Mi minősül civil szervezetnek, és mi nem?

Álruhába bújt ellenzékiek az önkormányzati választásokon

„Álruhába bújnak az ellenzékiek a választásokon! – Alapíts egy civil egyesületet, lehetőleg tedd bele a város nevét, hagyd el a sok támadási felületet kínáló pártlogókat, és kész is az összefogás”! (Index, 2019. 03. 29.)

„Létrejön a kormányzati hatalom helyi ellensúlya. Lesznek kerületek, városok szabad nyilvánossággal, demokratikus közélettel, elegendő erővel, hogy ha kell, fellépjenek a diktatórikus központi hatalommal szemben. Az előttünk álló választás a Fidesz megbuktatásához vezető út egyik legfontosabb mérföldköve lehet. Akkor tegyétek a dolgotokat!” (Gyurcsány Ferenc a Magyar Narancsban, 2019. 08. 24.)

Ilyen és ehhez hasonló hírekről, győzelmi taktikákról, remélt „sikerreceptekről” lehet olvasni, hallani az önkormányzati választásokra készülve. Emlékezhetünk arra is, hogy egyes ellenzéki politikai erők ugyanilyen „politikai csodafegyverként” tekintettek a civil szervezetekre a tavalyi országgyűlési, valamint az idei európai parlamenti választások kapcsán is. A választások eredményei ismeretesek, ugyanakkor a kampányok során olyan sokféle kontextusban kerültek említésre a civil szervezetek, hogy az emberek jelentős részének már teljesen átláthatatlanná vált, hogy tulajdonképpen mi is eme szervezetek szerepe, feladata a társadalmi életben, illetve konkrétan a politikai folyamatrendszerben és az annak egyik legfontosabb elemét képező választásokban. Sokak számára evidens, hogy a politikai életben alapvetően pártok versengenek egymással a választópolgárok szavazatainak megszerzéséért annak érdekében, hogy saját értékrendjükön, programjukon alapuló elképzeléseiket valósíthassák meg az ország irányításában. Az azonban már nem annyira egyértelmű, hogy a civil szervezetek hogyan is kerülnek ennek kapcsán a látókörbe? Vajon a pártok és a civil szervezetek versenytársai egymásnak, vagy inkább egymást kiegészítve működnek a közérdekű célok megvalósításáért? Vajon a „civil társadalom” a kormánynak – mint az állami vezetés központi kulcsszervének – konkurenciája, vagy egészen más a küldetése? Vagy úgy is fel lehet tenni a kérdést, hogy a civil szervezetek azok, akik meg tudják buktatni a kormányt, ha az esetleg már nem élvezi a polgárok többségének a bizalmát? Vagy egyáltalán van jogszerű lehetőségük erre?

Az ellenzéki pártok kommunikációja az elmúlt időszakban – különösen a választási kampányok során – mindent megtett, hogy e kérdések tekintetében összezavarja az embereket, de a társadalmi szervezetek és a pártpolitikai, illetve közjogi mechanizmusok mentén felálló kormányzat szembefordítására tett elszánt próbálkozások már nagyon régen, a rendszerváltoztatás időszakában, az első demokratikusan választott kormány felállásával megkezdődtek.

A szerepek átértelmezésére tett egyes kísérletek ellenére,

a hazai jogrendszer egyértelműen meghatározza a fent említett két szervezettípus szerepét, azok társadalmi funkcióit, és egyértelművé teszi a közöttük fennálló alapvető különbségeket is.

Az Alaptörvény értelmében „mindenkinek joga van szervezeteket létrehozni, és joga van szervezetekhez csatlakozni”. Az egyesülési jogról és a civil szervezetekről szóló törvény fentieken alapuló rendelkezései értelmében, az emberek önkéntes összefogásával létrehozott civil szervezetek (amelyek legismertebb formája az egyesület, illetve az alapítvány) a „társadalom alapvető egységei, amelyek folyamatosan hozzájárulnak közös értékeink mindennapi megvalósulásához”. A törvény preambuluma ezen kívül kiemeli az ilyen szervezetek nélkülözhetetlen hozzájárulását Magyarország fejlődéséhez, elismeri a társadalmilag hasznos és közösségteremtő szerepüket, valamint támogatja közérdekű, illetve közhasznú tevékenységüket.

