A francia-algériai migrációs válság új fejezete

A Franciaország és Algéria között 2025 januárja óta zajló diplomáciai válság a gyarmati kapcsolatok történelmi terhében gyökerezik, amelyet a Száhel-övezetben és Észak-Afrikában bekövetkezett geopolitikai változások, valamint Franciaország Nyugat-Szaharával kapcsolatos álláspontja és észak-afrikai politikája súlyosbít. Francia szempontból Algéria hibáztatható, mert megtagadta azon kitoloncolt migránsok visszafogadását, akik Franciaországban bűncselekményeket követtek el. Algéria szerint a problémát nem a migráció jelenti, hanem Franciaország Algériával és Marokkóval kapcsolatos ambíciói. A gyakorlatban Algériának nagyobb befolyása van, mivel az algériai bevándorlók és leszármazottaik három generáción keresztül jelentős erővé váltak Franciaországban, lélekszámuk mintegy 2,5 millióra becsülhető.[1] Franciaország azonban gyenge pozícióban van ahhoz, hogy meggyőzze Algériát állampolgárai visszafogadásáról, mivel elvesztette korábbi gazdasági hatalmát, fegyverexport-monopóliumát és afrikai befolyását. Ez a tanulmány ezeket a tényezőket és az európai szinten levonható tanulságokat elemzi.

Geopolitikai átalakulás Észak-Afrikában

2025. január 6. óta a francia-algériai kapcsolatok újra válságba kerültek a migráció miatt. Párizs terrorizmus, gyűlöletbeszéd és egyéb bűncselekmények vádjával algériai állampolgárokat tartóztatott le, majd a kiutasított migránsok listáját elküldte Algériának, amely azonban megtagadta visszafogadásukat. Mindkét fél intézkedései hozzájárultak a válság fokozásához, amelynek okai az elmúlt öt évben Algériával szemben folytatott francia külpolitikában rejlenek. Franciaország álláspontja a 2019–2021-es Hirák-tüntetések kapcsán feltépte a régi sebeket. A 2019-ben indult algériai „Hirák” (arabul „mozgalom”) tüntetéssorozat jelentős törést eredményezett a francia-algériai kapcsolatokban. Franciaország kezdeti álláspontja óvatos volt: hivatalosan tiszteletben tartotta az algériai nép demokratikus törekvéseit, de tartózkodott a közvetlen beavatkozástól, tekintettel a feszült gyarmati múltra. Emmanuel Macron később elismerte a mozgalom demokratikus jellegét, az algériai vezetés pedig a Hirák burkolt támogatásával és beavatkozással vádolta Franciaországot. Ez tovább mélyítette a gyarmati múltból eredő történelmi sérelmeket és bizalmatlanságot a két ország viszonyában.[2]

A következő krízisnek az tekinthető, amikor 2024. július végén Párizs elismerte a marokkói szuverenitást Nyugat-Szahara felett, ami a kapcsolatok elmérgesedéséhez vezetett.[3] A válság harmadik eleme Algéria szövetsége Oroszországgal, azzal a céllal, hogy elszigeteljék Franciaországot Afrikában. Algéria 2023-ig a francia gabonafélék első számú piaca volt, ám 2024-ben Oroszországból kezdett importálni, így Franciaország teljesen kiszorult az algériai piacról.[4] Újabb feszültséget okozott, hogy az Ursa Major – valószínűleg fegyvereket szállító – Algéria felé haladó orosz hajó elleni támadást 2024. december 25-én, amit vélhetően Franciaország szervezte.[5] Algéria döntése, hogy csatlakozik a BRICS-hez, szintén veszteség lehet a francia gazdaság számára, amely évtizedek óta Algéria fő gazdasági partnere volt.

2024 novemberében az algériai rendőrség őrizetbe vette a 75 éves francia-algériai írót, Boualem Sansalt. Sansal Franciaországban nagyon népszerű baloldali szekuláris és iszlamista-ellenes értelmiségi, az algériai rezsim egyik fő kritikusa. Párizs azonban önkényesnek tekinti bebörtönzését betegsége és életkora miatt, valamint azért, mert ügyvédje nem segíthette, miközben a vele szemben emelt vádakat nem bizonyították. Egyik interjújában Sansal kijelentette, hogy Nyugat-Algéria (Tlemcen, Orán, Mascara régiók) marokkói területek voltak, amelyeket a gyarmati Franciaország Marokkótól foglalt el. Sansalt az algériai hatóságok az ország területi integritása elleni bűncselekményekkel, felforgatással és terrorizmussal, külföldi országoknak való kémkedéssel, valamint Franciaország algériai nagykövetsége számára érzékeny biztonsági és gazdasági adatok átadásával vádolják.[6]

