milíciákat, mert akadályozzák az új, egységes Líbiát célzó politikájukat. Azonban ehhez akár új választások kiírására is szükség lehet.

Migrációs következmények

Az IOM legfrissebb adatai szerint jelenleg 858.604 migráns tartózkodik Líbiában. A 2024 végén nyilvántartott 824.131 migránshoz képest ez mintegy 34.000 fős növekedést jelent, valószínűleg a Szudánból érkezők miatt. Ugyanez a forrás jelzi, hogy ezen migránsok többsége (78 százalék) férfi, a fennmaradó 22 százalék nő és gyermek. A kibocsátó országokat tekintve 46 különböző nemzetiségből származnak, elsősorban szubszaharai Afrikából, 83 százalékuk négy Líbiával határos országból: Szudán (31 százalék), Niger (22 százalék), Egyiptom (20 százalék) és Csád (10 százalék). Míg Szudánban polgárháború zajlik, a másik három ország migránsai gazdasági migránsok, országaik biztonságosak, sőt biztonságosabbak, mint Líbia. Ezen migránsok közel 95 százaléka illegálisan lépett be Líbiába, magasabb bér vagy az Európába jutás reményében.[11] Azonban Líbia instabilitása miatt ezen munkavállalók többsége nem kapja meg időben fizetését, és kevés kilátása van munkahelyi biztonságra vagy egészségbiztosításra. Figyelembe véve helyzetük bizonytalanságát, ez arra ösztönözheti őket, hogy Európába induljanak.

2025 első két hónapjában 6808 migráns érkezett tengeri úton Olaszországba, ami 33 százalékos növekedést jelent 2024 ugyanezen időszakához képest. 2025 kezdete óta a líbiai parti őrség körülbelül 7500 illegális migránst fogott el, akik hajóval készültek Olaszországba utazni. Giorgia Meloni 2022 októberi hivatalba lépése óta Olaszország jelentős befektetéseket tett és szorosan együttműködött Tripolival a líbiai partról Olaszországba irányuló bevándorlás csökkentése érdekében. 2023-ban és 2024-ben Olaszország és Líbia sikereket ért el, ami segített Meloninak fenntartani a kormányát. Azonban 2025. május 7-én Meloni villámlátogatást tett Líbiában, hogy a líbiai hatóságokat hatékonyabb intézkedések megtételére ösztönözze az illegális migráció intenzitásának erősödése miatt.[12]

Emellett a Trump-adminisztráció katonai repülőgépekkel szándékozik illegális migránsokat Líbiába toloncolni. Ez az intézkedés különböző nemzetiségeket érint, bár az afrikai és közel-keleti illegális migránsok lehetnek leginkább érintettek. A bevándorlók Líbiába való áthelyezésének terve hivatalos és Dbeibeh kormánya beleegyezett hatalmának megmentését remélve.[13] A migránsok deportálása az Egyesült Államokból Líbiába növelné a nyomást a líbiai hatóságokra, akik már most is túlterheltek és minimalizálták az illegális migráció elleni fellépést és az Olaszországgal való együttműködést. Ha újra polgárháború tör ki, a hadurak és milíciák nem fognak törődni Európa tengeri határainak őrzésével. A migráció jelenleg nem jelent prioritást Dbeibeh számára, mivel elsősorban saját túléléséért küzd, Líbia stabilitásának rovására.[14]

Összegzés

A jelenlegi líbiai válságot a nyugat-líbiai milíciák közötti konfliktus váltotta ki az erőforrások megszerzése és befolyásuk kiterjesztése miatt. Dbeibeh kormánya, amely politikailag illegitim és gazdaságilag korrupt, egyes milíciák támogatásának köszönhetően még képes megőrizni hatalmát, ám a helyzete törékeny, mert a lojalitás sokba kerül és a harcok pedig folyamatosak. Az ország eladósodott, az életszínvonal radikálisan csökken, a tömegek pedig tüntetéseken követelik a kormányzat lemondását. A határellenőrzés meglazult, mert a milíciák vagy túlságosan el vannak foglalva riválisaikkal való harcban, vagy maguk is érdekeltek az emberkereskedelemben. Ennek eredményeként a Líbiából Olaszországba tartó illegális migráció intenzívebbé vált az elmúlt hetekben. A jelenlegi destabilizáció és a romló körülmények között az év hátralévő részében várható, hogy nőni fog az Európába érkező illegális migránsok száma.