A franciaországi bevándorló hátterű szavazók jelentősége és mozgósítása

Először is felvázolunk néhány kulcsfontosságú pontot a muszlim szavazatok jelentőségével kapcsolatban a francia politikában, továbbá a tágabb értelemben vett európai politikában. Ezután megvizsgáljuk a Franciaországba irányuló muszlim bevándorlás hátterét. Ezt követően a muszlim hátterű szavazók választási tendenciáit tárgyaljuk 2024-ig. Végezetül néhány következtetést vonunk le a jövőre nézve.

A muszlim szavazatok súlya

A francia muszlim szavazatok több szempontból is fontosak az európai politika szempontjából. Először is Franciaország Németországgal együtt az Európai Unió két gazdaságilag és politikailag legmeghatározóbb országa. Másodszor a muszlim szavazatokra a világpolitika nemzetközi és globális tényezői is egyedülálló hatással vannak. Például a gázai háború jelentős szerepet játszott abban, hogy a 2024 júniusában és júliusában Franciaországban tartott európai és törvényhozási választásokon egyaránt a radikális baloldalt támogatták a muszlimok. A muszlim szavazókra hatással vannak a kibocsátó országok is, amelyek gyakran adnak választási irányelveket diaszpórájuk részére, valamint a preferált jelöltek listáját. A francia muszlim szavazatok, ahogy a legutóbbi francia parlamenti választás mutatta, döntő jelentőségűek lehetnek. Mint láttuk, a baloldali szövetség óriási meglepetést okozott azzal, hogy a Nemzeti Tömörülés sokak által várt sikere ellenére megnyerte a júliusi választásokat, amit a muszlim szavazatok tettek lehetővé. Amennyiben a Nemzeti Tömörülés vagy a radikális baloldal győzne Franciaországban, kétségtelenül stratégiai változások következnének be az ország külpolitikai megközelítésében, ami az európai politikára meghatározó hatással lenne. Ráadásul a muszlim szavazat közösségi szavazat, ami azt jelenti, hogy a muszlim közösségek tagjai irányelvek alapján adják le szavazataikat olyan jelöltekre, akik vezetőik szerint a muszlimoknak kedvező politikai álláspontot képviselnek. Ez az integráció kudarcának a jele, hiszen a nagy létszámú muszlim közösségek mozgósítására csak az iszlamista mozgalmak vagy a származási országok nagykövetségei képesek; mindkettő külföldi politikai szereplő saját programmal. Ez alapjaiban akadályozza a bevándorlók politikai asszimilációját, akiknek a külső befolyásoktól és a közösségi iránymutatástól függetlenül, a többi állampolgárhoz hasonlóan arra a pártra kellene szavazniuk, amelyik a leginkább megfelel az egyéni érdekeiknek.

A muszlim szavazat végül is azért jelentős, mert a baloldali és liberális politika évtizedes kudarcai, különösen a gazdasági szektorban, olyannyira felhalmozódtak, hogy Franciaországot mély válságba sodorták. Így a muszlim szavazat meghosszabbítja a baloldal uralmát és késlelteti a változást Franciaországban.

A muszlim bevándorlás történeti áttekintése Franciaországban

A Franciaországba irányuló muszlim bevándorlás három hulláma különböztethető meg:

• a gyarmatokról érkező migráció (a függetlenség elnyerését megelőzően illetve a függetlenségi harcok következtében),
• a munkaerő bevándorlás,
• a tömeges migráció, amely magában foglalja a családegyesítést, az illegális migrációt és a diákvízummal érkezőket.