Párizs szerint a fő gond a migráció

A jelenlegi migrációs vitát 2025. január elején az váltotta ki, amikor több, Franciaországban tartózkodó algériai influenszert letartóztatott a francia kormány, gyűlöletbeszéddel és terrorizmus propagálásával vádolva őket. A francia hatóságok azt gyanították, hogy algériai politikusok szerveztek francia- és zsidóellenes kampányt, amely az algériai ellenzék és a francia kormány ellen irányult.[7] A közel-keleti konfliktusok és a franciaországi iszlamista terrortámadások miatt az elmúlt években a francia kormány komolyan vesz minden gyűlöletbeszéddel vagy terrorizmussal kapcsolatos jelzést. A francia kormány keményen fellépett az iszlamista hitszónokok ellen az elmúlt években, kiutasítottak imámokat, bezártak mecseteket és iszlám egyesületeket, függetlenül a származási országtól. Ezek az intézkedések az online tartalmakra is kiterjedtek és az algériai influenszerek elleni lépések is ebbe a kampányba illeszkednek.

A feszültség egyre inkább fokozódott, mivel Algéria megtagadta ezen influenszerek visszafogadását, amikor a 2025. február 22-i mulhouse-i (Kelet-Franciaország) terrortámadás, amelyet egy algériai állampolgár hajtott végre, tovább fokozta a haragot. A terroristát 2023 decemberében hat hónap börtönbüntetésre ítélték terrorizmushoz kapcsolódó propaganda miatt, és el kellett volna hagynia Franciaországot, de kitoloncolása többször meghiúsult Algír szabotázsa miatt. Amikor 2024 júniusában szabad lábra helyezték, a konzuli tisztviselők megtagadták az együttműködést.[8]

2025. március 15-én a francia kormány körülbelül hatvan algériai állampolgár nevét tartalmazó listát küldött el Algériának azon személyekről, akiknek el kellett hagyniuk az országot. 2025. március 17-én Algír elutasította a listázott bevándorlók visszafogadását, akiket Párizs ki akart toloncolni, beleértve a mulhouse-i terrortámadás elkövetőjét is.[9] A franciák szempontjából az algériai kormány a kitoloncolásban való együttműködés hiányával a válság eszkalálását választotta. Ezt követően Párizs felfüggesztette a vízummentességet az algériai diplomata-útlevéllel rendelkezők számára és azzal fenyegetőzött, hogy befagyasztja a vízumokat és a hazautalások átutalását, valamint megszünteti az Algériának nyújtott fejlesztési támogatást.[10]

Algír szerint a nyugat-szaharai szuverenitás a probléma

Az algériai álláspont alapján a válságnak nincs köze a migrációhoz. Valójában ez Franciaország kísérlete arra, hogy visszanyerje befolyását Algériában és Afrikában, mivel gazdasága és geopolitikai befolyása gyengül. Annak érdekében, hogy visszatérjen korábbi befolyási övezetébe, partnerséget alakított ki Marokkóval és Izraellel, hogy destabilizálja Algériát és befektetéseket eszközöljön a Marokkó által ellenőrzött Nyugat-Szaharában, ami híd Mauritánia és a Száhel-régió felé. Emellett Algéria aggódik Franciaország és Marokkó azon terve miatt, hogy kereskedelmi útvonalat hozzanak létre, amely összeköti Marokkót Mauritániával, majd a Száhellel és Nyugat-Afrikával. Algéria meg van győződve arról, hogy Franciaország Mauritánia befolyásolásával próbál visszatérni Afrikába, mielőtt más Száhel-országok irányába terjeszkedik. Algéria az egész válságot a Franciaországból érkező diplomáciai nyomásnak tulajdonítja, amely Algéria bevonását célozza egy észak-afrikai konfliktusba vagy komolyabb eszkalációba.[11]

A migrációt illetően Algír a problémát Franciaország belügyének tekinti. Ezáltal minden felelősséget a francia szélsőjobboldali migrációellenes politikára hárít. Algéria azzal vádolja a szélsőjobboldalt, hogy bosszút akar állni Algérián, mert történelmileg az első generációs francia szélsőjobb Algéria gyarmati uralmának fenntartásáért harcolt. Algéria azt is állítja, hogy a francia hozzáállás az algériai migránsokhoz a francia arroganciából, valamint a pieds noirs (gyarmati Algériában született franciák) és a harkik (Franciaország-párti algériaiak) francia politikában betöltött szerepéből ered.[12] Algír szerint az influenszerekkel sincs probléma, hiszen hosszú ideje élnek Franciaországban, ott dolgoznak és integrálódtak, így az algériai kormány nem próbált beavatkozni ebbe az ügybe, mert minden franciaországi lakosnak jogában áll megvédeni magát a bíróságon, és nem lehet kiutasítani.[13]

