A jemeni háború hatása a világgazdaságra

Az összefüggések

A 2024–2026 között Irán elvesztette befolyását Szíriában (az al-Assad-rezsim bukásának következményeként), Libanonban (az izraeli hadművelet miatt Dél-Libanonban) és Irakban (az iraki kormányra nehezedő amerikai nyomás miatt). Így hegemóniája a Jemen északi és nyugati részén élő húszi lázadókra korlátozódott. Ennek eredményeként Jemen Irán utolsó aduja a Hormuzi-szoroson kívül. Annak érdekében, hogy engedményeket érjen el a Hormuzi-szoros és az iráni atomprogram ügyében, Teherán nyomást gyakorol Szaúd-Arábiára, – a legnagyobb olajexportőrök egyike – és az Egyesült Államok szoros szövetségesére a régióban – valamint a Bab al-Mandab-szoros tengeri útvonalaira. A nyomás célja, hogy megerősítse Irán tárgyalási pozícióját az Egyesült Államokkal szemben anélkül, hogy közvetlenül fenyegetné az amerikai hatalmat, a megtorlástól való félelem miatt. A síita húszikat Szaúd-Arábia nyugati része ellen mozgósítják, – a szaúdi olajexport kapuja- anélkül, hogy amerikai hajókat vennének célba.[1]

Az Iráni Forradalmi Gárda, amely Iránban abszolút hatalmat gyakorol, a végtelen háború stratégiáját követi. Ez a helyzet annyiban kedvező számára, hogy háború idején biztosítja hatalmát anélkül, hogy köteles lenne minimális életszínvonalat garantálni a lakosság számára. A háború fenntartja a háborús gazdaságot és a hadurak hatalmát. Ráadásul ez a stratégia jól illeszkedik a háború és fegyverszünet váltogatásának amerikai politikájához a Közel-Keleten és Ukrajnában, amely elegendő feszültséget tart fenn ahhoz, hogy támogassa az amerikai érdekeket a védelmi és olajipar terén anélkül, hogy teljes mértékben elkötelezné magát bármelyik fél mellett, és kockáztatná a kimerülést vagy a vereséget. Az Egyesült Államok elvárja, hogy a Közel-Keleten mindenki részt vegyen ebben a „háború és tűzszünet” játszmában, de nem akar túl drága háborút vagy rezsimváltást. A folyamatos nyomás célja, hogy az iráni rezsimet fenntarthatatlan helyzetbe hozza és rávegye, hogy csatlakozzon az amerikai energia-geoökonómiához.[2]

Annak érdekében, hogy a folyamatban lévő konfliktust túl költségessé tegyék az Egyesült Államok és más arab öböl-menti országok számára, a Forradalmi Gárda teljes mértékben irányítja a húszik nyugat-jemeni műveleteit, felügyeli katonai támadásaikat, és (Ománon keresztül) ballisztikus rakétákkal és drónokkal látja el őket. Így Irán a globális gazdaságot veszi célba, hogy a háborút fenntarthatatlanná tegye az Egyesült Államok és szövetségesei számára, mivel nincs kapacitása közvetlen háborút folytatni az Egyesült Államokkal. Ezt a stratégiát követte a Hormuzi-szoroson keresztül történő szállítások felfüggesztésével, és jelenleg a Bab al-Mandab-szoroson zajló forgalom nagy részének leállításával.[3] Ezzel szemben az Egyesült Államoknak előnyös az Iránnal folytatott háború regionalizálódása, mivel Szaúd-Arábia jelenleg saját védelmével van elfoglalva, arab szövetségesei, valamint Törökország és Pakisztán segítségével (a Mekkai Közös Védelmi Megállapodás értelmében).[4]

Végsősoron a jemeni válság csupán egy újabb amerikai–kínai küzdelem a kőolajért, a tengeri útvonalakért és a globális gazdaságért. Ahhoz, hogy Kínát rávegye arra, hogy feladja gazdasági hegemóniáját, az USA-nak ellenőrzése alá kell vonnia a tengeri útvonalakat és az energiaforrásokat. Ez a konfliktus jelentősen megzavarja Kína energiaellátását. Az Egyesült Államok megállapodott a húszi lázadókkal, hogy kíméljék az amerikai hajókat. Kína a közel-keleti olajtól függ, különösen Szaúd-Arábiától és Irántól, az Egyesült Államok viszont jelentősen csökkentette ezt a függőséget és az amerikai energiavállalatok növelték nyereségüket. Kína ezért most arra törekszik, hogy nyomást gyakoroljon Iránra és a húszi lázadókra, hogy teljesítsék az amerikai követeléseket és enyhítsék a feszültséget.[5]

