Izraeli-iráni háború: Okok, következmények és kilátások

Okok

Meg kell különböztetnünk a háború kiváltó és közvetlen okait. Kezdjük a nyilvánvalóbb, közvetlen okokkal. Izrael a 2023. október 7-i Hamász támadást Izrael ellen iráni proxy háborúként értelmezte. Azonban anélkül, hogy legyőzné Irán regionális szövetségeseit – a Hezbollahot, a Hamászt, az iraki síita milíciákat, a szíriai kormányt és a jemeni húszikat – Izrael nem tud háborút indítani Irán ellen.[1] Izrael sebezhető volt az iráni rakéták előtt minden irányból, különösen Szíria felől, és át kellett hatolnia az Irán által Szíriában és Irakban felépített védelmen. A Netanjahu-kormány aktívan támadta az összes síita milíciát és a szíriai rezsimet 2023-ban és 2024-ben, miközben szem előtt tartotta az Iránnal való háború elkerülhetetlenségét.[2]

A háború gyökerei azonban az 1979-es iráni iszlám forradalomig nyúlnak vissza. Az 1960-as és 1970-es években Irán sahja Izrael szövetségese volt, és segített Izraelnek megfékezni az Izrael-ellenes arab kormányokat. A síita vallási vezetők és a forradalmi gárda olyan iszlamista ideológiát támogattak, amely Izraelt és a Nyugatot abszolút gonosznak tekintette, amelyet meg kell semmisíteni (ebben osztoztak a szunnita iszlamistákkal az 1970-es években).[3] A palesztin kérdés eszközt is biztosított a síita vallási-politikai vezetés számára, hogy igazolja expanzióját az arab síiták között, és beszivárogjon a közel-keleti szunnita országokba.[4] Ebben a kontextusban az iráni rezsim 1982-ben létrehozta a Hezbollah milíciát, amely évtizedeken át tartós fenyegetést jelentett Izrael számára. Az 1990-es években Irán sikeresen toborzott számos Hamász vezetőt, kiképezte, pénzzel és fegyverekkel látta el őket.[5]

Még ha az iráni részvétel a palesztin kérdésben valójában a geopolitikai expanzió eszköze és retorikai jelentőségű volt, Izrael az 1990-es évek közepe óta komolyan vette az iráni aktivitást.[6] A szeptember 11-i terrorista támadások új ellenséget teremtettek (szunnita radikális mozgalmak), amelyeket a Bush-adminisztráció Irakhoz és Afganisztánhoz kapcsolt. Ennek eredményeként az Irán és Izrael közötti konfrontáció késlekedett. Irán felajánlotta a Bush-adminisztrációnak, hogy segíti őket az Afganisztánba való behatolásban – a síita milíciákon keresztül – és Irakban, ahol a lakosság fele síita, és számos mozgalom hűséges Iránhoz. Így Irán részt vett az úgynevezett „kreatív káosz” politikában a Közel-Keleten (2001-2023), valamint  de facto szövetségese lett az Egyesült Államoknak. Ez lehetővé tette számára, hogy Libanonon túl terjeszkedjen Irakra, Szíriára és Jemenre, különösen Obama két ciklusa alatt, és fejlessze a nukleáris programját (amelyet az 1970-es években civil célokra indított a sah).[7] Trump kilépett az Iránnal kötött nukleáris megállapodásból, és elrendelte Irán legfontosabb tábornokának és az al-Kudsz Erők parancsnokának, Kászim Szulejmáninak a meggyilkolását 2020-ban.[8] Biden évei alatt Irán felgyorsította az urán dúsítását minden korábbinál nagyobb mennyiségben.[9]

A 12 napos háború

2024 októberében Izrael csapásokat mért Iránra, ám akkor a demokraták és Biden adminisztrációja ellenezte a háborút.[10] Netanjahu támogatta Trumpot, aki fontos nyilatkozatokat tett Irán rendkívüli nyomás alá helyezéséről, a választási kampánya során.[11] Amint hivatalba lépett tárgyalásokat kezdett az iráni kormánnyal, bízva abban, hogy diplomáciai úton és gazdasági érvekkel eléri Irán nukleáris fegyvereinek eltávolítását, cserébe a szankciók enyhítéséért és Irán globális gazdaságban való részvételének engedélyezéséért. A 60 napos tárgyalássorozat után az irániak, akik tapasztalatot szereztek az Obamával való korábbi, évekig tartó kapcsolataikból, nem engedtek az urándúsítás kérdésében.[12] Izraelben erős volt az ellenállás ezekkel a tárgyalásokkal szemben, miközben a Trump által kitűzött határidő 2025. június 12-én lejárt.

