Új gazdasági lehetőségek és olcsóbb gáz – Magyarország előnyére válhat a szíriai hatalomváltás

Bevezetés

2024. december 8-án az Aszad-rezsim összeomlott, ami a Közel-Kelet átrendeződését és egy elhúzódó geopolitikai hatalmi versengés (2011-2024) lezárását jelenti. Ez a változás alapjaiban befolyásolja a kétmillió Európába érkezett szíriai bevándorló és a Közel-Keleten élő 6 millió menekült, valamint a jövőbeli szíriai menedékkérők státuszát és lehetőségeit. A szíriai hatalomátvétel hatásai már láthatók Jemenben, Irakban és Libanonban. Ebben a tanulmányban Aszad bukásának okait, a szíriai bevándorlásról folyó európai vitákat, valamint a Szíria jövőjével kapcsolatos potenciális fejleményeket elemezzük, különös tekintettel a gazdaságra és a bevándorlásra.

Az Aszad bukásához vezető folyamat

Szigorú belső elhárítással és az alavita kisebbséget előnyben részesítő szektariánus politikával az Aszad család 1971-től 2024-ig uralta Szíriát. Az 1982-es hamái mészárlás, amelyet Háfez el-Aszad és testvére, Rifát el-Aszad hajtott végre, áthidalhatatlan szakadékot teremtett az Aszad-rezsim és a szunnita többség között. Amikor 2011-ben kitört a szíriai forradalom, Bassár el-Aszad, apja Háfez el-Aszad kormányzási hagyományait követve, erőszakkal akarta letörni. Az előzmények között fontos megemlíteni, hogy Aszad 2003 után lehetővé tette, hogy Szíriából a szunnita iszlamisták Irakba távozzanak és ott az amerikai csapatok ellen harcoljanak. A felkelés első éveiben kibontakozó harc során Irakból dzsihadista milíciák érkeztek, hogy a rezsim ellen harcoljanak, majd a (2014-től) Iszám Állam néven elhíresült szervezet zsoldosai tömegesen tértek vissza Szíriába. Aszadnak külső segítségre volt szüksége, azonban a hadserege nem rendelkezett elegendő erővel a harchoz, mivel az erőforrások többségét négy különálló titkosszolgálat között osztották szét, és emellett az alsóbb rendfokozatú állomány főként szunnitákból állt, akiknek motivációja és lojalitása megkérdőjelezhető volt.[1]

A forradalmi megmozdulásban a rezsim bukásában érdekelt regionális és nyugati hatalmak lehetőséget láttak. A szíriai lázadó csoportok politikai, logisztikai és katonai támogatást kaptak az Egyesült Államoktól, Törökországtól, Szaúd-Arábiától, Katartól, Nagy-Britanniától, Franciaországtól, Izraeltől és Hollandiától. Így a kormányzat hadserege az iráni milíciák segítségével sem volt képes arra, hogy megmentse a rezsim uralmát orosz beavatkozás nélkül. A 2015-ös orosz beavatkozásnak köszönhetően Aszad képes volt megtartani a hatalmat és elkerülni a katonai vereséget.[2] Azonban túl sok politikai legitimitást vesztett a tiltakozások erőszakos elnyomása miatt és azért, mert az iraki Amerika-ellenes szunnita felkelés támogatásával – szándékával ellentétben – a szíriai dzsihadizmus térnyerését is elősegítette. Az orosz légicsapások lehetővé tették az Aszadhoz hű alavita milíciák, a kormányzati haderő és az Irán által finanszírozott milíciák, különösen a Hezbollah számára, hogy visszafoglalják az ország felét, főként a nyugati és déli régiót, amely tartalmazza a négy legfontosabb várost: Damaszkuszt, Homszot, Hamát és Aleppót. Ugyanakkor át kellett engednie Észak- és Kelet-Szíriát, ahol számos milíciát Törökország, a kurdokat pedig az Egyesült Államok támogatta.