A jemeni polgárháború

1992-ben a húszik síita szervezetként alakultak meg Észak-Jemenben (ahol a lakosság 30 százalékát teszik ki), összhangban Irán azon stratégiájával, amely az arab világban síita védőpajzs létrehozását tűzte ki célul. A húszik következetesen támogatták Iránt az Egyesült Államokkal és Izraellel szemben. Ennek eredményeként 2003-ban a húszik heves Izrael és Amerika-ellenes retorikába kezdtek. 2004-ben pedig fellázadtak a jemeni kormány ellen, egy időben azzal, hogy a síita milíciák átvették az irányítást Irakban. A 2011-es arab tavasz és a Jement megosztó számos ellenzéki csoport felemelkedése hatalmas lehetőséget nyújtott a húsziknak.[6]

2014 előtt a húszik pénzügyi ösztönzőkkel ügyesen manipulálva a politikai és törzsi szövetségeket uralták az ország északi részét. Irán, valamint az afgán, pakisztáni, iraki és libanoni síita milíciák támogatásával 2014-ben sikeresen megtámadták a fővárost, Szanaát, ezzel elindítva a jemeni polgárháborút. Egyidőben a húszik gyorsan terjeszkedtek és azzal fenyegettek, hogy egész Jement elfoglalják. Azonban az arab országok és a helyi jemeni erőkből álló Szaúd-Arábia vezette koalíció 2015-ben megállította ezt a terjeszkedést. Végül tárgyalásokra került sor és fegyverszünetet kötöttek, amelynek értelmében a jemeni kormány megtartotta Dél- és Kelet-Jement, míg a húszik az ország északi és nyugati részeit irányították. A gázai háború (2023) után a húszik regionális hatalommá váltak azáltal, hogy drónokkal és rakétákkal támadták Izraelt, valamint 2024-ben a Vörös-tengeren hajók ellen indított támadásokkal, így a világkereskedelemre is fenyegetést jelentettek.[7]

Az eszkaláció hatása a világkereskedelemre

A globális gazdaság, amelynek stabilitása (a Hormuzi-szoros lezárását követően) a jemeni Bab al-Mandab-szoroson keresztül érkező öböl-menti olaj- és gázellátástól függ, súlyosan érintett a jemeni háború új fázisa miatt. Bár a Bab al-Mandab-szoros még mindig nyitva van, a hajózás lelassult és egyre óvatosabbá vált a biztonsági aggályok, valamint a Bab al-Mandab-szorosra néző jemeni nyugati partvidéken folyó harcok miatt. Az elmúlt két hétben a húszi lázadók elfoglalták Mayyun-szigetet, amely kulcsfontosságú a szoroson átmenő tengeri forgalom irányításában. A Vörös-tenger nyugati partja mentén a húszi lázadók katonai eszközöket is állomásoztatnak, köztük motorcsónakokat, támadó drónokat, hajókat célzó rakétákat és part menti indítóállásokat. Becslések szerint naponta körülbelül 6 millió hordó olaj, a világ tengeri kereskedelmének 12 százaléka és a konténerforgalom 25 százaléka halad át a Bab al-Mandab-szoroson. Mivel a Bab al-Mandab-szoros elengedhetetlen a rakományok és konténerek szállításához, e tengeri útvonal megszakadása olyan probléma, amely hatással lehet az egész világgazdaságra.[8]

A sokk most az energiapiacon jelentkezik: a Brent október 5-én 101 dollár körül alakult,[9] miután a húszik Mokha elfoglalása nyomán szeptember 10–11-én 107 dollár fölé szökött.[10] A biztosítási költségek is emelkednek: a déli Vörös-tengeren a háborús kockázati felár a hajó értékének 0,3 százalékáról 1 százalék fölé nőtt, a szaúdi érdekeltségű hajóknál akár 3 százalékra[11], a Hormuzi-szorosban pedig 0,25 százalékról 3–10 százalékra.[12]

