Dr. Juhász Erika

szakmafejlesztési igazgató
Nemzeti Művelődési Intézet
juhász erika

Kép letöltése nagy felbontásban.

Debreceni Egyetemen tanít 1998 óta és jelenleg is, 2011-től tanszékvezető docens. A Nemzeti Művelődési Intézet jogelődeiben együttműködő partnerként, megbízottként, tanácsadóként tevékenykedett, majd 2014-től munkaviszonyba lépett. Feladatköreihez tartozik a közművelődési szakemberképzés felsőoktatás-fejlesztése az ország 13 felsőoktatási intézményének képviselőivel, a közművelődés országos kutatási tevékenységének fejlesztése, a közművelődési szakkönyvtár kialakítása, 2017-től pedig ezeken túl a közművelődési szakemberképzés szakképzési és szakmai továbbképzési feladatainak irányítása.

Jelenleg a Nemzeti Művelődési Intézet szakmafejlesztési igazgatója. A Kulturális Szemle online tudományos folyóirat főszerkesztője. A felnőttek művelődésével és képzésével foglalkozó szakembereket képző felsőoktatási intézményeket tömörítő Művelődéstudományi és Andragógiai Szakbizottság társelnöke. Az MTA DAB Művelődéstudományi és Andragógiai Albizottságának elnöke. Több mint száz publikáció, közel kétszáz tudományos előadás szerzője. Többszáz szakmai előadása mellett rendszeres szakmai oktató és tréner OKJ-s és szakmai továbbképzésekben, közművelődési szakértő, kulturális és oktatási projekteket vezet, több kulturális célú civil szervezet vezetőségi tagja.

Add Your Heading Text Here

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.

szv riport 2024 b1 scaled

Adatalapú, ugyanakkor közérthető elemzések Magyarország legfontosabb kihívásairól!

Vásárolja meg webshopunkban most kedvezményesen!

Frissítettük feltételeinket