A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. becslése szerint 2024-ben 2,7, 2025-ben 3,9, 2026-ban pedig 2,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság. A növekedés feltételei azonban törékenyek, így érdemes lehet kellő óvatossággal tekinteni a következő évekkel kapcsolatos gazdasági várakozásokra. A globális folyamatokat tekintve az energiahordozók árainak csökkenése, illetve a külső dezinflációs folyamatok a hazai infláció további mérséklődését vetítik előre. A magyar exportteljesítmény kapcsán az eurózóna kibocsátási rése 2025 végén záródhat, ami támogató lehet a magyar exportteljesítményre, azonban az eurózóna növekedési kilátásainak romlása éreztetheti a hatását Magyarországon is.

 

A hazai infláció 2023-ban átlagosan 17,1 százalék volt, azonban az év folyamán a pénzromlási ütem folyamatos mérséklődése volt megfigyelhető, ami 2024 első félévében tovább folytatódott. Várakozásaink szerint a dezinflációs folyamat továbbra is fennmaradhat, bár az év vége felé közeledve várható az infláció növekedése. Összességében a 2024-es infláció 4,1 százalékra mérséklődhet, majd 2025-ben 3,8, 2026-ban pedig 3,0 százalékos lehet a pénzromlás üteme.

A Magyar Nemzeti Bank – a dezinflációs folyamat erősödésével együtt – 2023 elején az irányadó kamat csökkentésébe kezdett, amely szeptemberben érte el az alapkamat szintjét. Azóta a jegybank folyamatosan lazított a monetáris feltételeken, annak mértéke azonban eltérő volt az elmúlt hónapokban, 50 és 100 bázispont között alakult. Az év második felében a monetáris politika további lazítására számítunk, azonban várakozásaink szerint idén még nem fog 6 százalék alá csökkenni az alapkamat. Az infláció legkorábban 2025-ben térhet vissza a jegybanki 3±1 százalékos célsávba.

2023-ban a bruttó hazai termék (GDP) volumene kis mértékben, 0,7 százalékkal csökkent Magyarországon, azonban 2024-re 2,7 százalékos gazdasági növekedésre számítunk, melyet jövőre 3,9 százalékos bővülés követhet. 2024 első negyedévét bővülő fogyasztás és erősen visszaeső beruházások jellemezték. A következő időszakkal kapcsolatban egyrészt azt várjuk, hogy a fogyasztás fokozatosan fog emelkedni a kövekező negyedévekben, másrészt a beruházások visszapattanását – a csökkenő kamatkondíciók, a növekvő üzleti bizalom és az alacsony bázis miatt – 2024 végére, 2025 elejére várjuk. Összességében a beruházások volumene 1,3 százalékkal eshet vissza idén, míg a fogyasztás 3 százalékkal bővülhet.

2024-ben az export 3,2, 2025-ben 7,9, 2026-ban pedig 6,1 százalékkal bővülhet. Az import, melyet leginkább a fogyasztás és az exportnövekedés támogat 2024-ben 3,0, majd a következő két évben rendre 8,3 és 5,5 százalékkal növekedhet. Így összességében idén pozitívan járuhat hozzá a nettó export a gazdasági növekedéshez, jövőre azonban az eurózóna növekedése ellenére, vélekedésünk szerint negatív lehet a nettó export GDP-hez való hozzájárulása.

Az elmúlt közel másfél évben a munkaerőpiac is átalakuláson ment keresztül. 2023-ban a korábbi trend folytatásaként tovább bővült a foglalkoztatás, azonban vele párhuzamosan – a korábbi, csökkenő tendenciát felváltva – a munkanélküliség is enyhén emelkedni kezdett, mindez az idei év első felében tovább folytatódott, amely a gazdaságilag aktívak számának növekedésével magyarázható. A megszokottól eltérő tendenciát segít megérteni, ha a főbb korcsoportok gazdasági aktivitásra vonatkozó adatait elemezzük. Azt láthatjuk, hogy a munkaerőpiacra újonnan belépők nagyrésze az 55–74 éves korcsoport köréből érkeztek, akik rövid időn belül el is tudtak helyezkedni a munkaerőpiacon, kisebb részük pedig a legfiatalabb korosztályból jött, akiknek egy része még álláskereső volt. A munkanélküliek számának emelkedése mögött részben azok az újonnan piacra lépők állnak, akik lassabban tudnak elhelyezkedni, részben pedig a 25–54 éves korosztály azon tagjai, akik korábban is aktívak voltak, de most álláskeresők. A rendelkezésre álló adatok alapján a fenti tendencia idén tovább folytatódott. Előrejelzésünk szerint az elmúlt másfél évben megfigyelt változások az idei évben is kitartanak, folytatódni fog a foglalkoztatás és a munkanélküliség emelkedése is, becslésünk szerint utóbbi eléri majd a 4,6 százalékot, majd 2025-re visszatér a piac a korábbi állapotához, amikor magas foglalkoztatás mellett ismét csökken a munkanélküliségi ráta 3,7 százalékra.

2023 végén az eredményszemléletű ESA-hiány a GDP 6,7 százalékát érte el, a GDP-arányos bruttó államadósság pedig 73,5 százalékra csökkent. Előrejelzésünk szerint 2024-ben az államháztartás ESA-hiánya további kormányzati kiigazító intézkedések nélkül a GDP 4,9 százalékán teljesülhet. Várakozásaink szerint az államadósság az év végére csak minimális mértékben fog csökkeni, a GDP 73,4 százalékára, amiben szerepet játszik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér visszavásárlása is. 2025-ben a beinduló növekedés segíti a tervezett költségvetési pálya elérését, így várakozásaink szerint a kormányzat legkésőbb jövőre el tudja érni az év elején megcélzott költségvetési pályát, és ennek megfelelően a 3,7 százalékos költségvetési hiánycélt. Az államadósság az év végére a GDP 72,6 százalékára fog csökkeni. A jelenlegi várakozások alapján 2026-ban a 2,9 százalékos költségvetési hiánycél reálisan elérhetőnek tűnik.

 

Táblázat: A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. előrejelzése

2023 2024 2025 2026
Bruttó hazai termék (volumenindex) -0,7 2,7 3,9 2,9
A háztartások fogyasztási kiadása (volumenindex) -2,2 3,0 3,7 2,7
Bruttó felhalmozás (volumenindex) -14,4 -1,3 7,8 1,6
Kivitel volumenindexe (nemzeti számlák alapján) -0,1 3,2 7,9 6,1
Behozatal volumenindexe (nemzeti számlák alapján) -5,1 3,0 8,3 5,5
A külkereskedelmi áruforgalom egyenlege (milliárd euró) 0,4 2,5 4,7 7,5
Fogyasztóiár-index (%) 17,1 4,1 3,8 3,0
A jegybanki alapkamat az időszak végén (%) 11,4 6,2 5,4 5,0
Munkanélküliségi ráta (%) 4,1 4,6 3,7 3,0
A folyó fizetési mérleg egyenlege a GDP százalékában 1,0 1,7 2,1 2,6
Külső finanszírozási képesség a GDP százalékában 3,3 3,9 4,1 4,4
Az államháztartás ESA-egyenlege a GDP százalékában -6,3 -4,9 -3,7 -2,9
GDP-arányos államadósság 73,5 73,4 72,6 70,3

Megjegyzés: A jegybanki alapkamat az adott év utolsó negyedévére vonatkozik