Mélyen megosztott az EU a migráció kérdésében

Az Európai Bizottság nem adta ki a tervezett időpontban az első éves menekültügyi és migrációs jelentést, amelyre az új migrációs és menekültügyi paktum kötelezi, és amelyet 2025. október 15-én kellett volna az európai végrehajtó szervnek az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak megküldenie. Az EU tisztségviselői azt állítják, hogy a késedelmet a tagállamokkal folytatott folyamatos egyeztetések okozták, és hogy a jelentés kiadása előtt „további finomhangolásra” van szükség, és „hamarosan” elkészül.[1] A valóságban azonban újra felszínre kerültek a politikai viták arról, hogyan kellene Európának elosztania a menedékkérők befogadásának felelősségét.  A mély megosztottság azt mutatja, hogy az uniós országok többsége nagy nyomás alatt áll, és nem értenek egyet abban, hogy más tagállamoknak mennyi segítséget kell nyújtaniuk, és hogyan kellene a visszaküldéseket megszervezni. Ezen túlmenően az EU, amely elsősorban Ukrajnával foglalkozik és az Oroszországgal folytatott háború kérdésében egységes álláspont kialakítására törekszik, a migráció kérdésében kerüli a további megosztottságot. A továbbiakban bemutatunk néhány olyan mély törésvonalat az Európai Unión belül, amelyek a nagyon várt jelentés késedelmét okozták.

A megosztottság okai

Elemzők szerint a jelentés késedelmének elsődleges oka a menedékkérők EU-országok közötti áthelyezésének kvótája. Az uniós országok csaknem többsége valamilyen migrációs nyomás alatt áll. Az úgynevezett szolidaritási mechanizmus, amely lehetővé tenné a menedékkérők más tagállamokba történő áthelyezését, a kvóta elfogadásával válna lehetővé. A cél egy Éves Szolidaritási Alap létrehozása, amely meghatározza az eljárásokat arra vonatkozóan, hogy az egyes országokba hány menedékkérőt kellene áttelepíteni, és mennyivel kellene minden tagállamnak hozzájárulnia ehhez a mechanizmushoz.[2]

Az elmúlt hónapokban Spanyolország 16.060 embernek adott menedéket (ez az EU-ban beadott összes kérelem 24,4 százaléka), megelőzve Franciaországot (14.220, ami 21,6 százalék), Németországot (13.450, ami 20,5 százalék) és Olaszországot (7360, ami 11,2 százalék).[3] Ez erős érveket ad Spanyolországnak és Franciaországnak a folyamatban lévő tárgyalásokon. Ugyanakkor azt sugallja, hogy olyan országok, mint Olaszország, Lengyelország vagy akár Németország kevesebbet tesznek a migránsok és menekültek áramlásának kezelésére, ami nyilvánvalóan nem igaz. 2025-ben Olaszország 50.000 illegális átkelőt fogadott be, többet, mint bármely más ország az Európai Unióban.[4]  Lengyelország az ukránok második legnagyobb befogadó országa az EU-ban, Németország után, körülbelül 1 millió ukrán menekültnek ad otthont ideiglenes védelem alatt 2025 augusztusától. Németország több, mint 1,26 millió ukránnak biztosít ideiglenes védelmet.[5]

A szolidaritási mechanizmus

Az új migrációs és menekültügyi paktum javaslatként született 2020-ban, és három évnyi tárgyalássorozat után 2023-ban fogadták el. A Paktumot az Európai Unió Tanácsa 2024. május 14-én hagyta jóvá, Magyarország és Lengyelország azonban ellene szavazott. Különösen az EU migrációs szabályozásának új sorozatára összpontosít, amely 2026 júniusában lép hatályba, és arra kötelezi a tagállamokat, hogy megosszák a migránsok fogadásának költségeit és munkáját.