Figyelemre méltó, hogy az algériai kormány és média jobban aggódik a jelenlegi francia kormány Algériát fenyegető lépései miatt (támogatja az algériai ellenzéket és Marokkót), mint a migráció vagy akár Franciaország gyarmati múltja miatt. 2024 előtt voltak dekolonizációs kampányok, hogy nyomást gyakoroljanak Franciaországra, jóvátételt és bocsánatkérést követeltek, de ezek csupán retorikai csaták voltak.[14] Amikor Párizs 2024 nyarán elismerte Marokkó szuverenitását Nyugat-Szahara felett,[15] a Franciaország elleni kampány és bojkott más dimenziót öltött. Ennek a váltásnak következtében Algéria most ellenségként tekint Franciaországra, és közvetlen biztonsági fenyegetésként értékeli Franciaország visszatérését Afrikába.[16]

A krízis tanulságai

Ez a válság azt jelzi, hogy a migrációt, beleértve az illegális migrációt is, a kibocsátó országok nem tekintik problémának. Egyrészt mert ezek az államok így mentesülnek attól a problémától, hogy nem tudnak munkát biztosítani ezen fiatalok számára, másrészt pedig azért, mert a bevándorlókat eszköznek tekintik a befogadó országok külpolitikájának befolyásolására. Az európai kormányoknak a migrációs problémát európai problémaként kell kezelniük. A kibocsátó országok több száz milliárd dollárt profitálnak a vendégmunkások hazautalásaiból és nyugdíjellátásaikból (ez mintegy 656 milliárd amerikai dollár volt 2023-ban).[17] Az afrikai országok emellett követelik a jogukat arra, hogy vízumot kaphassanak az európai országokba és ezen a területen felmerülő bárminemű korlátozást rasszizmusnak tekintenek. Az afrikai országok az iszlamizmus elleni küzdelemre irányuló európai feltételeket az emberi jogok megsértésének tekintik. Bár Franciaországot az algériai állami média rasszistának, gyarmatosítónak, elszegényedettnek és hanyatlónak tartja, továbbra is a fő célpontja az Algériából kiinduló migrációnak.[18]

A Franciaország és Algéria közötti migrációs válságból levonható másik tanulság az, hogy az illegális migránsokat a kibocsátó országok arra használhatják, hogy a fogadó országokat olyan külpolitika támogatására kényszerítsék, amely a kibocsátó országok érdekeit szolgálja. Másrészt, ha a fogadó országoknak ki kell utasítaniuk a migránsokat, szükségük van olyan eszközökre, amelyekkel nyomást gyakorolhatnak a visszafogadás érdekében. Franciaország azért nem tudja kiutasítani ezeket a migránsokat, mert elvesztette katonai és gazdasági befolyását Algéria és más afrikai országok felett. A migrációval kapcsolatos hatalmi viszonyok ezen aszimmetriája talán az illegális migráció legproblémásabb része is. Az illegális bevándorló geopolitikai és gazdasági eszközzé válik a származási ország számára, amint belép Európába. Mivel egyes migránsok tudatában vannak ennek, készek ezt kihasználni. Franciaország mellett a legnyilvánvalóbb példák a marokkói bevándorlók Spanyolországban, valamint a török, afgán vagy szíriai bevándorlók Németországban. Egyes migránsok végül lobbistává, transznacionális szervezetek brókerévé vagy hírszerző szolgálatok eszközeivé válnak. Ha egy európai ország úgy dönt, hogy a migránsokat erőszakkal repülőgépre ültetve hazatelepíti származási országukba, az zavargásokhoz vezethet a bevándorlók által lakott városrészekben.[19]