A 20. század első felében végbement gyarmati migrációt – fontossága ellenére – sok megfigyelő figyelmen kívül hagyja. Ezeket a bevándorlókat leigázott embereknek tekintették, akiktől megtagadták az állampolgársághoz való jogot, a társadalom perifériájára szorultak, és csak a hadseregben vagy a fizikai munkában találtak elhelyezkedési lehetőséget. Franciaországgal szemben mélyen gyökerező, máig ható ellenségeskedést tápláltak. Az első világháború alatt a gyarmatokról 300 ezer maghrebi (algériai, marokkói és tunéziai) férfit soroztak be, közülük harmincezren vesztették életüket a fronton. Eközben 130 ezer észak-afrikai munkás a harcba indult franciák helyét vette át a gyárakban.^[1] Ebben az időszakban az besorozott algériaiak (harkik) egy csoportja később, 1954 és 1962 között az algériai függetlenségi háborúban a Nemzeti Felszabadítási Front ellen harcolt a franciák oldalán. Egy részük Franciaországban telepedett le. Leszármazottjaikkal együtt hivatalosan napjainkban mintegy 600 ezer főre becsülik a létszámukat.^[2] Eleinte nagyon nehéz körülmények között éltek, táborokban helyezték el őket, és a szolgáltatások többségéhez való hozzáférést megtagadták tőlük.^[3] Ez mutatja, hogy Franciaország és a bevándorlók történelme a 20. században összeforrt, valamint azt, hogy a bevándorlók érzéseit napjainkig meghatározza az, hogy szinte kizárólag harcoló katonaként, illetve építőmunkásként alkalmazták őket.

A muszlim bevándorlás második hulláma az 1950-es és 1960-as években zajlott, a francia iparban jelentkező tömeges munkaerőigény miatt. Franciaország azonban az 1970-es évek közepén korlátozta az új bevándorlók érkezését és inkább a családegyesítést támogatta, amitől konszolidációt és demográfiai utánpótlást remélt.^[4] Ez a generáció visszahúzódó, munka- és pénzorientált volt. A francia politikai és társadalmi életben nem vettek részt, az iszlámot csak a privát szférában és ünnepekkor gyakorolták.^[5]

Ahogy a vendégmunkások az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején elkezdték családjaikat Franciaországba hozni, a muszlim bevándorlás harmadik hulláma – a legnagyobb létszámú és Franciaországban a legtöbb vitát kiváltó – a családegyesítéssel kezdődött. Az 1980-as évek gazdasági válságát követően észak-afrikai diákok ezrei érkeztek, mivel származási országukban jelentősen csökkentek a munkavállalási esélyek. Ez a szakasz addig tartott, amíg a 2008-as gazdasági világválság és az arab tavasz nyomán az illegális migráció és a menedékkérők legutóbbi, tömeges, illegálisan érkező hulláma el nem érte Franciaországot (mint Európa más országait). A harmadik szakaszban tehát a családegyesítés és a diákok voltak a Franciaországba irányuló legális migráció fő forrásai.

Míg a migráció első és második hullámában az észak-afrikai és kisebb mértékben a nyugat-afrikai és törökországi népesség dominált, addig az illegális migránsok és menedékkérők ma már számos, többségében muszlim országból érkeznek, többek között Afganisztánból, Bangladesből, Szíriából, valamint afrikai országokból.^[6] Az 1980-as évektől kezdve a Franciaországban született muszlimok második generációja sokkal aktívabb volt, mint a szüleik: jól megtanultak franciául, politikailag és társadalmilag aktívak lettek, muszlim egyesületeket alapítottak, és csatlakoztak a francia baloldalhoz kötődő szakszervezetekhez és pártokhoz.

Az 1980-as és 1990-es években a különböző közel-keleti és észak-afrikai országokból érkező menekültek és diákok jelentős része iszlamista szervezetek aktivistája volt. Ezek a vezetők jellemzően szalafisták (fundamentalista szunnita muszlimok) vagy a Muszlim Testvériség tagjai voltak. Ők építették ki azokat a hálózatokat és pénzügyi forrásokat, amelyek kapaszkodókat és eligazodási pontokat jelentettek a bevándorlók második generációjának. Az iszlamista terrorizmus 1994-es megjelenése jelentősen megnehezítette a muszlimok életét is Franciaországban, a 90-es évek közepétől biztonsági intézkedésekkel próbálják kordában tartani mind az iszlám ideológiai megnyilvánulásait, mind a muszlim közösségeket Franciaországban.^[7]

A francia állam és társadalom számos rétege bizalmatlan a muszlim közösségek átalakulásával szemben, és ez a szekularizmus külső jeleinek kötelezővé tétele (például a női ruházat kérdésében) kapcsán kialakult folyamatos konfliktusokban is megmutatkozik.