Ezt követően, június 13-án Izrael elindította a Felkelő Oroszlán hadműveletet, amely nagyon sikeres volt Irán nukleáris programjának, ballisztikus rakéta képességeinek, katonai képességeinek (drónok, repülőgépek stb.), nukleáris tudósainak, katonai vezetőinek és energetikai infrastruktúrájának károsításában. A rezsimváltás helyett Izrael két célja az iráni nukleáris program felszámolása, valamint a ballisztikus rakéta képességének jelentős csökkentése volt. Emiatt az izraeli kormány kijelentette, hogy a konfliktus rövid lesz. Izrael a modern repülőgépeire (különösen az amerikai F35-re, ami az egyik legjobb vadászgép a mai napig) támaszkodott a stratégiai célpontok támadásában, miközben elkerülte az iráni légvédelmet. A Felkelő Oroszlán hadművelet a Forradalmi Gárda kulcsfontosságú katonai személyeinek likvidálására is összpontosított (a hatékony felderítés és az Iránon belüli ügynökök segítségével), ami gyengítette Irán képességét a kezdeti katonai sokk kezelésére.[13]

Azonban ahogy Izrael légifölényre tett szert és felderítésen keresztül beszivárgott Iránba, a rezsimváltás forgatókönyve kezdett e háború lehetséges kimeneteleként megjelenni. A Forradalmi Gárdában és a vallási vezetésben érdekelt tisztviselők féltek a rezsimváltástól és a hatalom elvesztésétől, különösen az Egyesült Államok támadása után. Az irániak tudatták Washingtonnal, hogy ha az izraeli támadások megszűnnek beleegyeznek Trump követeléseibe. Izrael és Irán így tűzszüneti megállapodást kötött június 24-én.[14]

Katonai célkitűzések tekintetében Izrael és az Egyesült Államok megnyerte ezt a háborút, mert megsemmisítette az iráni nukleáris program jelentős részét és Irán ballisztikus képességeit. Irán már nem rendelkezik elrettentő erővel és légtere nyitva áll további támadásokkal szemben, hatékony védelem nélkül.[15] Bár jelenleg nagyon gyenge és érzékeny a jövőbeli külső invázióra, valamint belső felkelésekre, különösen a már létező milíciák (Beludzsisztánban, Kurdisztánban, Ahvázban) és más rezsimellenes csoportok részéről, a rezsimváltás lekerült a napirendről.[16] Ahogy Irán katonai vereséget szenvedett, még mindig sikerült megtámadnia Izraelt, amit egyes szunnita iszlamista csoportok a Nyugat elleni háborúként ünnepeltek. Azonban sok szunnita arab implicit vagy explicit módon üdvözölte az izraeli támadásokat Irán ellen, hiszen az iráni vezetést és proxy milíciáit hibáztatják milliónyi arab haláláért Jemenben, Szíriában és Irakban.[17]

Trump stratégiája

A Trump-adminisztráció Izrael csapásait arra használja, hogy a legjobb megállapodást kösse Iránnal. Úgy véli, hogy a háború valójában politikai tárgyalás fegyveres eszközökkel, míg a politikai tárgyalás a háború folytatása más módszerekkel. Egyelőre a Trump-adminisztráció nem kíván teljes körű konfliktust Iránnal a költséges és destabilizáló geopolitikai következmények miatt, amelyeket az Egyesült Államok korábbi tapasztalatai Irakban, Afganisztánban és Líbiában indokolnak. Trump stratégiája a maximális nyomás alkalmazása, szankciókkal és precíziós csapásokkal, a legkedvezőbb tárgyalási feltételek biztosítása érdekében. Egyelőre Trump türelmet mutat Iránnal szemben, remélve, hogy hatalmas gazdasági előnyöket szerez egy Iránnal kötött megállapodásból amellett, hogy megoldja Irán nukleáris programjának problémáját.[18] Azonban a különböző kormányzati ügynökségek zavaros beszámolói Trump iráni csapásainak hatékonyságáról arra ösztönözhetik, hogy ismét a katonai megoldást használja.[19]