A húszi milícia Bab el-Mandeb-szorosban elért területi előrenyomulásával párhuzamosan megtámadta a Vörös-tengeren található szaúdi energiaipari létesítményeket, ami miatt az olajárak hordónként 100 dollár fölé emelkedtek, és ha az események tovább eszkalálódnak, az árak elérhetik a hordónkénti 120 dollárt is. A Szaúd-Arábiára mért húszi dróncsapások miatt Szaúd-Arábiának le kellett zárnia kelet–nyugati olajvezetékét, amely kulcsfontosságú alternatívát jelent a Hormuzi-szoros helyett. A Szaúd-Arábia keleti részén található olajlétesítményeket a Vörös-tenger partján fekvő Yanbu kikötővárossal a Saudi Aramco által üzemeltetett 1 200 kilométer hosszú csővezeték kötötte össze. Rijádnak ezen a csővezetéken keresztül napi 7 millió hordót sikerült biztonságosan elszállítania. A világ olajellátását és az árakat érintő kockázatoknak most egyszerre kell szembenézniük a Hormuzi-szorosra és a Bab al-Mandab-szorosra nehezedő nyomással.

Egyes előrejelzések szerint a Brent-olaj ára hordónként 120 dollárra emelkedhet, ha a Bab al-Mandab-szoroson átfolyó olajmennyiség 25 százaléka leállna, 145 dollárra, ha az áramlás 50 százlaéka lenne érintett, és 229 dollárra a teljes lezárás esetén.[13] Az olajárak mellett a szállítási határidők is 10–14 nappal meghosszabbodnának, mivel a hajóknak Afrika déli csücskét megkerülve, a Jóreménység-fok felé kellene átirányítaniuk útvonalukat. Ez súlyos világméretű gazdasági sokkot eredményezne, ami a szállítási és biztosítási költségek emelkedését is maga után vonná.[14]

A lehetséges forgatókönyvek

A jemeni helyzet jelenlegi állása alapján három forgatókönyv tűnik valószínűnek. Az első forgatókönyv szerint a jemeni konfliktus fokozódna, és más közel-keleti szereplők bevonásával egyre inkább regionális jelleget öltene. Ebben az esetben Törökország és Pakisztán valószínűleg légitámadásokat hajt végre Jemenben annak érdekében, hogy erősítse az ország déli és keleti részén működő, Szaúd-Arábia által támogatott jemeni hatóságokat. Ez a lehetőség azt is jelenti, hogy Szaúd-Arábia – valószínűleg Törökország és Pakisztán segítségével – fokozni fogja a húszik elleni támadásait északon. Törökország aktívabb szerepe Jemenben (szíriai szerepvállalása mellett) nem tetszene Izraelnek. Még ha Izrael – legalábbis retorikailag – a húszik leghevesebb ellenfele is, egyelőre nem világos, hogy Izrael kivár-e, vagy részt vesz a húszik elleni csapásokban, tudva, hogy azok már nem támadják az izraeli hajókat. Ilyen helyzetben az Egyesült Államok is beavatkozhat, ha a húszik tovább terjeszkednek Aden, a déli régió fővárosa felé.

A második forgatókönyv a feszültség enyhülését jelenti abban az esetben, ha Kína és az Egyesült Államok megállapodásra jutnának a globális gazdaság irányításáról, vagy ha Irán és az Egyesült Államok megoldást találna a Hormuzi-szoros ügyében. Szaúd-Arábia igyekezne kihasználni a tűzszünetet az ellátmányok és a kőolaj rendszeres szállításának újraindítására, Iránnak pedig nem lenne érdeke a húszi lázadók felbujtása, mivel neki is el kell adnia a kőolaját. Figyelembe véve, hogy az elsődleges kérdés továbbra is Irán nukleáris programjának folytatása és a Közel-Kelet destabilizálása, egy ilyen forgatókönyv csak rövid ideig működne.

A 2026. októberi izraeli választások és a 2026. novemberi amerikai kongresszusi választások szintén jelentős hatással lesznek a feszültségcsökkentés esélyeire. Bár az Iránnal kapcsolatos amerikai és izraeli globális stratégia valószínűleg nem változik, a győztes pártok kétségtelenül módosítani fogják az Iránra gyakorolt nyomás megközelítését és eszközeit. Ha az Egyesült Államokban a demokraták nyernek (ami a legvalószínűbb), és a Likud elveszíti a választásokat (ami szintén a legvalószínűbb), fennáll annak a kockázata is, hogy az iráni IRGC (Iráni Forradalmi Gárda) magasabb követeléseket fog támasztani.[15]