Muszlimnak lenni azonban nem egyenlő azzal, hogy az illető vallásgyakorló. A muszlimok mindössze 26 százaléka állítja, hogy rendszeresen követi az iszlámot, míg közel 44 százalékuk ateistának vagy nem gyakorló muszlimnak vallja magát.^[8] A muszlimok identitása Franciaországban inkább a származási országukhoz (Algéria, Marokkó, Törökország, Mali stb.), társadalmi rétegükhöz (többnyire nem képzett és az úgynevezett érzékeny zónák lakója), etnikai hovatartozásukhoz (szubszaharai afrikai, észak-afrikai vagy közel-keleti, azaz „fekete”, „barna” vagy „fehér” francia) kötődik. Ezekhez a szempontokhoz kapcsolódik az ideologizált, az úgynevezett posztkoloniális identitás, azaz felmenőik szenvedésének hangsúlyozása a gyarmatosítás időszakában, és saját marginalizált társadalmi helyzetük összekapcsolása. Ez az ideológia számos mozgalom ihletője napjainkban is.^[9]  Az identitások és magatartások sokfélesége, valamint a bevándorlók lélekszámának folyamatos növekedése azonban félelmet kelt a franciák többségében.

A migrációs hátterű szavazók preferenciáinak alakulása

Más európai országokhoz hasonlóan a muszlimok történelmileg a baloldalra szavaztak, mivel a bevándorlók első hullámai vendégmunkások voltak, akikre nagy hatással voltak a szakszervezetek, a baloldali politikai pártok régi támogatói. Ennek ellenére a bevándorló hátterű, franciaországi születésű muszlimok körében bekövetkezett szociológiai és demográfiai változás megosztotta a muszlim szavazatokat a radikális baloldal és a liberális baloldal között. A franciaországi jobboldal erősödése azonban, amelynek élén a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés áll (Rassemblement National, RN), egy táborba sodorja a muszlim szavazatokat.^[10]

A 2002 és 2022 közötti 20 évben a franciaországi muszlim szavazókra vonatkozó kutatások előbb a szocialista párt iránti lojalitást, majd a párt elhagyását mutatják más baloldali-liberális pártok javára. A 2002-es elnökválasztáson a muszlimok 69–79 százaléka szavazott balra (a szocialista jelöltre, Lionel Jospinre, aki vesztett Jacques Chirac ellen). A 2007-es elnökválasztáson a szavazók 95 százaléka a szocialista Ségolène Royal-t támogatta Nicolas Sarkozy-vel szemben, akit Sarkozy legyőzött.^[11] 2004–2007 között egyes felmérések szerint a muszlimok aránya Franciaországban 2,6 százalék és 5 százalék között volt.^[12] 2008-ban Franciaország szárazföldi részén 4,1 millióan (az összlakosság mintegy 6,3 százaléka) vallották magukat muszlimnak, függetlenül attól, hogy mennyire tartották magukat vallásosnak. E muszlimok 70 százaléka észak-afrikai, 10 százaléka szubszaharai afrikai, 9 százaléka török származású, 11 százaléka pedig vagy áttért, bevándorlói háttérrel nem rendelkező, vagy egyéb származású volt.^[13] A muszlimok 86 százaléka támogatta François Hollande-ot Nicolas Sarkozyvel szemben a 2012-es elnökválasztáson, amelyet Hollande nyert meg. A magas tartózkodási arányok után azonban a muszlim szavazatok a baloldali-liberális jelölthöz, Emmanuel Macronhoz kerültek át a jobboldallal szemben, ami a szocialista párt szilárd muszlim szavazóbázisának végét jelentette. Ennek eredményeként a 2017-es elnökválasztáson a muszlimok 92 százaléka Emmanuel Macronra adta le szavazatát, és Macron győzött Marine Le Pen ellenében.^[14] A Pew becslései szerint 2016-ban 5,7 millió muszlim élt Franciaországban, ami nyolc év alatt (2008 óta) 1,6 milliós növekedést jelent.^[15] A 2022-es elnökválasztás első fordulójában a radikális baloldali jelölt, Jean-Luc Mélenchon (La France insoumise, LFI) a muszlim szavazatok 69 százalékát kapta. A 2022-ben szavazó muszlimok 85 százaléka Macront támogatta a második fordulóban Le Pen ellenében.^[16]A francia Nemzeti Statisztikai és Gazdasági Kutatóintézet (Insee) jelentése szerint 2023-ban a lakosság 10 százaléka (7 millió fő) vallotta magát muszlimnak, megszilárdítva az iszlám második legfontosabb vallásként való szerepét.^[17]

