2024 decemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak háromhavi átlagos létszáma 4 millió 689 ezer fő volt, ami 23,5 ezer fővel kevesebb főt jelent, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatási ráta 65,0 százalék, ami megegyezik az egy évvel korábbi adattal. A 15–74 éves népesség körében a munkanélküliek száma 216,3 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta pedig 4,4 százalék. Az előző év azonos időszakához viszonyítva a munkanélküliek száma 1,6 ezer fővel csökkent, a munkanélküliségi ráta pedig megegyezett a 2023 decemberi adattal.

Az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva október-december között a 15-24 éves korosztály foglalkoztatása 25,2 ezer fővel, a munkanélküliek száma pedig 1,1 ezer fővel több lett. A legfiatalabb korosztályban a munkanélküliség és a foglalkoztatottak számának egyidejű csökkenése az aktivitás csökkenéséből fakad. Ugyanebben az időszakban a foglalkoztatottak száma a 25–54 éves korosztályban 34,5 ezer fővel, a munkanélküliek száma pedig 1,1 ezer fővel csökkent. A korcsoport aktivitása az elmúlt két évben szisztematikusan csökken, ami részben a korosztály népességcsökkenésével magyarázható. Az 55¬-74 éves korosztályban a foglalkoztatottak száma 16,2 ezer fővel nőtt, míg a munkanélküliek száma 700 fővel emelkedett. A legidősebb korcsoport foglalkoztatását pozitívan befolyásolja a kedvező adózási környezet.

Várakozásaink szerint 2024 végére a munkanélküliség eléri majd a 4,6 százalékot, majd 2025-re visszatér a piac a korábbi állapotához, amikor magas foglalkoztatás mellett ismét csökken a munkanélküliségi ráta, így elérve a 4,2 százalékos szintet.