Valamit nem találsz?
TOVÁBB A SAJTÓSZOBÁBA
Az elmúlt hónapokban jelentős visszhangot váltott ki Magyarországon, hogy – az újraválasztott Ursula von der Leyen vezette – Európai Bizottság formálódó agrárstratégiája a gazdák eddigi területalapú támogatási rendszerének kivezetését vetíti előre. A kérdés jelentőségét mutatja, hogy évente mintegy 550 milliárd forint területalapú támogatás érkezik a magyar agrárgazdaságba amely mintegy félmillió ember megélhetését biztosítja. A Századvég novemberi közvélemény-kutatása annak járt utána, hogy a hazai gazdák hogyan vélekednek Brüsszel tervezett agrárpolitikai lépéseiről.
A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. idén negyedik alkalommal szervezte meg a Vidék Konferenciát. Az idei rendezvény hazánk uniós elnöksége kapcsán különös jelentőséggel bír, hiszen a belföldi ügyek európai kontextust is kapnak. A rendezvény hatalmas érdeklődés mellett zajlott, a budapesti eseményen több mint háromszázan vettek részt, akik a vállalati, kormányzati, és civil szektort képviselték.
A Magyar Közgazdasági Társaság 2023 őszén konferenciasorozatot indított, amelynek keretében hazánk uniós tagsága elmúlt két évtizedének főszereplőivel tekinti át az uniós tagságunk fejlesztéspolitikai, területfejlesztési, területpolitikai céljait, eredményeit és kihívásait.
Az eddig elsősorban a fenntarthatóság és a klímavédelem kontextusában értelmezett körforgásos gazdaság egyre inkább beépül a nemzetgazdaságok és a vállalkozások hatékonysági és versenyképességi megfontolásai közé, ami által kritikus jelentőségű tényezővé válik, hogy az érintett szereplők milyen mértékben alkalmazzák a digitális megoldásokat – derült ki a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Digitális Üzletága által 2023. év végén végzett kutatásból.
A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. szervezésében harmadik alkalommal került sor a Vidék Konferenciára. A már hagyománynak tekinthető konferencia, mint minden évben, most is azt a célt tűzte ki maga elé, hogy átfogó képet adjon a vidéki társadalom és gazdaság aktuális állapotáról, valamint lehetőséget biztosítson a vidéki életet és gazdaságot támogató kormányzati-szakpolitikai célok bemutatására. A konferencia fő üzenete a következőképpen foglalható össze: a vidék felemelkedéséhez a vidék élhetőségének fejlesztése a legfontosabb szempont.
Amikor Orbán Viktor miniszterelnök 2018-ban meghirdette a Magyar Falu Programot, világos célokat fogalmazott meg: adjuk vissza a vidéken élők hitét, állítsuk meg a drasztikus népességfogyást és újra legyen jó a falvakban élni. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztésért felelős kormánybiztos írása.
Nehéz időket élünk. Előbb a pandémia, most pedig a háborús helyzet okozta negatív gazdasági folyamatok nehezítik az európai emberek százmillióinak életét. Annak az Európának, amely kényelmi évtizedeket képzelt magának, most komolyan szembe kell néznie azzal, hogy nem biztos, hogy a világ kereke abba az irányba fordul, ahogy azt ő eltervezte.
A kisebb települések megtartó erejének erősítéséhez, illetve a modern vidéki életmód elterjedéséhez elengedhetetlenül szükséges a korszerű technológiai megoldások elérhetősége (és igénybevétele). Ez egyszerre jelenti a nagy sávszélességet biztosító digitális infrastruktúra rendelkezésre állását, valamint a digitális megoldások használatához szükséges készségek és képességek meglétét a lakosság és a vállalkozások körében, illetve a korszerű és felhasználóbarát központi és helyi digitális közszolgáltatások elérhetőségét. A nemzetközi összehasonlító elemzések szerint Magyarország jól teljesít a szélessávú szolgáltatások elérhetősége és használata területén, ugyanakkor a digitális kompetenciák, a vállalkozások digitális felkészültsége, illetve a digitális közszolgáltatások igénybevétele terén az uniós átlag alatt szerepel. Az infrastruktúra területén megszerzett pozíciók megőrzése és erősítése, illetve a digitális ökoszisztéma egyéb területeinek összehangolt fejlesztése elengedhetetlen annak a célkitűzésnek az eléréséhez, hogy hazánk 2030-ra digitális felkészültség tekintetében az európai élvonalba kerüljön. Kelemen Gábor, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. üzletág-vezetőjének írása.
Információk
Nyilatkozat
Elérhetőségek
Cím
1037 Budapest,
Hidegkuti Nándor u. 8-10.
Telefonszám
E-mail cím
Fax
+36 1 479 5290
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.
Frissítettük feltételeinket
Javasoljuk, hogy tekintse át frissített adatvédelmi és adatkezelési tájékoztatónkat, valamint jogi nyilatkozatunkat. A folytatással elfogadja az itt felsorolt frissített feltételeket.