Ezen tendenciák alapján néhány fontos következtetést vonhatunk le. Először is a legutóbbi három választáson – 2012-ben, 2017-ben és 2022-ben – a muszlim szavazatok döntőnek bizonyultak. Másodszor a liberális baloldal (Macronizmus) és a radikális baloldal (LFI) növekedése magyarázatot adhat arra, hogy a szocialista párt miért veszítette el a muszlim szavazók támogatását. Harmadszor a muszlim szavazatok a jobboldal, különösen a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés előretörésének akadálya volt.

A 2024-es  Európai Parlamenti választások

A 2024-es európai parlamenti választásokon a gázai háború jelentős szerepet játszott a franciaországi muszlim szavazók körében, így a palesztinbarát mozgalom Jean-Luc Mélenchon féle LFI választási esélyeit növelte.^[18] A palesztin ügyet a kampány középpontjába állítva a La France insoumise megpróbálta megnyerni a franciaországi külvárosok muszlim lakosait, ugyanakkor ez csak részben sikerült.^[19] A szavazatok 9,89 százalékával ez a párt kilenc mandátumot szerzett az Európai Parlamentben (a negyedik helyen végzett, jóval Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése mögött, amely a szavazatok 31,4 százalékát szerezte meg).^[20] Mivel a palesztin ügy csak részben kapcsolódik a franciaországi muszlimok mindennapi életéhez, nem volt elegendő a muszlim szavazók aktivizálására.

A La Croix című újság számára készített IFOP-felmérés szerint a június 9-i európai parlamenti választásokon szavazó muszlim szavazók 62 százaléka a radikális baloldali La France Insoumise pártot támogatta. Ennek ellenére a muszlimok 59 százaléka tartózkodott a szavazástól, ami az országos átlagnál rosszabb képet mutatott, tehát sem a jobboldal esetleges előretörése, sem a többi baloldali párt nem tudta megfelelően mozgósítani a muszlim szavazókat.  Az LFI-re szavazók 83 százaléka a gázai háborúra hivatkozott indoklásként. Összességében a muszlim szavazók 74 százaléka szavazott a baloldalra.^[21]

A 2024-es francia parlamenti választások eredményei

A 2024-es francia törvényhozási választások eredménye sok megfigyelőt meglepett: a harmadik helyen végzett a választás várt nyertese, a Nemzeti Tömörülés, amely a baloldali szövetség, valamint Macron pártja, az Ensemble mögött szorult a harmadik helyre (bár voltak kétségek a Nemzeti Tömörülés abszolút többségének megszerzésével kapcsolatban). A baloldal választási együttműködése az Ensemble-lal a Nemzeti Tömörülés győzelmének megakadályozása érdekében, valamint a félelemkeltés mozgósította a bevándorló közösséget, amelynek szavazata döntő fontosságú volt a baloldal diadalához és magyarázza a jobboldal vereségét.

