A hinduk és a muszlimok viszonya Indiában

A hindu-muszlim kapcsolat kezdete

A hinduk és az arabok közötti kapcsolat már az iszlám megjelenése előtt létrejött, amikor az első évszázadokban szoros kereskedelmi együttműködés alakult ki az indiai szubkontinens és az Arab-félsziget között.[1][2] Az iszlám megjelenésével és az iszlám kalifátus megalakulásával ezek a kapcsolatok tovább erősödtek.

A hindu elnevezés kialakulása a 8. századra vezethető vissza, amikor megkezdődtek az első muszlim inváziók és hódítások a Szindh régióban, amely a mai Pakisztán területén található.[3]  Ekkor kezdték a muszlimok használni a „hindu” elnevezést azokra a népekre, akik a Szindhu (Indus) folyó környékén és azon túl éltek.

India a muszlim uralom idején

A muszlim uralom fénykora Indiában a Delhi Szultanátus (13-16. század) és a Mogul Birodalom (16-18. század) idejére tehető. Bár a Mogul Birodalom technikailag 1857-ig fennállt, a 19. századra területileg jelentősen zsugorodott, csupán Delhi városára és közvetlen környékére korlátozódott, és erős brit befolyás alatt állt. Ezek a birodalmak India szubkontinensének nagy részét, bizonyos időszakokban pedig annak egészét uralmuk alatt tartották. Az iszlám vallási vezetők a muszlim uralkodóktól természetesen elvárták, hogy betartsák az iszlám saría törvények nem muszlimokra vonatkozó előírásait. A 14. században a perzsa muszlim vallástudós, Mir Szajjid Ali Hamadáni a Zakhírat al-Mulúk[4] című művében részletes útmutatást adott arra, hogy hogyan kell a muszlim uralkodóknak bánniuk az indiai nem muszlimokkal. Ezek az előírások magukban foglalták a megkülönböztető öltözködést, a kormányzati pozíciókból való kizárást, valamint a dzsizje, vagyis a nem muszlimok által fizetett fejadó megfizetését. A Delhi Szultanátus (1206-1526) idején, különösen annak korai szakaszában, néhány uralkodó szigorúan betartotta ezeket az előírásokat. A 13. század elején a Mamlúk-dinasztia, a szultanátus első dinasztiája, számos hindu templomot lerombolt és megrongált. Ugyanakkor, hosszú időszakokon keresztül, különösen a Mogul Birodalom idején, ezeket az előírásokat csak részben vagy egyáltalán nem tartották be, és gyakran az egyetlen következetesen alkalmazott szabály a dzsizje beszedése volt.[5] A leginkább liberális hozzáállásáról ismert mogul uralkodó, Akbar (1542–1605) eltörölte a fejadót, hindukat léptetett elő kormányzati pozíciókba, hindu ünnepeket fogadott el, és nyilvánosan is részt vett több hindu ünnepségen.[6]

A hinduk és muszlimok közötti közös identitás kialakításában és Akbar örökségének fenntartásában kulcsszerepet játszott a szúfizmus, az iszlám misztikus ága.[7] A szúfi szentek és vezetők sírjához való zarándoklat fontos része ennek az irányzatnak, ami bizonyos hasonlóságot mutat a hinduk templomi zarándoklataival. Akbar, ezt a párhuzamot kihasználta, és uralkodása alatt a hinduk is elkezdték szúfi szentek – vagyis muszlimok – sírját felkeresni.

A muszlim-hindu ellentét gyökerei és  a hindu egységes identitás eredete

Sheldon Pollock kutató szerint a hindu identitás egységes formájának csírái már a 12. század környékén megfigyelhetők.[8] Pollock szerint Ráma alakja – aki ma a hinduizmus egyik legfontosabb istensége – és a tetteit elbeszélő Rámájana eposz, nem játszott kiemelkedő szerepet a 12. századig a hindu vallás terén, csak a későbbi évszázadokban. Ráma és a Rámájana csak azt követően vált egyre jelentősebbé, miután Észak-Indiában számos muszlim uralom megszilárdult, valamint a muszlim és a nem muszlim közösségek közötti különbségek világosabban kirajzolódtak. A Rámájana, amely Ráma démonok (szanszkritul: ráksaszák) elleni harcait meséli el, kulturális és vallási narratívává alakult, amely közvetlen párhuzamot vont a hinduk és a muszlim „idegen” közötti küzdelemmel:

• Ráma ellenségei – a kozmikus rendet, a tisztaságot és a királyságot fenyegető idegen démonok a muszlimokat szimbolizálták, akiket „idegen hódítóknak” láttak, akik veszélyeztetik a hindu vallást, kultúrát és társadalmat.
• Ráma alakja – az igazságos harcos, tökéletes király és a „dharma” (a kozmikus rend és kötelesség) védelmezője. Ideális szimbólummá vált a hinduk védelmére a muszlim politikai és katonai jelenléttel szemben.
• A küzdelem narratívája – nem csupán mitikus történet, hanem allegória a kortárs küzdelemre. Az identitás, a közösség és a hindu rend megőrzésére az idegen hódítással szemben.

Így Ráma és a Rámájana jelentőssé válása a későbbi évszázadokban nemcsak a hindu hagyomány belső fejlődéseként értelmezhető, hanem a muszlim uralom alatt kialakult történelmi és társadalmi dinamikák közvetlen eredményeként is.

Ezzel szemben Cynthia Talbot kutató azt állítja,[9] hogy a prekoloniális korban a hindu identitás nem formálódott egységes vagy átfogó vallási identitássá, ahogy azt Sheldon Pollock sugallja. Talbot indiai templomi feliratok elemzése alapján rámutat, hogy az emberek által a templomok számára adott adományok – amelyek révén a nevüket kívánták megörökíteni – nem feltétlenül tükröztek vallási identitást. Ezek a feliratok többnyire csak az adományozó nevét vagy származását említették. A kutató  szerint az indiaiak identitása ebben az időszakban helyi és kultikus jellegű volt, amely konkrét templomokhoz, falvakhoz és helyi istenségekhez kötődött, nem pedig egy átfogó hindu vallási hovatartozáson alapult. Ha megkérdeztük volna egy akkori indiai embert, hogy hogyan határozza meg identitását, valószínűleg azt válaszolta volna: „Én X faluból származó Y vagyok, aki Z istent imádja”, és nem tekintett volna magára egy átfogó hindu közösség részeként.

Amikor a 18. században, majd még erőteljesebben a 19. században a Brit Kelet-indiai Társaság, majd Nagy-Britannia átvette az irányítást India felett, a britek különálló közösségekként kezdték kezelni a szubkontinens hindu és muszlim lakosságát, és külön törvényeket hoztak a hinduk és a muszlimok számára. Ez a „divide et impera” (oszd meg és uralkodj) politika részének tekinthető, amelynek célja az volt, hogy megakadályozzák az egységes fellépést és a lázadást a brit uralom ellen. Függetlenül attól, hogy létezett-e korábban egységes hindu identitás valamilyen formában, az kétségtelen, hogy a brit politika jelentős szerepet játszott ennek az identitásnak a megszilárdításában és megerősítésében.

Az India felosztása körüli konfliktusok

Az 1930-as évek elején, az indiai nemzeti függetlenségi mozgalom csúcspontján, amelyet Mahátma Gandhi vezetett, a muszlim-indiai író és filozófus, Muhammad Iqbal felvetette India felosztásának és egy muszlim többségű területeken alapuló muszlim állam létrehozásának ötletét (ez a mai Pakisztán és Banglades területét jelenti). Ez az állam potenciálisan az indiai föderáció részeként működhetett volna, nem feltétlenül teljesen különálló országként. Az Indiai Nemzeti Kongresszus vezetője, Mahátma Gandhi határozottan ellenezte ezt az elképzelést, mivel egy szekuláris indiai föderáció létrehozására törekedett, amelyben a vallás és az állam szétválik. Elutasította a vallási alapon létrehozott államokat a föderáción belül, és helyette kizárólag nyelvi, etnikai vagy regionális alapú felosztást támogatott. A Gandhi vezette Indiai Nemzeti Kongresszus és a muszlimokat képviselő Muszlim Liga közötti ellentétek kiéleződésével 1933-ban egy muszlim aktivista, Chaudhry Rahmat Ali közzétett egy cikket,[10] amelyben egy szuverén, az indiai föderációtól különálló muszlim állam létrehozását kezdeményezte, és javasolta, hogy ezt az államot Pakisztánnak nevezzék el (urdu nyelven a „paki” tisztát jelent, a „sztán” pedig földet). Az ötlet mögött az a gondolat állt, hogy a muszlimok és a hinduk életmódja és világnézete alapvetően különbözik egymástól, ezért nem lehetséges a muszlimokat egy hindu többségű államban örök kisebbségként kezelni.