A jelenlegi fő akadály, amely megosztotta az EU-országokat és nagy valószínűséggel blokkolta a jelentés közzétételét, az úgynevezett szolidaritási mechanizmus. Az EU és az európai országok kormányzati forrásai által szolgáltatott elérhető információk azt mutatják, hogy néhány északi és közép-európai állam inkább pénzügyi hozzájárulást tenne, mint hogy áthelyezett migránsokat fogadjon be, miközben a déli és frontvonalbeli országok, mint Spanyolország és Olaszország továbbra is a megosztott áthelyezésekért küzdenek. Spanyolország és Olaszország azzal érvel, hogy az elmúlt néhány évben a legtöbb migránst ők fogadták be, és szolidaritást követelnek más EU-tagállamoktól. Azt is állítják, hogy a méltányos tehermegosztást nem lehet pusztán pénzügyi hozzájárulásokkal biztosítani. A Paktum szerint egy ország vagy elfogadja a menedékkérők áthelyezését, vagy 20.000 eurót fizet minden olyan személy után, akinek a befogadását megtagadja, vagy működési támogatást nyújt infrastruktúra-alapokhoz. Az Európai Bizottság évi minimum 30.000 áthelyezést és 600 millió euró pénzügyi hozzájárulást tűzött ki célul.[6]

Lengyelország és Magyarország ellenzi bármilyen áthelyezés gondolatát. Marcin Kierwiński lengyel belügyminiszter megismételte, hogy Varsó soha nem fogad el olyan megoldásokat, amelyek potenciálisan veszélyesek lehetnek a lengyel állampolgárokra. Ez az álláspont összhangban van Donald Tusk miniszterelnök azon állításával, hogy Lengyelországot fel kellene menteni az áthelyezési követelmények alól, és ehelyett uniós alapot kellene biztosítani számára a keleti határának védelmének megerősítésére.[7] Mind Magyarország, mind Lengyelország frontvonalbeli ország a migráció szempontjából: Magyarország a balkáni útvonal, Lengyelország a fehérorosz útvonal tekintetében. Magyarország a 2015-ös migrációs válság óta következetes álláspontot támogat a migrációval kapcsolatban, és a migráció megállítására szólít fel, nem pedig migránsok és menedékkérők áthelyezésére. A jelenlegi szlovákiai és cseh kormányokkal, amelyek szintén bevándorlásellenes álláspontot képviselnek, Magyarország és Lengyelország már nem elszigetelt a folyamatban lévő megbeszéléseken.

Az északi országok álláspontjának változása megerősítette Magyarország és Lengyelország álláspontját is. Így Mari Rantanen finn belügyminiszter kijelentette, hogy kormánya nyilvánvalóan nem fog migránsokat fogadni más EU-tagállamokból. Johan Forssell svéd migrációs miniszter pedig hangsúlyozta, hogy országa már rengeteg menedékkérőt fogadott be az elmúlt tíz évben, és most a pénzügyi hozzájárulásokra koncentrálna.[8] Sok minden megváltozott az elmúlt tíz évben, amikor az északi országok a nyitott bevándorlási politika ideálját hangoztatták. Az ukrajnai háború aláásta az északi országok gazdasági és szociális rendszerének alapjait: az ukrán menekültek beáramlása, amely túlterhelte a befogadó központokat, az Oroszországgal szembeni szankciók eredményeként kialakult gazdasági válság, a jelentős pénzügyi hozzájárulásuk a háborúhoz az Ukrajna számára biztosított fegyverek vásárlásával, a beruházások hadászati célú átcsoportosítása, valamint a mostanáig szívesen látott migránsok integrációjával kapcsolatos komoly problémák mind erre világítanak rá.

Az ukrajnai háború

Az ukrajnai háború az Európai Bizottság minden figyelmét leköti, ezért nem tolerál súrlódást olyan probléma miatt, mint a migráció. Az Unió 27 kormányának küldött levelében, amelyet néhány nappal a jelentés közzétételének kudarca után küldött, von der Leyen kijelentette, hogy még sok munka van hátra, mielőtt a migrációs és menekültügyi paktum hatályba lép, de megpróbált visszafogott lenni anélkül, hogy bármilyen konkrét részletbe bocsátkozott volna. Megígérte az illegális migránsok visszaküldését, valamint az együttműködést nem EU-s országokkal a frontvonalbeli országok terhének enyhítése érdekében.[9] Levelének célja a késedelem indoklásán túl az Európai Bizottság azon képességével kapcsolatos aggodalmak eloszlatása volt, hogy már nem tudja kezelni a migráció kérdését.