A választást 180 mandátummal a Jean-Luc Mélenchon vezette NFP (a baloldali szövetség) nyerte. Macron balközép-baloldali pártja, az Ensemble lett a második 168 mandátummal, míg a harmadik helyen a Nemzeti Tömörülés végzett 143 mandátummal. A baloldal és az Ensemble győzelméhez hozzájárult az a választási együttműködés, amelyet a baloldal és az Ensemble a második fordulóban hozott tető alá, hogy minden kerületben azt a jelöltet támogassa, akinek a legnagyobb esélye volt a Nemzeti Tömörülés jelöltjének legyőzésére. Korábban, az elnökválasztáson ez a stratégia sikeresen megakadályozta a Nemzeti Tömörülés előretörését, és most a parlamenti választásokon is működőképesnek bizonyult. Macron a második helyen végzett, ami azt jelenti, hogy nem kell lemondania hivataláról – ez a június 9-i, európai parlamenti választásokon elszenvedett veresége után reálisnak tűnt – a baloldal nélkül azonban nem kormányozhat. Ugyanakkor az NFP megnyerte a választást, ám nincs meg a kormányalakításhoz szükséges abszolút többsége.

A Nemzeti Tömörülés elleni együttműködés mellett Macron pártja és a baloldal maximalizálta a félelemgerjesztést.^[22] A francia média 2024. július 7-e előtt úgy állította be a Nemzeti Tömörülést, mint ami veszélyt jelent Európára, a demokráciára és a bevándorlókra. Az egyetlen tényező, ami Macron és a baloldal győzelmét hátráltatta, a bevándorlók körében jellemzően magas választói érdektelenség volt. Ennek ellenére erős, 66,63 százalékos (1997 óta a legnagyobb) országos részvétel lett^[23], annak is köszönhetően, hogy jelentős mozgósítást hajtottak végre a muszlim közösségen belül a Nemzeti Tömörülés erősödése és megosztó retorikája ellen.^[24] A Nemzeti Tömörülést a július 1–7 közötti kampányidőszakban a rasszizmus és a fasizmus szimbólumaként ábrázolták, míg Macront és a baloldalt a fasiszták felemelkedésének megakadályozóiként állították be.^[25]

Az egyik oka annak, hogy a muszlim/bevándorló szavazatok befolyásolták a Nemzeti Tömörülés vereségét, az, hogy Le Pen pártja az Algéria és Franciaország közötti bevándorlást és a személyek mozgását szabályozó 1968-as megállapodások eltörlését tervezte. Ezt az Algériához kötődő vagy algériai származású francia lakosság egzisztenciális fenyegetésként érzékelte. Több mint egymillió algériai és francia kettős állampolgár él Franciaországban, akiket a Nemzeti Tömörülés elidegenített. Ez a csoport elsöprő többséggel támogatta a baloldalnak a jobboldal legyőzésére tett erőfeszítéseit. A bevándorlók más országokból (Nyugat-Afrika, Észak-Afrika és Törökország) érkezett csoportjainak hasonló félelmei voltak. Ebből arra következtethetünk, hogy a bevándorló hátterű választók félelme döntő tényező volt, amely segítette a baloldal győzelmét.^[26]

A 2024-es európai parlamenti választásokon a francia vidéki választók 93 százaléka támogatta a jobboldalt. A törvényhozási választásokkal, a becslések szerint, nagyjából azonos arányban. A Nemzeti Tömörülés azonban nem tudott érvényesülni a városokban, mert a bevándorló közösségek jelentős befolyással rendelkeznek a nagyvárosi területeken. Ennek eredményeként a Baloldali Szövetség 7,4 millió szavazatot és 180 mandátumot kapott, míg a Nemzeti Tömörülés 10 millió szavazatot és mindössze 143 mandátumot. Ez az eltérés abból adódik, hogy a nagyvárosi területek nagyobb súlyt kapnak a választási körzetekben, mint a vidéki területek.^[27]

A jövőre vonatkozó tanulságok

A muszlim szavazatok nagyon sokat számítanak, és általában a baloldali pártokat támogatják. A 2024-es parlamenti választási kampány során a baloldal erőteljes kampányt folytatott a bevándorlók közösségeiben, kihasználva a nagyvárosi területek francia lakosságának demográfiai változását. Ezek a baloldali pártok biztosították a bevándorlókat arról, hogy megvédik őket a jobboldal előretörésétől, hogy a képviselők megválasztásával saját sorsukról dönthetnek, és hogy ügyeiket komolyan veszik.^[28] Franciaországban a demográfiai eltolódás visszafordíthatatlan volt, és a bevándorlók szavazatai mind a legutóbbi parlamenti választásokon, mind a 2012 óta tartott elnökválasztásokon a baloldalnak kedveztek.