2022-2024 során azonban két tényező megváltozott, aminek Aszad nem szentelt figyelmet. Egyrészt az orosz katonai erőket lekötötte és figyelmét elvonta az ukrajnai konfliktusban való részvétel, különösen a donbaszi csaták és a terület (Kurszk) 2024-es megszállása. Ezzel szemben a Hamász palesztin szervezet al-Aksza áradat elnevezésű hadművelete csapda helyzetet teremtett az iráni milíciáknak Szíriában, Libanonban, Irakban és Jemenben, valamint magát Iránt is konfrontációba sodorta Izraellel. A Hamász arra kényszerítette az iráni milíciákat, hogy támogatást nyújtsanak és „behajtsák” Irán hangzatos ígéreteit a palesztinok támogatására vonatkozóan. Ez ahhoz vezetett, hogy Izrael bombázta az iráni milíciák állásait Szíriában, annak ellenére, hogy ezek inkább Irán érdekeit védő „helyőrségek”, nem pedig Izrael megtámadását előkészítő bázisok voltak.[3]

Oroszország és Irán a megváltozott helyzetben már nem tudta a korábbi mértékben támogatni Aszadot. Törökország, amely az iszlamista és katonai lázadókat – Háját Tahrír as-Sám (HTS) és a Szabad Szíriai Hadsereg erőit – támogatta Észak-Szíriában, különösen figyelt erre a geopolitikai változásra. Törökország célja, hogy eltávolítsa a kurd katonai jelenlétet Észak-Szíriából és enyhítse a török gazdaságra és társadalomra nehezedő nyomást, amit a hárommillió szíriai menekült okoz. 2018-ban Erdogan kompromisszumot kötött Aszaddal és ennek eredményeként az ország különböző részeiből összegyűjtött dzsihadisták az idlibi, törökök által felügyelt zónában élhettek zavartalanul. Ezt az ország konszolidációjára képtelen Aszad ideiglenes megoldásnak tekintette, ám a hosszabb távú rendezésre irányuló török javaslatokat elutasította.[4]

Ankara Amerikához és Izraelhez hasonlóan az al-Aksza áradat hadműveletet a status quo megdöntésének és közel-keleti hegemóniájuk megszüntetésére irányuló kísérletnek tekintette. Úgy értelmezték, hogy ez a művelet Irán terjeszkedésének a jele – amely proxy szervezeteit használja Libanonban, Irakban, Szíriában, Jemenben és Gázában egy új Közel-Kelet létrehozására –, Teherán pedig végső soron Oroszország valamint Kína eszköze. A gázai harcok folyományaként az izraeliek megsemmisítették a Hezbollah képességeit és vezetését. Ugyanakkor sem Izraelnek, sem az Egyesült Államoknak nem volt sürgős szüksége Aszad bukására, sőt egy erre irányuló műveletet kifejezetten kockázatosnak tartottak. Az akciót – az elsősorban 2018-ban Idlib térségébe evakuált – lázadók szervezték Törökországgal együttműködve és Katar pénzügyi támogatásával. Izraelben és az Egyesült Államokban csak később értesültek a tervezett akcióról.[5] Ezt jelzi az is, hogy Netanjahu csak néhány nappal a támadás kezdete előtt fenyegette meg Aszadot.[6] Ez arra utal, hogy bár az USA és Izrael tudott a műveletről, talán nem bíztak abban, hogy sikerül végrehajtani. Washington és Tel-Aviv számára egy ilyen művelet – ha elhúzódik – új frontot nyitott volna Oroszország és Irán ellen.

Bár maga Aszad a közelmúltban a szunnita regionális hatalmak felé is nyitott, fontos összekötő kapocs maradt a Hamász és a Hezbollah iráni fegyverekhez juttatásában.[7] Aszad nem vette komolyan a török javaslatokat, mert úgy vélte, elég stabil a helyzete ahhoz, hogy elutasítsa a lázadókkal való hatalommegosztás politikai folyamatának elindítását, a kurd erők eltávolítását az északi területekről és a többségében szunnita szíriai menekültek visszatérésének engedélyezését Törökországból. Végzetes tévedésnek bizonyult az, hogy Szaúd-Arábia közeledése és Szíria Arab Ligába való visszavétele (kínai közvetítéssel) hamis biztonságérzetet keltett Aszadban. Kína és az Arab-öböl államai nem jelentős szereplői a Közel-Kelet geopolitikájának.