Az évtized során a Muszlim Liga elnöke, Muhammad Ali Dzsinnah is támogatta ezt az elképzelést, ami tovább mélyítette a válságot az indiai muszlim vezetés és az Indiai Nemzeti Kongresszus között. Az felosztás körüli kiéleződő vita végül példátlan erőszakhullámokhoz vezetett a muszlim és a hindu közösségek között az indiai függetlenség előtti években. A két közösség tagjai közötti zavargások, mészárlások és fosztogatások mindennapossá váltak. Példaként említhetjük az 1946. augusztusi kalkuttai zavargásokat, amikor a Muszlim Liga kihirdette a „Közvetlen Akció Napját”, hogy külön muszlim állam létrehozását követelje. A tervezett általános sztrájk és tömegdemonstráció gyorsan elfajult, és a hindu-muszlim közösségi és politikai feszültségek – különösen az India felosztása körüli vita – miatt erőszakos zavargásokká eszkalálódott a városban és környékén. Becslések szerint néhány nap alatt 4.000–10.000 ember vesztette életét,[11] tízezrek kényszerültek elhagyni otthonaikat, és a város szinte teljes anarchiába süllyedt. A zavargások új mélypontot jelentettek a hinduk és muszlimok közötti konfliktusban és az erőszak fokozódásában Indiában. Az indiai nacionalisták heves ellenállása ellenére, az ország felosztása valósággá vált 1947. július 18-án, amikor a brit parlament elfogadta az Indiai Függetlenségi Törvényt, amely jogilag két különálló entitásra osztotta Indiát: Indiára és Pakisztánra (amely akkoriban a mai Bangladest is magában foglalta).

A felosztás korántsem zajlott zökkenőmentesen. Az elv az volt, hogy minden muszlim, aki az új India területén él, átköltözhet Pakisztánba és ott állampolgárságot kaphat, míg minden hindu vagy szikh, aki Pakisztán területén él, átköltözhet Indiába és állampolgárságot kaphat. Formálisan a lakosok választhattak, hogy maradnak vagy áttelepülnek. A két ország kormánya számos  vonatot állított forgalomba a menekültek szállítására, azonban a felosztás hatalmas káoszba torkollott, amely teljesen kicsúszott az irányítás alól. Körülbelül 12–15 millió ember vándorolt az egyik országból a másikba, menekültté válva, és megközelítőleg 2 millió ember életét veszítette ennek során.[12]  Az események súlyos következményekkel jártak, mivel hatalmas szegénységet és nyomort okozott a menekültválság, ami további jelentős társadalmi és közösségi feszültséghez vezetett, amely végül tömeges erőszakba és mészárlásokba torkollt. Az események mély nyomot hagytak mindkét ország lakosságában, és új mélypontot jelentettek a hindu-muszlim viszonyok válságában, tovább növelve az ellenségeskedést és a bizalmatlanságot a két közösség között. Bár a felosztás ötlete azt a célt szolgálta, hogy elkerülje a hinduk és muszlimok közötti összecsapásokat, és így oldja meg a feszültségeket, a valóságban több mint egy évig tartó háborút váltott ki a két fiatal állam között, amely a Kasmír régió feletti ellenőrzésért folyt.

