A legfrissebb, Központi Statisztikai Hivatal által publikált adatok szerint folytatódott a reálkeresetek emelkedése: az előző év azonos időszakához képest márciusban 9,9 százalékkal nőtt a bérek vásárlóereje.
2024 márciusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 658 400 forint volt, ami 13,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó mediánkereset 510 000 forint volt, ami 15,7 százalékkal magasabb, mint az egy évvel korábbi. Az adatok alapján elmondható, hogy a vállalatok egy része nemcsak a minimálbéren és a garantált bérminimumon foglalkoztatott munkavállalók bérét emelte meg, hanem a bértorlódás elkerülése érdekében a többi foglalkoztatottat is jelentős bérkorrekcióban részesítette. A reálkeresetek 9,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak 3,6 százalékos emelkedése mellett.
Márciusban a bruttó átlagkereset emelkedése a vállalkozásoknál 12,7 százalék volt, míg a költségvetésben 17,4, a nonprofit szektorban pedig 17,9 százalék. A versenyszektor teljesítménye mögött a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének közvetlen és közvetett hatása áll. A költségvetési bérek kiemelkedő teljesítményét pedig a többéves béremelési program keretében a tavaly évközben megvalósított kormányzati bértábla módosítás és az idei béremelések eredményezték, úgy, mint az ápolók (2023. július, 18 százalék) fizetésemelése, a pedagógusok béremelése (2024. január, 32,2 százalék) és a rendvédelmi dolgozók illetményemelése (2024. január). A honvédségi béremelés szintén 2024. január 1-jétől hatályos, azonban az első kéthavi emelést az érintettek a márciusi bérükkel együtt, visszamenőleg kapják, így ennek hatása jelen kereseti adatstatisztikákban egyszerre jelenik meg.
2024-ben várakozásaink szerint – az elmúlt hónapokban megkezdődött – reálbér-emelkedés folytatódik. A nominális béremelkedés valamivel alacsonyabb lehet, hiszen az idei évben már az árváltozás stabilizálódni látszik, ez pedig valamennyivel csökkenti a munkavállalók alkuerejét. Ugyanakkor az év eleji bértárgyalásokkor fontos szempont lehet a minimálbér és a garantált bérminimum emelése miatt változó vállalati és ágazati bérstruktúra is.