Ezenkívül létezik a patthelyzet forgatókönyve is, amelyben az események továbbra is a „háború és tárgyalások” stratégiája szerint haladhatnak tovább, amíg az eredmények nem felelnek meg Izrael minimális biztonsági elvárásainak és az amerikai stratégiai érdekeknek. Ez a forgatókönyv akkor lehet valószínű, ha a republikánusok csak kis különbséggel veszítenek, vagy ha Likud megtartja a hatalmat Izraelben. Ez a forgatókönyv lehetővé teszi a tűzszüneteket, így a szokásos kereskedelem újraindulhat, miközben az érintett felek újrafegyverkeznek és átalakítják terveiket, a lényegi konfliktust ez azonban nem oldja meg.[16]

Az októberi izraeli és a novemberi kongresszusi választások után nőhet az enyhülés esélye: az előrejelzett demokrata kongresszusi többség erősítheti a megállapodás iránti belpolitikai nyomást Washingtonban, és egy Likud nélküli izraeli kormány is rugalmasabb lehet. Ha azonban az IRGC magasabb követelésekkel válaszol, a tűzszünet csak átmeneti marad. Ha a Likud megtartja a hatalmat, a „háború és tárgyalások” logikájának folytatása a legvalószínűbb, mivel egy változatlan izraeli vezetésnek kevés oka lenne enyhíteni biztonsági feltételein. Az eszkaláció függ a legkevésbé a választásoktól: erről elsősorban a húszik Aden felé irányuló előrenyomulása és a szaúdi–török–pakisztáni katonai együttműködés fellépése dönt. A világgazdaság számára ez azt jelenti, hogy a kockázati felár az energia- és a hajózási piacokon valószínűleg legalább az év végéig fennmarad.

Összegzés

A jemeni háború fellángolása – amely az Irán és az Egyesült Államok közötti közel-keleti konfrontáció újabb frontja – kétségtelenül hatással lesz a világgazdaságra. Jelenleg a felek a katonai nyomást tárgyalásokkal ötvözik, abban a reményben, hogy a másik fél a nyomás alatt összeomlik. Egy jemeni amerikai katonai beavatkozás a választás előtt politikailag kockázatos lenne. A húszik erre valószínűleg a hajózás és a szaúdi olajinfrastruktúra elleni újabb támadásokkal válaszolnának, ami tovább emelné az olaj- és üzemanyagárakat, és ez a republikánusoknak ártana a választáson.

A 2026. novemberi amerikai és a 2026. októberi izraeli választások jelentős szerepet fognak játszani az Egyesült Államok Iránnal szembeni jövőbeli stratégiájának kialakításában. A két választás nem az Iránnal szembeni alapstratégiát, hanem a nyomásgyakorlás eszközeit és időzítését alakítja.

A jemeni konfliktus gazdasági és globális következményei

A jemeni háború új fázisa egyszerre két stratégiai tengeri szoros – a Hormuzi-szoros és a Bab al-Mandab – körüli feszültséget sűríti. A húszi lázadók iráni irányítás alatt folytatott offenzívája a globális energiaellátást és tengeri kereskedelmet veszi célba, miközben az USA–Irán és az USA–Kína rivalizálás frontvonala is erre a régióra tolódott.

Kulcstétel: Jemen Irán utolsó adu lapja a Hormuzi-szoroson kívül. Teherán nem Jemenért harcol – hanem Jemenen keresztül tárgyal az USA-val.

Geopolitikai kontextus – szereplők és okok

Irán szerepe:

• 2026-ra Irán elveszítette befolyását Szíriában, Libanonban és Irakban – Jemen maradt az egyetlen aktív proxy
• A Forradalmi Gárda (IRGC) közvetlenül irányítja a húszi műveleteket, Ománon át ballisztikus rakétákkal és drónokkal látja el őket
• Célja: nyomást gyakorolni Szaúd-Arábiára és a tengeri útvonalakra – anélkül, hogy közvetlen háborúba keveredne az USA-val
• Stratégiája: a háborút gazdaságilag fenntarthatatlanná tenni az USA és szövetségesei számára

USA–Kína dimenzió:

• Az USA megállapodott a húszikkal: amerikai hajókat nem támadnak – kínai hajókra ez nem vonatkozik
• Kína erősen függ a közel-keleti olajtól (Szaúd-Arábia, Irán) – a Bab al-Mandab lezárása közvetlenül sérti Pekinget
• Az USA csökkentette energiafüggőségét – az amerikai olajipar profitál a magas árakból
• A tengeri útvonalak ellenőrzése az USA–Kína gazdasági vetélkedés egyik kulcseszköze

Strukturális tanulság: A jemeni válság nem önálló konfliktus – az USA–Irán–Kína háromszög egyik frontja, ahol az energiaárak és a tengeri útvonalak a tét.