A harmadik tanulság az, hogy gazdasági és geopolitikai befolyás nélkül a migrációs megállapodások sebezhetőek. Törökország az EU-val kötött migrációs megállapodását csak euró milliárdokért cserébe tartja be. Franciaország és Algéria között az 1968-as migrációs megállapodások, amelyek különleges státuszt biztosítottak az algériaiaknak, elavulttá váltak. Ezek a posztkoloniális francia kísérlet részei voltak, hogy Algériát befolyási övezetként megtartsák. Franciaországnak akkor befolyása volt Algéria felett, amelynek fő gazdasági partnere volt. Algéria most viszont azt követeli, hogy ezek a megállapodások változatlanok maradjanak, miközben az algériaiak különleges kiváltságot kapjanak. Franciaország azonban megpróbálja megváltoztatni ezeket a megállapodásokat, mivel a migráció hatalmas teherré vált. Napjainkban tehát inkább a politikai akarattól függ, mintsem kétoldalú megállapodásoktól vagy a nemzetközi jogtól, hogy engedélyezik-e a kitoloncolt migránsok visszatérését, vagy együttműködnek-e, amikor vízumkorlátozásokat vezetnek be vagy más intézkedéseket hoznak az illegális migráció ellen.[20]

Algéria elutasító magatartása azt mutatja, hogy befolyás nélkül a kitoloncolás lehetetlen. Elmondható, hogy Trump sikeres volt az illegális migránsok kitoloncolásában, mert az Egyesült Államok képes nyomást gyakorolni katonai erővel, szankciókkal és vámokkal. Algéria gazdasága az európai országoknak, különösen Spanyolországnak, Olaszországnak és Hollandiának történő gáz- és olajértékesítésen alapul.[21] Valójában Olaszország Algéria legnagyobb olaj- és gázimportőre, valamint fő gazdasági partnere. Az Algéria és Olaszország közötti gazdasági kapcsolatok nemrégiben tovább bővültek, mivel Algéria Oroszország helyébe lépett Olaszország gázforrásaként. A fegyvereket Algéria már Oroszországtól és Németországtól vásárolja. Franciaország így elvesztette a kvázi monopolhelyzetét az Algériának történő fegyvereladások területén: 2018 és 2022 között az Algéria által vásárolt francia fegyverek aránya csak 5,2 százalék volt, jóval elmaradva az Oroszországból (73 százalék) és Németországból (10 százalék) vásárolt mögött.[22]

A francia-algériai konfliktussal kapcsolatos fontos tanulság az is, hogy a migrációnak a változó gazdasági körülményekhez kell igazodnia. Amikor 1968-ban az algériaiaknak különleges státuszt biztosítottak, Franciaországnak minden szinten munkaerőre volt szüksége. Az algériai munkások már Franciaországban dolgoztak, mivel Algéria 132 évig Franciaország része volt. A francia gazdaság virágzott, különösen az ipar a második világháború után, és hatalmas munkaerőigénye volt, ami megkönnyítette az algériaiak franciaországi munkavállalását. Franciaország gazdasága az elmúlt 30 évben veszített a lendületéből és már nem virágzik. Mégis migránsok milliói élnek Franciaországban bizonytalan körülmények között és nehezen találnak munkát, ami gyakori feszültségekhez és zavargásokhoz vezet. Ezért a folyamatos bevándorlás rendkívül kockázatos a befogadó ország számára, mivel a gazdaság végül stagnálni fog vagy esetleg recesszióba kerül. A migráns népesség demográfiai teher lesz, amelyet figyelembe kell venni, emellett konfliktusok várhatóak, ami a biztonság és a társadalmi béke megrendülésével jár. Talán ez magyarázza azt, hogy miért lehet az ideiglenes migráció hatékonyabb stratégia a fogadó országok számára, mivel a behozott munkaerőt gazdasági igényeikhez igazíthatnák konkrét termelési időszakokra, illetve a migránsok számára is előnyös lehet, mivel magasabb megtakarításokhoz, majd hazai önfoglalkoztatáshoz vezethet.[23]

Összegzés

Végső soron a kölcsönös biztonsági fenyegetések eredményezték a francia-algériai migrációs válságot. Az elmúlt tíz évben Franciaország egyre korlátozóbb migrációs politikát akar alkalmazni, a migrációt a terrorizmussal és az országban tapasztalható iszlamista befolyással összefüggésben kezelve. A kitoloncolás egyike azon intézkedéseknek, amelyekhez Franciaország ragaszkodik, különösen a franciaországi gazdasági válság és a szélsőjobboldal növekvő népszerűségének fényében, amely a francia társadalom migrációval kapcsolatos elégedetlenségét fejezi ki. Ezzel szemben Algéria úgy véli, hogy a francia külpolitika Észak-Afrikában biztonsági kockázatot jelent mind nyugat-szaharai érdekeltsége, mind saját rendszere számára. Algír attól tart, hogy Franciaország gazdaságilag képes lesz visszatérni a Száhel-régióba Marokkó támogatásán keresztül, és a mauritániai befolyásának kiterjesztésével.