Ennek alapján a civil szervezetek hazánkban is olyan, „alulról építkező”, önkéntes, anyagi nyereségszerzési szándék nélküli, társadalmi szerveződésnek minősülnek, amelyeknek célja valamilyen közérdekű – tehát a szervezet tagjainak egyéni érdekén túlmutató –, azaz, szélesebb közösségi érdekeket („közjót”) szolgáló tevékenység végzése.

A létrehozásuk célját, és így működési területüket tekintve fontos kiemelni, hogy e szervezetek küldetése nem terjed ki (és a méretükből adódó lehetőségeik korlátai miatt alapvetően nem is terjedhet ki) valamennyi, alternatív, „általános” közérdekű cél felkarolására, hanem csak annak valamely – saját maguk által meghatározott – részterületére. Ennél fogva e szervezetek valamely kisebb társadalmi csoport által képviselt olyan konkrét közös érték, érdek, érdeklődés mentén jönnek létre, mint például a kultúra, környezetvédelem, hátrányos helyzetűek támogatása stb., de ilyen „partikuláris” csoportösszetartó tényező lehet a közös lakóhely, az otthonul szolgáló adott település fejlődése iránti együttes érdek is.

A „civil szervezet” fogalmának talán legfontosabb eleme az „államtól való (szervezeti) függetlenség”. Ez nem azt jelenti, hogy a civil szervezeteknek semmiféle kapcsolata nem lehet az állam szervezetével, hiszen számtalan kapcsolódási pont létezik közöttük. A civil szervezetek sok esetben – például az adott tárgykörben fennálló szakismeretük, gyakorlatuk folytán – a jogszabályokban meghatározott keretek (pl. megállapodások) között és módon, folyamatosan, vagy esetileg, „besegítenek” az államnak az egyes közérdekű célok megvalósításában, a profiljukba vágó egyes közfeladatok végzése tekintetében, amelyekért az államtól jellemzően valamilyen juttatást (támogatást) is kapnak. Az alapvető különbség az államszervezethez való kapcsolódás módja és, legfőképpen, a célja között áll fent. A civil szervezetek közé tartozó társadalmi csoportok szervezete és működése kívül esik az állam közjogi szervezeti, működési keretein, magyarul nem része annak. Ugyanakkor a civil szervezeteknek nem is áll fent olyan mértékű „általános felelőssége” a társadalommal szemben, mint az államnak (a kormányzatnak), amelynek feladatköre kiterjed a közérdek teljes spektrumára, az ország egésze tekintetében. Ezért is nevezik az angol nyelvben az ilyen szervezeteket „non-governmental organization”-nek (rövidítve „NGO”-nak), azaz nem kormányzati szervezetnek.

A fentiek alapján felmerülhet a kérdés, hogy vajon hogyan is jöhetnek szóba a társadalmi szervezetek a legfőbb államhatalmi pozíciók (ti. az országgyűlési többség, valamint általa a kormányalakítási lehetőség) megszerzésére irányuló választási eljárással, illetve a közjogi hatalomgyakorlással összefüggésben? Erre a válasz az, hogy a politikai pártok útján, amelyek olyan társadalmi szervezetek, amelyek – az eddigiekben említett „civil szervezetekhez” hasonlóan – szintén az egyesülési jog alapján kerülnek létrehozásra, azonban céljukat tekintve azoknál jóval speciálisabbak, amelyet szintén egyértelműen meghatároz a jogrendszer.

A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény, illetve annak indokolása a következők szerint határozza meg a pártok funkcióját, státuszát:

„A pártok az állampolgárok egyesülési szabadsága alapján létrehozott olyan szervezetek, amelyek szervezeti kereteket nyújtanak a népakarat kialakításához és kinyilvánításához, a politikai életben való állampolgári részvételhez. A pártoknak más társadalmi szervezetekhez képest különleges a viszonya a közhatalomhoz, ugyanis

a pártok kifejezett célja és feladata, hogy képviselőik útján részt vállaljanak a közhatalomból, illetőleg politikai eszközökkel folyamatosan befolyásolják a közhatalom tevékenységét.