A hatalomátvételi hadművelethez a zöld lámpát végül az adta meg, hogy Izrael, Törökország és az Egyesült Államok egyetértésre jutott Aszad sorsának meghatározásában. A szíriai hadsereg gyors összeomlása azonban olyan elem volt, amire senki sem számított.[8] A lázadókat – akiknek eredeti célja az volt, hogy a szíriai hadsereget és az iráni milíciákat Aleppó felé szorítsák – meglepte a szíriai hadsereg ellenállásának hiánya – ugyanígy Aszadot, valamint orosz és iráni szövetségeseit is. Ez utóbbit kötelezően besorozott állomány alkotta, nem volt motivációja, gyakorlatilag nem kapott fizetést, és vallási hovatartozása mentén is megosztott volt.[9]

Továbbá, mivel a szíriai olajat az USA és a kurdok ellenőrizték Kelet-Szíriában, a szíriai gazdaság rendkívül rossz állapotban volt, nagyon kevés felhasználható erőforrás állt rendelkezésre. A szankciók, az infláció, a biztonsági költségek és a lakosság belső menekülése következtében a szírek 69 százaléka élt a szegénységi küszöb alatt.[10] Az Aszad rezsim Captagon (fenetilin) drogüzlete csak a szűk elitnek hozott hasznot.[11] Tekintve, hogy Aszad uralma híján volt a politikai legitimitásnak, a geopolitikai eszközöknek és a strukturális gazdasági eszközöknek, valamint egy működő hadseregnek, így a bukása elkerülhetetlen volt.

Bevándorlás

A Törökországban, Jordániában, Libanonban és Egyiptomban élő menekültek között már tapasztalható a Szíriába való visszatérés megindulása. Becslések szerint 6 millió, többségében szunnita szír menekült él ebben a négy közel-keleti országban, többnyire táborokban.[12] Mivel életkörülményeik a táborokban elviselhetetlenek, s az Európába irányuló migrációhoz nincsenek erőforrásaik, sokan várhatóan hazatérnek. Törökország, Jordánia, Libanon és Egyiptom aktívan ösztönzi is a szírek visszatérését. Az utazás alacsony költsége és a Szíriához való közelség olyan tényezők, amelyek megkönnyítik a visszatérést. A szírek hazatérése Szíria jelenlegi kormányának is prioritása.[13]

Ami az Európában élő szír bevándorlókat illeti, egy részük beilleszkedett a gazdaságba vagy olyan szociális biztonságot élveznek, amelyet Szíriában nem kapnának meg. Elmondható az, hogy a szíriaiak közül sokan sikeres vállalkozásokat indítottak el (különösen éttermeket), beiratkoztak oktatási intézményekbe, munkát vállaltak vagy egészségügyi ellátásban részesülnek. Az európai kormányok készpénzes ösztönzőkkel próbálták rávenni a szíriaiakat a visszatérésre; Ausztria 1000 eurót, míg Dánia 2700 eurót kínál. Maguk a pénzügyi ösztönzők azt sugallják, hogy a szírek valószínűleg nem térnek vissza mivel ezek az összegek jelentéktelenek ahhoz, hogy valaki úgy döntsön, visszatér egy olyan helyre, amelyet tíz éve romokban hagyott el. A német kormány kijelentette, hogy gazdasági okokból ellenzi a Németországban dolgozó szírek hazatelepítését. Becslések szerint 236 ezer szíriai bevándorló dolgozik és fizet adót Németországban, és közel kétharmaduk alapvető fontosságú munkát végez. 2023-ban 5758 szíriai orvos dolgozott Németországban.[14]  Németországnak pótolnia kell ezeket a képzett munkavállalókat, ami a jelenlegi körülmények között nehéznek bizonyul.

Az, hogy hány szír bevándorló tér vissza Szíriába, attól függ, hogyan építi újjá a jelenlegi kormány Szíriát. Sok európai ország még több szír hazatérését ösztönözné, ha a jelenlegi szír kormánynak sikerülne újraindítania a gazdaságot. Valószínűtlen, hogy szíriai bevándorlók áradata indulna Törökországból Európába, ha nemzeti egységkormány alakul, amely magába foglalja az összes politikai frakciót és amennyiben a kurd-kérdés rendezésre kerül Washington és Ankara konszenzusa nyomán. Jelenleg erős a remény, hogy a szírek képesek lesznek létrehozni egy demokratikus és civil államot, a legtöbb meghatározó szíriai szereplő hitet tett emellett. (Szíriában volt a Közel-Kelet első demokráciája 1946-tól 1949-ig, amit puccsok sorozata követett 1971-ig). A 2011-es szíriai forradalom előtt – a szabadság és méltányosság hiánya ellenére – a szírek általában nem gondolkodtak migrációban.

