dr. Réti Gergely

ifjúságpolitikai szakértő, kutató
MCC Ifjúságkutató Intézet
réti gergely portré

Kép letöltése nagy felbontásban.

dr. Réti Gergely a veszprémi Lovassy László Gimnázium emelt szintű angol tagozatán érettségizett, majd 2025-ben szerzett jogi diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán, ahol jelenleg doktori tanulmányait folytatja. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) egyetemi programjai közül előbb a Junior Programot, majd a Jogi Iskolát végezte el, később pedig a Közjogi Műhely kutatójaként dolgozott. Egyetemi évei alatt lehetősége nyílt arra is, hogy egy szemesztert a Barcelonai Egyetem Jogtudományi Karán töltsön.

Szakmai pályáját a Kulturális és Innovációs Minisztérium Ifjúságért Felelős Helyettes Államtitkárságán kezdte. 2024-ben csatlakozott az MCC-hez Collegiumi Biztosként, majd a Fiatalok Kutatóintézetének munkatársaként is tevékenykedett.

Tudományos érdeklődésének középpontjában az ifjúságügyek, az ifjúságpolitika és az alkotmányjog állnak. Számos tanulmánykötet szerzője és társszerzője, emellett 2025 óta az MCC Jogi Iskolájának oktatójaként is részt vesz a következő jogásznemzedék képzésében.

Add Your Heading Text Here

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.

szv riport 2024 b1 scaled

Adatalapú, ugyanakkor közérthető elemzések Magyarország legfontosabb kihívásairól!

Vásárolja meg webshopunkban most kedvezményesen!

Frissítettük feltételeinket