Ennek megfelelően a pártokat – az egyesülési jog alapján létrejövő más szervezetekhez viszonyítva – többletjogosítványok is meg fogják illetni, így például a pártok állami költségvetési támogatásra jogosultak, illetve a pártok hagyományosan a választási rendszerben is különleges jogokat élveznek. […] Az, hogy egy egyesülési jog alapján létrejövő szervezet pártként kíván-e működni, kizárólag a tagok akaratától függ, ugyanis ha kinyilvánítják, hogy pártként kívánnak működni és egyéni nyilvántartott tagsággal rendelkeznek e törvény rendelkezéseinek és az egyesülési jog szabályainak megtartásán túlmenően semmilyen tartalmi ismérvnek nem kell megfelelniük. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a törvény célja az, hogy azok a társadalmi szervezetek jegyeztessék be magukat pártként, amelyek indulni akarnak a választásokon.”

Ennek megfelelően, az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény értelmében, egyéni választókerületi képviselőjelölt csak párt jelöltjeként, vagy függetlenként indulhat, és országos lista is csak pártlistaként, illetve nemzetiségi listaként állítható, azaz ebben az esetben civil szervezet egyáltalán nem lehet jelölő szervezet és listát sem állíthat.

A fentiek egyértelműen elkülönítik a pártpolitikai és a civil szféra szerepét a társadalomban.

A civil szervezetek egyik legfontosabb jellemvonása, hogy nem kapcsolódnak össze közvetlenül a központ állami hatalom megszerzésével és gyakorlásával kapcsolatos mechanizmusokkal, és nincs is ilyen törekvésük, hanem az általuk végzett különböző, az adott konkrét szervezet profiljától függő közérdekű tevékenységekkel gyakorolnak befolyást a társadalomra, a közéletre. Röviden összefoglalva:

a civil szervezeteknek nem célja, és nem is lehet célja az országgyűlési többség és így a kormányzás jogának megszerzésével a legfőbb államhatalmi jogosítványok gyakorlása.

A helyi önkormányzati hatalomgyakorlás, illetve az önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának tekintetében viszont már eltérő a szabályozás, hiszen a helyi önkormányzatiság már nem egy „össztársadalmi színtér”, hanem alapvetően a lokális, partikuláris érdekek megfogalmazásának, képviseletének fóruma. Ebben az esetben már civil szervezetek (egyesületek) is lehetnek jelölő szervezetek, így közvetlenül is részt vehetnek a helyi hatalmi viszonyok kialakításában.

Az önkormányzati választások közeledtével mindig különös pezsgésnek indult országszerte a civil szervezetek világa. A már ismert, hosszú idő ideje működő helyi egyesületek mellett számtalan új alakul, valamint sok régebbi alakulat is hirtelen felbukkant a süllyesztőből. Mintegy adja magát a kérdés itt is, hogy vajon ezek közül minden esetben valódi civil szervezetnek tekinthetjük-e azokat, amelyek annak kívánják láttatni magukat? Mik is a valódi célkitűzéseik?

Ennek kapcsán azonban fontos hangsúlyozni, hogy a hazai civil szervezetek túlnyomó többsége eredeti rendeltetésének megfelelően működik, és így rendkívül hasznos, sőt nélkülözhetetlen szereplői a magyar társadalomnak. Kisebbségben vannak azok, amelyek valami másnak akarnak látszani, mint amely célok mentén ténylegesen működnek. A politikai szférában megjelenő különböző szerveződések ebből a szempontból különösen sok kérdést vetnek fel.

Egyes, magukat „civil szervezetnek” nevező csoportok jól látható beavatkozása az országos szintű pártpolitikai küzdelmekbe,

jobb esetben is szereptévesztés számukra, rosszabb esetben viszont szándékos megtévesztés, manipuláció, amely viszont jellemzően a „hivatalos” pártpolitikai színtéren (különösen a választásokon) sikertelen politikusok, pártok – egyre inkább átlátszó és egyre gyakrabban ismétlődő – kísérlete a „trójai faló” csodafegyverének bevetésére.

A kampány hevében tett egyes, érzelem fűtötte ellenzéki megnyilvánulások számos esetben nem hagynak kétséget ezzel kapcsolatban, amikor is azt kommunikálják, hogy különböző, általuk „civilnek” nevezett szervezetek álcája alatt óhajtják „elfoglalni” a helyi önkormányzatokat, amelyek – szerintük – majd a „kormánybuktatás” kiindulópontjai lesznek.