Még fontosabb, hogy bármilyen koherens uniós politika végrehajtásához az EU-nak először pénzt kell találnia vagy az áthelyezéshez, vagy a hatékony visszaküldésekhez, hogy kompenzálja azokat az országokat, amelyek beleegyeztek az EU-val való együttműködésbe és a bevándorlók visszafogadásába. Kifogyván a forrásokból, az EU úgy döntött, hogy elkobozza az Európában befagyasztott orosz állami és magánvagyonokat az ukrajnai háború finanszírozására. Továbbá az EU-nak meg kell vásárolnia a drága amerikai gázt és olajat, valamint a fegyverzeteket, nem beszélve az uniós árukra kivetett vámokról. Mivel mindezek az erőforrások az USA-ba és Ukrajnába áramlanak,[10] valószínűtlen, hogy az EU hatékonyan tudja kezelni a migrációt.

Az ukrajnai konfliktus finanszírozása azt jelzi, hogy az EU felkészült a humanitárius következményeinek kezelésére is, ha további ukránok százezrei hagyják el országukat. Az elmúlt évben a becslések szerint több, mint 80.000 ukrán hagyta el Ukrajnát Németország felé. A menekültkérelmek heti száma Németországban 100-ról 1000-re emelkedett, miután Ukrajna eltörölte az utazási tilalmat a 18 és 22 év közötti férfiak számára. A német hatóságok aggódnak emiatt, különösen Bajorországban, ahol a szigorúbb bevándorlási szabályozások iránti törekvések erősödnek. [11]  A hivatalos adatok azt mutatják, hogy 2025. október közepén körülbelül 1,26 millió ukrán tartózkodott Németországban, míg egy évvel korábban 1,18 millió ukrán menekültet regisztráltak.[12]  Az ukrán menekültek száma valószínűleg emelkedni fog még jelentős háborús eszkaláció nélkül is, különösen télen, amikor az orosz támadások az energiaközpontok ellen intenzívebbé válnak. Amíg az ukrán migránsok áramlása nem szűnik meg, az EU-nak nehézségei lesznek a migrációval és menedékkéréssel kapcsolatos koherens politika alakításában.

Több európai kormány az ellenzéki pártok vagy a közvélemény nyomása alatt áll, vagy pénzügyi nehézségekkel néz szembe az ukrán menekültek miatt. Hasonló kritika alakult ki velük szemben is, mint az Afrikából és a Közel-Keletről származó bevándorlókkal és menedékkérőkkel kapcsolatban. Különösen a német kormány aggódik az ukrán bevándorlás és ennek nyomán a határozottan bevándorlásellenes AfD erősödése miatt. Még Bajorország regionális kormánya is felszólított az ukránok kiváltságainak megszüntetésére.[13] Ezért a bevándorlással kapcsolatos nézeteltérések csak motiválni fogják ezeket a kritikus hangokat és aláássák az EU jelenlegi stratégiáját, hogy mozgósítson a háború érdekében. Lengyelország és Csehország szintén hasonló kritikus hozzáállást tapasztalt az ukránokkal szemben az elmúlt hónapokban. A migrációról szóló vita elhalasztása így jobbnak tűnik, mint újra leleplezni az EU mély megosztottságát ebben a kérdésben. Továbbá, még ha akarja is, az EU képtelen formálisan segíteni az Ukrajnából érkező menekülteket, miközben elutasítja a Közel-Keletről vagy Afrikából érkező bevándorlókat, akik a Földközi-tengeren és a Balkánon keresztül érkeznek. Spanyolország és Olaszország szembesülnek Afrikából és a Közel-Keletről érkező bevándorlással, és következetes stratégiát követelnek, ami nem könnyű az ukrán humanitárius probléma árnyékában.

Záró megjegyzések

A migrációról szóló EU-jelentés késedelme azt mutatja, hogy az Európai Bizottság nem tudja áthidalni az uniós országok közötti mélyreható különbségeket a migráció kérdésében. Különösen kiemeli a szolidaritási mechanizmussal kapcsolatos nézetkülönbségeket, amelyről az EU azt hitte, hogy képes lesz megosztani a migránsok terhét különböző országok között, vagy pénzügyi hozzájárulást követelni, hogy kompenzálják a mások által viselt terhet. A valóságban azonban az EU befogadó infrastruktúrája és pénzügyi forrásai már kimerültek a migránsok és menekültek beáramlása miatt. Továbbá a nemzeti kormányok, a bevándorlásellenes ellenzéki pártok nyomása alatt, képtelenek beleegyezni a migráció számlájának megfizetésébe a gazdasági válság és az ukrajnai háború miatt, amely minden rendelkezésre álló erőforrást felemészt.