Izrael a Begin-doktrínához ragaszkodik, amely kimondja, hogy egyetlen közel-keleti országnak sem szabad nukleáris, tömegpusztító vagy stratégiai fegyverekkel fenyegetnie Izraelt. Ennek eredményeként megsemmisítette Líbia nukleáris programját, és 1981-ben megtámadta az iraki nukleáris programot.[20] Ezt a doktrínát a Likud és az izraeli baloldal is osztja. Mivel Izrael úgy érzi, hogy az iráni nukleáris program és az iráni rezsim közvetlenül fenyegeti a létezését, valószínűleg folytatja az Irán elleni intenzív, célzott csapásokat.[21] Izrael szemszögéből a feladat nem fejeződött be és csak katonailag zárható le, ami végül rezsimváltást eredményezne, talán néhány éven belül. Izraellel egyetértésben a CIA és más biztonsági szervezetek úgy vélik, hogy Irán nukleáris programja károsodott, de nem semmisült meg.[22] Izrael valószínűleg nyomást gyakorol Trumpra, hogy hajtson végre pusztítóbb csapásokat a jövőben, hiszen a nukleáris fegyver megerősítené a rezsimet Iránban.

Következmények a globális gazdaságra és a migrációra

Globális gazdaság

Irán kulcsfontosságú tranzitövezet Oroszország, a Közel-Kelet és Dél-Ázsia között, és 2023 augusztusában csatlakozott a BRICS-hez. Az újonnan befejezett (2022. július) Nemzetközi Észak-Dél Közlekedési Folyosón keresztül Irán közvetlenül összeköti az orosz gazdaságot Dél-Ázsiával, az Arab-öböllel és az Indiai-óceánnal.[23] Továbbá a BRICS politikai védőernyőt biztosít Kína gazdaságának világméretű kiterjedéséhez, különösen az Övezet és Út Kezdeményezéshez. Irán stratégiai helyzete az Öbölben és a Közel-Keleten értékes a BRICS számára. Ennek ellensúlyozására a Nyugat és India 2023 szeptemberében létrehozta az India–Közel-Kelet–Európa Gazdasági Folyosót, amely Indiát és az Egyesült Államokat kötné össze Izraelen és az arab országokon keresztül. Izrael és Irán ezért két diametrálisan ellentétes nemzetközi gazdasági kezdeményezés főszereplője. Az India–Közel-Kelet–Európa Gazdasági Folyosót, amely az Egyesült Arab Emírségeken keresztül, a Hormuzi-szorosnál haladna át, Irán ellenséges politikája megzavarhatná, ami befolyásolná Izrael és az Egyesült Államok gazdasági érdekeit. Ezért Irán fenyegetése a Folyosó legsérülékenyebb pontja, ami az egész projektet veszélyeztetné.

Irán, amely finanszírozza és felhasználja a húszi lázadókat Jemenben, bebizonyította, hogy képes a szorosokat használni a nemzetközi kereskedelem szabotálására. Következésképpen a nyugati hajók elleni támadások és a hajók kitiltása a Vörös-tengeri Bab el-Mandeb-szorosból átlagosan 1,2 millió dollárra növelték a tengeri tranzit biztosítását szállítmányonként. Ez 200 százalékos növekedés 2022-höz képest, továbbá az átirányítási díjak 250 milliárd dollárral emelték a szállítási költségeket 2025-ben.[24] Az izraeli gazdaságot súlyosan érintette a húszi offenzíva a Vörös-tenger hajózási szektorában, mivel Izrael egyetlen Vörös-tengeri kikötője, Eilat, 85 százalékos tevékenység-csökkenést jegyzett fel a támadások kezdete óta.[25] Az arab országok, különösen Egyiptom és Szaúd-Arábia szintén hatalmas veszteségeket szenvedtek a húszi műveletek miatt a Vörös-tengeren.[26] Izrael és az Egyesült Államok megpróbálta legyőzni a húszi lázadókat, de az iráni segítség (fegyverekkel és pénzzel),[27] valamint Észak-Jemen nehéz földrajzi adottságai miatt ezek a kísérletek sikertelennek bizonyultak.