Az ilyen fenyegetőzéseken túl is számos olyan jelenséget észlelhetünk, amelynek kapcsán jogosan merülhet fel a gyanú egy – magát civilnek mondó – szervezet valódi jellege, tényleges célkitűzései tekintetében.

Amennyiben például

• egy nyíltan a magyarországi belpolitikai beavatkozást („kormánybuktatást”) célul tűző külföldi szervezet finanszíroz egy egyébként itthon számottevő tagsággal, vagy támogatottsággal nem rendelkező – jellemzően nem is „alulról építkező” – hazai „civil szervezetet” (emlékezzünk Soros György idevágó kijelentéseire is),
• vagy egyes, jól ismert pártpolitikusok egyszer csak valamilyen „civil szervezet” képviselőjeként, szószólójaként tűnnek fel,
• vagy amikor egyes „civil szervezetek” csak bizonyos politikai erők kormányra kerülése esetén aktívak, máskor pedig szinte láthatatlanná válnak,
• vagy amikor e szervezetek szóról-szóra ugyanazokkal a programelemekkel, szófordulatokkal kampányolnak, mint egyes politikai pártok,
• vagy amikor a „helyi” civil szervezet kampányrendezvényén a lakosok számára teljesen ismeretlen, „messziről jött” személyek jelennek meg jelöltként, közreműködőként,
• illetve, amikor egy szervezet az eredetileg, meghatározott, az alapító okiratukban lefektetett céljaiktól küldetésüktől merőben eltérő célok mellett kezd el kampányolni,

akkor mire is lehet gondolni?

A hazai jogrendszer egyértelműen lefekteti, hogy aki demokratikus módon kívánja a legfőbb közhatalmi jogosítványokat gyakorolni (kormányt váltani), az alapítson pártot, és méresse meg magát a választásokon, ne pedig „civil szervezet” álcája mögé bújva próbálja megtéveszteni az embereket. Amennyiben viszont valamilyen politikai érdekcsoport magát civil szervezetnek leplezve próbál (párt)politikai célokat érvényesíteni, az államhatalmi szerepek megszerzésére vonatkozó demokratikus eljárások és egyéb garanciális szabályok megkerülésével, akkor ezzel

nem csak az alkotmányos rendet készül felrúgni, de rendkívül sokat árt a valódi civil társadalomnak is.

Napról-napra tapasztalhatjuk, hogy egyes ellenzéki politikusok a kampány során tett kijelentéseikkel, egyes „össztársadalmi” kérdésekre való „rátelepedéssel”, a helyi önkormányzatok „megszállása” útján végrehajtott olyan „ellenállási gócpontok” kialakítását vizionálják, amelyek segítségével majd folyamatosan konfliktusban állhatnak a központ kormányzattal és ehhez, mintegy faltörő kosként az általuk következetesen „civil szervezeteknek” nevezett különböző, de egyértelműen pártpolitikai célok mentén létrehozott és mozgatott csoportosulásokat kívánnak felhasználni.

A pártpolitikai, illetve a civil szféra közötti alkotmányos különbségek ilyen mértékű figyelmen kívül hagyása, kizárólag a társadalmi szervezetek és így az egész „civil társadalom” diszfunkcionalitásának fokozódásához, és a civil szervezetekkel szembeni társadalmi bizalom erodálásához vezet.

Az önkormányzatok és a központi kormányzat között mesterségesen gerjesztett feszültség országos szinten politikai nyereséget nemigen hoz, következményei azonban mindig elsősorban az érintett települések lakóit, illetve a valódi civil társadalmat sújtják.

Az ellenzéki vádakkal szemben, a kampány során mindenki számára láthatóvá vált, hogy nem a kormány, hanem éppen azok lehetetlenítik el a civil szférát, akik saját politikai céljaik érdekében próbálják összemosni a pártok és civil szervezetek rendeltetését.

A 2022-es országgyűlési választási kampány és az azóta történt fejlemények, tapasztalatok, tanulságok fényében annyiban érdemes kiegészíteni a 2019-es gondolatokat, hogy a hazai jogalkotónak haladéktalanul célszerű lenne átgondolnia a vonatkozó szabályozás olyan módosítását, amely a jelenleginél sokkal egyértelműbben, szigorúbban különíti el egymástól a politikai pártokat a más társadalmi szervezetektől, mind a szerepük, mind pedig a finanszírozásuk tekintetében.