2025. áprilisában a bérek vásárlóereje tovább emelkedett, 5,2 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján az év negyedik hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 9,8 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakát, így 708 300 forintra emelkedett. A január és április közötti időszakban a bruttó nemzetgazdasági átlagkereset 687 400 forinton alakult, ezzel 9,4 százalékkal volt magasabb, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. A bruttó medián kereset értéke 564 800 forint volt, ami 10,2 százalékos növekedésnek felel meg tavaly áprilishoz képest. A nettó átlagkereset 9,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezzel 486 500 forinton alakult. A bérek dinamikus növekedésére továbbra is közvetlen hatással van a januári minimálbér és garantált bérminimum emelése, illetve ezek bérfelhajtó hatása közvetetten is jelentkezik. A reálkeresetek 5,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak 4,2 százalékos emelkedése mellett.
A bruttó átlagkereset növekedése a vállalkozásoknál 9,9 százalék, a költségvetési szférában 8,4 százalék, illetve a nonprofit szektorban 12,5 százalék volt, ezek egy évvel korábban 11,6, 19,7 és 17,4 százalékon alakultak. Ezáltal az áprilisi összesített bérdinamika az egy évvel korábbit 3,7 százalékponttal múlta alul. Tavaly a költségvetési és nonprofit szférában a kormány által végrehajtott béremelések fűtötték a keresetnövekedést. Az idei évben a kormányzati szektorban nem voltak beütemezve nagyobb béremelési programok, részben ez magyarázza a tavalyinál alacsonyabb bérnövekedési ütemet. Áprilisban a vállalati szektorban mérték a legmagasabb átlagos bruttó keresetet, 716 500 forintot.
Prognózisunk szerint 2025-ben a bruttó átlagkeresetek 8,4 százalékkal, a reálkeresetek 4,6 százalékkal tovább emelkednek majd.