A két ország viszonya azóta sem javult számottevően. Három további háborút vívtak, valamint számos egyéb erőszakos összecsapásra került sor, a legutóbbira 2025 áprilisa és májusa között. Az évek során számos muszlim terroristák által elkövetett támadás történt India-szerte, különösen Kasmír régióban. Az indiai kormány Pakisztánt azzal vádolja, hogy közvetlenül támogatja az ezeket terrorszervezeteket. Az egyik legborzalmasabb muszlim terroristák által elkövetett támadás a 2008. november 26-án kezdődött, és egy két és fél napig tartó mumbaii terrortámadás-sorozat volt. Ez tíz összehangolt támadást jelentett a város kulcsfontosságú helyszínei, például luxusszállodák, vasútállomás, éttermek és a Chabad-ház zsinagóga ellen. A tíz, puskákkal, kézigránátokkal és robbanóanyagokkal felszerelt terrorista 207 ember halálát okozta, további 694 embert megsebesített, melyeknek többsége indiai civil volt.[13]

Az 1947-es felosztás eseményei óta az egyik legjelentősebb incidens, amely ismét kiélezte a hinduk és muszlimok közötti feszültségeket Indiában, az Uttar Prades államban található Ajódhja városában lévő Ráma-templom körüli konfliktus volt.[14] 1992-ben zavargások törtek ki a városban, ahol a hindu hagyomány szerint Ráma isten született. Egy ott álló mecsetet, amelyről azt állították, hogy egy korábbi Ráma-templom romjaira épült, hindu lázadók leromboltak. Az akkor a szövetségi kormányt vezető Kongresszus Párt elítélte a mecset lerombolását, és hangsúlyozta a törvény és a vallások közötti harmónia védelmének fontosságát. Ezzel szemben a jobboldali Indiai Néppárt szorgalmazta egy Ráma-templom építését a helyszínen, és miután a Legfelsőbb Bíróság engedélyezte ezt, a párt vezetésével a templom megépült, majd 2024-ben fel is lett avatva.

A két vallási közösség közötti kapcsolatok megromlása hozzájárult az Indiai Néppárt hatalomra jutásához 1992-ben, 1996-ban és 2014-ben, azóta pedig a párt hatalmas fölénnyel uralja a szövetségi kormányt és az indiai alsóházat. A Kongresszus Párt szekuláris megközelítésével ellentétben – amely az indiai függetlenség utáni első évtizedekben a szövetségi kormányt vezette, és amely úgy vélte, hogy Indiának vallási identitás nélküli országnak kell lennie – az Indiai Néppárt a Hindutva ideológiájával azonosul, amely India hindu identitásának erősítését szorgalmazza, és küzd az iszlám terrorizmus ellen. Ez utóbbi magyarázza a párt szoros kapcsolatát Izraellel.

A hindu-muszlim kapcsolat napjainkban

Mindemellett fontos hangsúlyozni, hogy bár a hindu és a muszlim közösségek között kétségtelenül létezik feszültség és ellenségeskedés Indiában, ez a mindennapi életben a nem mindig érzékelhető. Számos területen, különösen a nagyvárosok vegyes lakosságú negyedeiben, a hinduk és a muszlimok békében élnek egymás mellett. A vallási különbségek ellenére sok a közös vonásuk például a nyelvükben, az életmódjukban és a kultúrájukban. Mindkét vallás követői gyakran együtt vesznek részt kulturális és akár vallási eseményeken, például a hindu Díváli ünnepen vagy a muszlim Íd al-Adhá ünnepen.

Összefoglalás

A hindu-muszlim viszony Indiában évszázadokon át formálódott kereskedelmi, kulturális és politikai hatások, valamint vallási feszültségek által. A muszlim szultanutások, a brit gyarmati politika és India 1947-es felosztása jelentős hatással voltak az ellentétek kiélezésében, miközben a kollektív hindu identitás fokozatosan erősödött. A számos muszlimok által végrehajtott terrorcselekmény, vagy a másik oldalról a Ráma-templom körüli konfliktus Ajódhjában, további összetűzéseket eredményezett. Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy főképp a nagyvárosokban, a hinduk és a muszlimok a mindennapi életben gyakran békésen élnek együtt, alkalmanként közös kulturális eseményeken osztozva.