A mesterséges intelligencia (MI) rohamos magyarországi terjedésének okán a Századvég egy 20 000 fős, országosan reprezentatív lakossági felmérés keretében végzett kutatást arról, hogy a magyarok miként viszonyulnak a mesterséges intelligenciához (MI). Ahhoz, hogy valódi képet kaphassunk a vizsgált jelenségről, a minta a 18 év feletti felnőtt lakosságot tükrözi nem, életkor, iskolai végzettség, régió és településtípus szerint.
A közvélekedéssel összhangban a hazai társadalomban erős technológiai nyitottság figyelhető meg, ugyanakkor ez korántsem mutat egységes képet. Ugyanis a korai alkalmazók (26,8 százalék) és a lelkes felhasználók mellett immár számottevő a pragmatikusan kiváró, illetve a szkeptikus réteg jelenléte is, amely lefordítva a nemek megoszlási arányára azt mutatja, hogy a férfiak aktívabb és érzelmileg is jobban bevonódó innovátorok, míg a nők körében gyakoribb az óvatosabb vagy elutasító attitűd a technológiával szemben.
Nem meglepő, hogy a legegyértelműbb törésvonalak generációs alapon rajzolódnak ki, ennek alapján a fiatalok és a 30–39 évesek a legnyitottabbak, míg az idősebb korosztályok körében erősebb az elzárkózás és a közömbösség. Azonban érdekesség, hogy miközben az iskolai végzettség szintén meghatározó tényező, a településtípus hatása már igen csekély, azaz a digitális szakadék inkább a társadalmi-demográfiai, mintsem földrajzi alapú tengely mentén válik kitapinthatóvá.
Az eredmények arra is rávilágítanak, hogy a társadalomban erős normatív elvárás él azzal kapcsolatban, hogy az MI-nek szerepet kellene vállalnia a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésében, ám a válaszadók többsége ennek a gyakorlati megvalósulását egyáltalán nem érzékeli. Mindez egyfajta technológiai igazságosság-hiány meglétére utal. E kérdéskörben a legélesebb különbségek szintén az iskolai végzettség mentén láthatók, e szerint az alacsonyabb végzettségűek optimistábbak a jelenlegi hatásokat illetően, míg a diplomások körében erősebb a szkeptikus realizmus. Generációs szempontból a fiatalok kevésbé idealisták, az idősebbek és a középkorúak viszont nagyobb társadalmi elvárásokat fogalmaznak meg az MI-vel szemben.
Ami a tanulási és a használati nyomás kérdését illeti, egy kettős mintázat kirajzolódását figyelhetjük meg. Miközben a válaszadók 31 százaléka erősen érzékeli az MI fejlődésének gyorsaságát, a személyes lemaradástól való félelem kevésbé általános. Azaz a legnagyobb csoport (34,9 százalék) egyáltalán nem tart ettől. Emellett a külső elvárásokból fakadó nyomás is mérsékelt – a minta 42 százaléka nem érzi szükségét annak, hogy naprakész legyen az MI területén, és csupán 14,6 százalék éli meg ezt erős kényszerként.
A demográfiai különbségek közül ismét az iskolai végzettség és az életkor a legmeghatározóbb: a magasabban képzettek és a középkorúak erősebb nyomást és lemaradástól való félelmet élnek meg, míg a fiatalok kevésbé érzik problémásnak a technológiai tempót, az idősek pedig inkább követési nehézségeket, mintsem versenyhátrányt tapasztalnak.
A Századvég felmérésének eredményei összességében azt mutatják, hogy a magyar társadalom viszonya a mesterséges intelligenciához korántsem fekete-fehér, ugyanis a nyitottság és a szkepszis egyaránt jelen van, a digitális törésvonalak pedig nem a térkép, hanem inkább a társadalom szerkezetének mentén húzódnak. Mindez azt jelzi, hogy az MI jövőbeni társadalmi integrációját nem csupán technológiai, hanem mindenekelőtt oktatási és szemléletformálási kérdésként célszerű kezelni.
A mesterséges intelligencia társadalmi beágyazottsága nagymintás kutatás itt érhető el: https://szazadveg.hu/disszeminacio/a-mesterseges-in…i-beagyazottsaga/