Az Egyesült Államok-Kína gazdasági verseny szintén hozzájárul az Irán és Izrael közötti konfliktushoz. Az amerikai szankciók ellenére az iráni olaj 2025-ben Kína nyersolaj importjának 16 százalékát tette ki, és Kína, amely ellenzi az amerikai szankciókat Irán ellen, Irán olajexportjának körülbelül 90 százalékát vásárolja meg.[28] Kínát nemrégiben azzal vádolta meg az Egyesült Államok, hogy profitál az olcsó iráni olajimportból.[29] Továbbá Kína haszonélvezője Irán gazdasági nemzetközi kereskedelmének. 2021-ben Irán és Kína 25 éves együttműködési megállapodást írt alá, amely Kínának előnyt biztosít Irán kulcsfontosságú gazdasági szektorainak többségében. Emellett, mivel Kína katonai jelenléte Iránban szintén e megállapodás része, Washington Kína szoros együttműködését Iránnal a közel-keleti befolyásának kiterjesztésére és az Egyesült Államok regionális hegemón pozíciójából való kiszorítására irányuló kísérletnek tekinti.[30]

Irán gazdag természeti erőforrásokban, a világ ásványi erőforrásainak több mint 7 százalékával, valamint a világ egyik legnagyobb olaj- és földgáztartalékával rendelkezik, gáztartalék és export tekintetében a második helyen áll, továbbá a nyersolajexportban is második a világon. Emellett olaj- és fosszilis tüzelőanyag-tartaléka a negyedik legnagyobb, vas, arzén, kén és egyéb ritka ásványok tekintetében a top 10-ben szerepel. E potenciált figyelembe véve Irán számos kereskedelmi lehetőséget kínál, vonzva a globális szereplőket az erőforrásokért folyó versenyben.[31] Az iráni piac szintén fontos, hiszen egy 90 milliós ország, amely jelenleg a szankciók miatt elérhetetlen az amerikai áruk számára. A rezsim bukása vagy külpolitikájának megváltozása megnyithatná ezt a piacot a nyugati gazdaságok felé.

Migráció

Irán 90 millió lakosával majdnem négyszer nagyobb, mint Szíria 23 milliós lakossága a háború előtt, gazdasági helyzetük pedig rosszabb, mint a szíriaiaké volt 2011-ben. Ha a konfliktus alacsonyabb intenzitással, de folytatódik, várható menekülthullám Iránból Törökország felé, és onnan Európába, elsősorban a kisebbségek és a vendégmunkások részéről. Egy részük északra mehet Azerbajdzsánba, különösen az iráni azeriek, Irán legnagyobb kisebbsége (a lakosság mintegy 15 százaléka). Az elmúlt tíz évben folyamatosan növekedett az Iránból származó gazdasági migránsok száma.[32] Továbbá 2024 közepéig Irán 3,8 millió embert fogadott be, akiknek 99 százaléka Afganisztánból jött.[33] Ezen afgán menekültek közül néhányan inkább Törökországba mennek, minthogy visszatérjenek Afganisztánba. Az elmúlt tíz évben több százezer afgán, aki Iránban élt és dolgozott, és meg tudta fizetni a törökországi utazását, sikeresen bejutott Európába.[34]

Iránt Törökországtól 569 kilométeres határ választja el, és Törökország lehetővé teszi az irániak számára, hogy vízum nélkül lépjenek be az országba, majd 90 napig maradjanak. Egyelőre azonban a török tisztviselők tagadják az izraeli csapások elől menekülő irániak tömeges exodusát, és állítják, hogy minden ellenőrzés alatt áll.[35] A gazdasági infrastruktúrát célzó csapások és az Egyesült Államok közvetlen részvétele a háborúban további eszkalációhoz vezethetnek, és akár a rezsim megdöntését is eredményezhetik. Ez hatással lehet az iráni migráció intenzitására, ahogy a 2003-as iraki háború hatással volt az iraki migrációra.

Következtetések

Trump adminisztrációja jelenleg visszafogottan fenyegeti Iránt annak érdekében, hogy rábírja nukleáris programjának feladására cserébe az amerikai befolyási övezethez és a nyugati gazdasághoz való csatlakozásért. Izrael Irán nukleáris programját egzisztenciális fenyegetésnek tekinti és jelenleg felkészül egy második támadási hullámra Irán ellen a 12 napos háborút lezáró tűzszünet után. A globális gazdasági megfontolások az energiáról, kereskedelmi szállításról és az Egyesült Államok, Kína és Oroszország közötti versenyről szintén olyan tényezők, amelyek hozzájárulnak e konfliktus kockázataihoz. Ha rezsimváltási politikát alkalmaznak vagy elhúzódó konfliktus kezdődik Iránban, a tömeges migráció reális fenyegetéssé válhat Európa számára.