A helyi közösségek ereje nem (kizárólag) fejlettségi kérdés
A Századvég 2025 júliusa és októbere között készült, húszezer fő megkérdezésén alapuló kérdőíves kutatása az emberek közötti különféle kapcsolathálózatokkal foglalkozott. Ennek egyik kiemelt területe volt az úgynevezett szolidaritásmintázatok vizsgálata, beleértve a helyi közösségek erőforrásainak feltérképezését. A téma fontossága aligha szorul különösebb magyarázatra. A mindennapok során, az egyéni életút kisebb-nagyobb problémáinak megoldása során, valamint a szélesebb társadalmi csoportokat érintő vagy akár a koronavírus-járványhoz hasonló, globális hatókörű válságok idején is kulcskérdés, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésére azoknak, akik a bajban számítanak egymásra vagy építeni igyekeznek a közös erőfeszítésekre. Az ilyen segítségek és együttműködések mindenekelőtt a családtagok, barátok, ismerősök közötti, helyben könnyen elérhető, mozgósítható, „aktiválható” hálózatokban valósulnak vagy valósulhatnak meg. Az, hogy milyen kép alakul ki bennünk saját közösségünk erőforrásairól és cselekvési lehetőségeiről, nagyban függ attól, milyen társas kapcsolatokat ápolunk másokkal, mennyire vagyunk tisztában a körülöttünk élők erősségeivel és gyengeségeivel, valamint mennyire bízunk az emberekben. Emellett az is meghatározó, hogy milyen korábbi megküzdési tapasztalataink voltak, és milyen próbatételek során mutatkozhattak meg közös erényeink vagy éppen hiányosságaink. Ezek a tudások és tapasztalatok értelemszerűen visszahatnak arra is, hogy a közös cselekvés számára milyen pályákat tudunk elképzelni, akár válsághelyzetben, akár „békeidőben”, olyankor, amikor a fokozatos építkezésnek van itt az ideje.
A kérdőíves kutatás egyik kapcsolódó része tizenöt indikátor alapján igyekezett végére járni annak a kérdésnek, hogy a helyi közösségek tagjai milyen erőforrásokat tartanak számon. Az eredmények azt mutatják, hogy a magyar társadalomban a legjellemzőbbnek tartott erőforrás – a kölcsönös segítségnyújtás – is csak kevesebb mint a megkérdezettek fele (43 százaléka) szerint jellemző az adott közösségre. Ugyanakkor azt is érdemes kiemelni, hogy ezeknek a szűkebb társas viszonyrendszereknek a jelentősége, támogató szerepe relatíve nagy. Erre utal az is, hogy a közös élmények és emlékek (35 százalék), a szokások és hagyományok (33 százalék), valamint a szoros emberi kötelékek (31 százalék) szintén a viszonylag sokak által említett tényezők között szerepelnek. Ezzel szemben más jellegű – például egyéni képességeken vagy materiális természetű javakon alapuló – erőforrások számottevően kevesebbek látóterében vannak jelen. A műveltséget csak a megkérdezettek 19 százaléka, míg a pénzügyi tartalékokat csak 11 százalék nevezte meg mint a számára reális közelségben lévők közösségének erőforrását.
A helyi közösségek – potenciális – erejében mutatkozó területi különbségek nem feltétlenül magyarázhatóak a gyakran emlegetett fejlettségi szempontokkal, a sok más (elsősorban gazdasági) területen látható budapesti „fölény” ebben a tekintetben nem kimutatható, az adatok régiók szerinti összehasonlítása alapján. Ennek egyik – részben módszertani – oka az, hogy a helyi közösségek erőforrásainak elemzésekor nem kizárólag és nem is elsősorban az anyagi jellegű tényezőkre összpontosítottunk; mivel meglátásunk szerint egy-egy közösség ereje nagyon eltérő pillérekre épülhet. Ilyen szembeöltő különbség például, hogy Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl más régiókhoz képest – a válaszadók kollektív önképe alapján – különösen gyengének tekinthető a hasznos mindennapi szaktudás, valamint a találékonyság és kreativitás tekintetében. Ugyanakkor míg Észak-Magyarország az aktív társasági élet vonatkozásában kifejezetten erősnek mutatkozik, az összességében leggyengébb közösségi hálóval rendelkező Dél-Dunántúl ebben a vonatkozásban is az egyik legrosszabbul teljesítő régió. A régiónként kirajzolódó összképből kiemelkedő további érdekesség, hogy az egészségügyi ismeretek vonatkozásában helyi közösségükről az összes régió közül a közép-dunántúliak rendelkeznek a leginkább pozitív percepcióval. Az ország legfejlettebb, központi régiói, Budapest és Pest vármegye a közösségi kapcsolatháló tekintetében összességében gyengén szerepeltek, néhány indikátor alapján azonban inkább a viszonylag több lehetőséggel rendelkező régiók közé sorolhatók. Pest vármegye esetében ilyen dimenzió az erkölcsi tartás és vallásos hit, a pénzügyi tartalékok és a könnyen értékesíthető vagyontárgyak. A főváros vonatkozásában pedig egyedül az utóbbira (könnyen értékesíthető vagyontárgyak) vonatkozó értéket emelhetjük ki, mint olyan összetevőt, amelyik az országos átlaghoz képest relatíve magasnak tekinthető.
Elemzésünkből kiderült, hogy Magyarország egyes régióiban a különféle tényezők eltérő hangsúlyokkal biztosítják a közösségi kapcsolathálózatok számára elérhető erőforrásokat. A vizsgált szempontok alapján összességében kiemelkedőnek mondható a nyugat-dunántúliak helyi közösségeinek ereje, de viszonylag kedvező helyzetben vannak az észak- és dél-alföldi, valamint a közép-dunántúli emberek is. A társas viszonyokban rejlő erőről alkotott elképzelések érzékelhetően inkább a hiányokkal jellemezhetők az ország más részein, mindenekelőtt Dél-Dunántúlon és Budapesten, másodsorban pedig az észak-magyarországi és a pesti régióban élők esetében.
A Kapcsolathálózatok a magyar társadalomban nagymintás kutatás itt érhető el: https://szazadveg.hu/disszeminacio/kapcsolathalozat…ar-tarsadalomban/