Azonban a politikai szándék nem lesz elegendő, amíg nincsenek érezhető jelei a gazdaság fellendülésének. Jelenleg az átlagfizetés körülbelül 20 dollár, és egy dollár 14.000 szíriai lírát ér.[15] A jelenlegi kormány ígéretet tett a fizetések 400 százalékos emelésére.[16] Ennek megfelelően az átlagfizetés körülbelül nyolcvan dollár lesz. Egy európai szíriai bevándorló kétségtelenül többet keres ennél naponta, és talán még óránként is többet, ha saját vállalkozást vezet vagy magasan képzett és jó pozíciót tölt be. Szíria potenciálisan gazdag ország lehet – Aleppó a háború előtt az egész Közel-Kelet egyik legjelentősebb ipari központja volt, az ország jól termő földekkel rendelkezik, élelmiszerből önellátásra képes, a konfliktus előtt nem volt jelentős energiaexportőr, de termelése elegendő volt saját szükségleteinek fedezésére. A háború súlyosan károsította az energiainfrastruktúrát és az erőforrások feletti ellenőrzés megosztottá vált. A jelenlegi helyzetben a befektetések a legfontosabbak számukra. Katar és Törökország kulcsszerepet fog játszani a szíriai gazdaságban, mivel ez a két ország segített a fegyveres ellenzéknek túlélni Idlibben. Törökország már stratégiai lépéseket tesz a jövőbeli üzleti lehetőségek megszerzése érdekében.

A jelenlegi szíriai változások jelentősége Magyarország és az EU számára

A migráció intenzitásának csökkenése mellett Magyarország és az EU sokat nyerhet a jelenlegi szíriai rezsimváltásból, különösen a geopolitikai átrendeződés és az energiaforrások területén. Egy nyugatbarát és Törökország-barát Szíria már nem lesz Irán eszköze és kikerül az orosz befolyás alól. Az iráni befolyás Libanonban is jelentősen háttérbe szorult, így Magyarország és az EU befektethet és újraindíthatja kapcsolatait ezzel a két országgal, amelyek évtizedekig iráni és orosz befolyási övezetek voltak. A francia segítségnyújtás és az EU nagyobb szerepe Libanonban szintén prognosztizálható. A keresztényeket elsősorban a Hezbollah túlhatalma és Libanon külpolitikai irányvonalának, valamint a hadsereg vezérkarának síita „megszállása” károsította. A libanoni keresztény (maronita) elnökjelölt személyének kiválasztása során gyengülni fog az elnökjelölt Hezbollahhal fenntartott kapcsolatának jelentősége és a nyugati (EU/francia) befolyás lesz meghatározó. Összességében, ha Szíria függetlenebbé és egységesebbé válik, a keresztények helyzete Libanonban erősödni fog.[17]

A gazdasági szempontból hatalmasnak tekinthető Katar-Törökország gázprojekt, amely most már áthaladhat Szírián, előnyös lehet Magyarország és az EU gazdasága számára.[18] A beruházás érdemben hozzájárulhat Európa gázellátásának diverzifikációjához, amely a jövőben javíthatja az energiabiztonságot és mérsékelheti az árakat. Továbbá a Trans-Arabian Pipeline, amely 1950-től 1976-ig működött Szaúd-Arábia és Libanon között, újraéleszthető és kiterjeszthető Törökországig, mielőtt elérné Európát.[19] Az elmúlt két év megmutatta a Vörös-tengeren áthaladó nemzetközi kereskedelem kiszámíthatatlanságát. Egy szárazföldi kereskedelmi útvonal Jordánián és Szírián át – ez egy általános kereskedelmi folyosó lenne – alternatívát jelenthet a Vörös-tengeri szállítással szemben. Magyarország és az EU gazdaságai most lehetőséget kaphatnak az Öböl-országok gazdag piacaihoz való kapcsolódásra egy olyan nemzetközi kereskedelmi útvonalon keresztül, amely Jordánián, Szírián és Törökországon halad át.