A húszik és a jemeni háború háttere

• A húszik síita lázadók, Jemen észak-nyugati részén – 2004 óta harcban állnak a központi kormánnyal
• 2014: elfoglalják Szanaát iráni támogatással → polgárháború kezdete
• 2015: szaúdi vezette arab koalíció megállítja terjeszkedésüket
• 2026: újabb offenzíva – Mayyun-sziget elfoglalása (kulcspont a Bab al-Mandab-szoroson)
• Fegyverzetük: motorcsónakok, drónok, hajókat célzó rakéták, part menti indítóállások

Mayyun-sziget: A Bab al-Mandab-szoros tengeri forgalmát irányító stratégiai pont – 2026-ban a húszik kezére kerül. Napi ~6 millió hordónyi olaj halad át ezen az útvonalon.

Gazdasági hatások – energia és kereskedelem

Olajárak:

• Szaúd-Arábia kelet–nyugati csővezetékét (1 200 km, napi 7 millió hordó) le kellett zárni húszi dróncsapások miatt
• A Brent-olaj ára a harcok eszkalálódásával 100 dollár fölé emelkedett
• Előrejelzések a Bab al-Mandab-szoros részleges vagy teljes lezárása esetén:
• 25 százalékos forgalomcsökkenés → ~120 USD/hordó
• 50 százalékos forgalomcsökkenés → ~145 USD/hordó
• Teljes lezárás → ~229 USD/hordó

Szállítás és logisztika:

• A szállítási határidők 10–14 nappal meghosszabbodnak (Afrika megkerülése a Jóreménység-foknál)
• A szállítási és biztosítási költségek meredeken emelkednek
• Globális inflációs hatás: a megnövekedett szállítási költségek az importárakon keresztül gyűrűznek tovább

Lehetséges forgatókönyvek

Eszkaláció – regionalizálódó konfliktus

• Törökország és Pakisztán légicsapásokat hajt végre Jemenben (a Mekkai Megállapodás alapján)
• Szaúd-Arábia fokozza a húszik elleni offenzívát északon
• USA katonailag beavatkozhat, ha a húszik Aden felé terjeszkednek
• Legvalószínűbb, ha a jelenlegi nyomás nem eredményez tárgyalás

Feszültségcsökkentés – tárgyalásos rendezés

• USA–Irán megállapodás a Hormuzi-szoros vagy az atomprogram ügyében
• Szaúd-Arábia újraindítja a rendszeres olajszállítást
• Korlát: az iráni nukleáris program és a destabilizáló stratégia nem oldódik meg tartósan

Befagyott patthelyzet – elhúzódó status quo

• Időszakos tűzszünetek, újrafegyverkezési ciklusok
• A kereskedelem részben helyreáll, de a biztonsági kockázat megmarad
• Legvalószínűbb, ha a választási eredmények vegyes képet mutatnak

Összefoglaló

Miért fontos Jemen a világgazdaság szempontjából?

• A Bab al-Mandab-szoroson naponta ~6 millió hordó olaj és a globális kereskedelem jelentős része halad át. A húszi offenzíva ezt a kulcsútvonalat veszélyezteti.

Mi köze Iránnak a jemeni háborúhoz?

• Irán a Forradalmi Gárdán keresztül irányítja és fegyverzi a húszikat. Jemen Teherán egyetlen fennmaradt proxy-hatalma – tárgyalási eszköz az USA-val szemben.

Miért érinti ez Kínát?

• Kína közel-keleti olajfüggősége miatt a Bab al-Mandab lezárása közvetlenül sérti Pekinget. Az USA eközben nem függ ugyanilyen mértékben ettől az útvonalon.

Mire számíthatunk az olajárakkal?

• A jelenlegi feszültség 100 USD/hordó feletti árakat eredményez. Teljes lezárás esetén az előrejelzések 229 dollárig terjednek.

Mi a három lehetséges forgatókönyv?

• 1. eszkaláció (regionális háborúvá válás), 2. feszültségcsökkentés (tárgyalás), 3. befagyott patthelyzet (elhúzódó status quo). A 2026. őszi választások mindhárom pályát befolyásolják.