Szíria újjáépítésének 900 milliárd dollárra becsült terve szintén üzleti lehetőséget jelent Magyarország és az EU számára.[20] Kétségtelen, hogy az IMF, Katar és Törökország fogja uralni ezt a piacot.[21] Azonban Magyarország kihasználhatja a lehetőségeket az energetikai létesítmények rehabilitációjára Kelet-Szíriában. A szíriai piacra való betörés valószínűleg legjobb stratégiája egy konzorcium létrehozása vagy török cégekkel való együttműködés. Ennek fényében a Szíriával való kétoldalú kapcsolatok újraindítása is időszerűvé vált.

Szíria követheti-e Líbia és Irak példáját?

Alapvető különbség, hogy Szíria háborúja a hatalomátvételt megelőzően éveken át zajlott. Jelenlegi erőforrásai újjáépítés nélkül kihasználhatatlanok. A szír nép testileg, lelkileg és gazdaságilag kimerült és az erőszakos érdekérvényesítést teljes mértékben elutasítja, semmilyen hatalmi tényező nem szerezhet legitimitást erőszakkal. Számos szíriai frakció – iszlamista, kurd és világi ellenzék – a helyi leszámolások ellenére szíriai nemzeti egységre szólított fel. A második világháború óta Szíriában a felekezeti együttélésen túlmutató nemzettudat eszméje politikai mozgalommá fejlődött, amelynek eszmeiségét Háfez el-Aszad is felhasznált saját céljaira, ám a diktatúra bukása nem jelenti a szír nemzettudat bukását. Irakban Irán és az Egyesült Államok továbbra is rivalizál, míg Líbiát az USA és Oroszország osztotta fel. Szíriában a befolyási övezetek kérdése elsősorban gazdasági színezetet nyerhet, amelyet a tárgyalóasztalnál és nem a hadszíntéren döntenek el.

Egy másik jelentős különbség, hogy a szírek többsége urbanizált területen él, ambiciózusok és rugalmasak. Oktatási rendszerükben a természet és mérnöki tudományok magas színvonalúak voltak. Magukon viselik annak jegyét, hogy évszázadokon keresztül kereskedőnépként éltek. Ezzel ellentétben, Líbiában és Irakban, a szektariánus politika és a törzsi identitás volt meghatározó. A harmadik különbség az, hogy Törökország felügyeli a szíriai lázadókat. Pragmatikus nagyszabású gazdasági stratégiáját Szíria stabilizációja szolgálja. Mivel az USA elismerte Törökország kulcsfontosságú pozícióját az országban, az új szír kormányzat Ankarával egyeztet és az ott meghatározott irányvonalat fogja követni. Washington és Ankara a kurd problémában feszülhet egymásnak, ám Szíria esetében Amerika várhatóan engedékenyebb lesz, mint Irakban és Líbiában, hiszen Aszad bukását csupán jóváhagyta de nem játszott főszerepet benne. Törökországot és a lázadókat információval és a kurdokra gyakorolt nyomással támogatta, közvetett módon, komolyabb anyagi és katonai áldozatok nélkül. Az Egyesült Államok 2018 óta óvatos volt és most meglepte Aszad gyors bukása. 2025-ben a Trump-adminisztráció fog dönteni a Szíriával kapcsolatos politikáról: választhat a kurdok támogatása és az olajmezők ellenőrzése között – ami valószínűleg katonai konfliktushoz vezetne –, vagy átengedi Szíriát a törököknek cserébe az amerikai kezdeményezések támogatásáért, az orosz befolyás korlátozásáért, valamint az iszlamista és az Izraelt veszélyeztető tendenciák féken tartásáért.

Következtetés

Az Aszad utáni Szíria stabilitása a térség minden országának érdeke, ehhez azonban a gazdaságot minél gyorsabban teljesen újjá kell építeni. Ez nem valósítható meg a szankciók feloldása és a külföldi befektetések nélkül. Magyarországnak és az EU-nak ebben a helyzetben lehetőségei nyílnak. A migrációt illetően várható, hogy a Közel-Keleten élő szíriaiak többsége visszatér Szíriába. Az Európában élő szíriai bevándorlók többsége valószínűleg a maradásra voksol a szociális juttatások és gazdasági integráció reménye miatt.