A tíz százalék (a muszlimok jelenlegi aránya Franciaországban) valószínűleg döntő fontosságú lesz bármilyen további versengésben, a kialakult széttöredezett politikai környezetben.

Úgy tűnik, hogy a francia muszlimok szavazói preferenciáiból öt tanulság vonható le, különösen a 2024-es és az azt követő választások tekintetében. Az első tanulság demográfiai jellegű: a bevándorlók idővel a francia őshonos lakosság helyébe lépnek, ahogyan azt Renaud Camus „nagy helyettesítési” elmélete (The Great Replacement theory)^[29] állítja. Eszerint a nem fehér bevándorlókat a globalista csoportok célzatosan telepítették be Franciaországa, hogy átvegyék a fehér franciák helyét. A muszlimok száma az elmúlt 20 évben megduplázódott, és 2050-re a jelenlegi migrációs ráta és a muszlim közösségeken belüli születési ráta valószínűleg a muszlim népesség újabb megduplázódását fogja eredményezni. A muszlim szavazatok ezért jelentősek lesznek a közelgő választásokon. A muszlim kisebbség választási befolyása visszafordíthatatlannak látszik Franciaországban, különösen a városi körzetekben.

A második tanulság az úgynevezett „iszlám-baloldaliság”. Ez eddig is megmutatkozott, hiszen a baloldal szövetséget kötött a muszlim szavazókkal, hogy elnyerje támogatásukat a „szélsőjobboldallal szemben”, és cserébe a szociális segélyprogramok folytatását kínálva. Emiatt a baloldal a jövőben úgy nyerhet választásokat, hogy egyszerűen kihasználja a bevándorlók szociális sebezhetőségét, és védelmezőjükként lép fel. Ennek a kapcsolatnak következménye a megengedő magatartás bizonyos iszlamista mozgalmak irányában, valamint a francia külpolitikára gyakorolt hatás a Közel-Keleten és Afrikában.

A harmadik tanulság az, hogy a széttagoltság gyengíti az államot. A francia politikai rendszer, amelyet egykor a jobboldali Köztársaságiak és a baloldali Szocialista Párt uralt, ma már nem kétpólusú, hanem három tömbre és tucatnyi kisebb pártra oszlik. A választásokat uralni képes politikai erő hiánya miatt a francia kormányok hatalma a széttagoltság következtében jelentősen csökkent. Nem tűnik valószínűnek, hogy egy olyan hazafias párt, mint a Nemzeti Tömörülés, képes lesz egyedül győzni és kormányozni Franciaországban, mivel a muszlim szavazók szinte biztosan a baloldalt fogják támogatni. A szélsőjobb és a republikánus jobboldal koalíciója, amely relatív többséggel tudná legyőzni Macront és a baloldalt, lehetne az egyetlen reális alternatíva.

A muszlim szavazatokat a kiutasítástól való félelem mellett vallási és nemzetközi politikai konfliktusok (a palesztin kérdés és az iszlamizmus), valamint gazdasági és társadalmi tényezők (szegénység, marginalizáció, diszkrimináció) motiválják. A muszlimokat a Nemzeti Tömörülés szociális és gazdasági programmal tudná megszólítani, mivel ez volt a párt 2024-es relatív sikerének egyik fő tényezője. A baloldal jellemzően az államadósságot emeli a lakosságnak nyújtott szociális juttatások finanszírozására, ami súlyosbíthatja Franciaország gazdasági nehézségeit és elhalaszthatja a reformokat. A Nemzeti Tömörülés részéről egy jó gazdasági program hozatna áttörést.

Az ötödik tanulság a vallási és etnikai vonalak mentén megosztott, gyenge társadalom kialakulása, amelynek kockázata a muszlim szavazatokkal megerősített baloldal győzelmével tovább nő. Ez fokozhatja a radikalizálódást a szélsőjobboldali támogatók körében, akik úgy vélik, hogy a francia demokráciát elbitorolták. Mivel sok muszlim továbbra is szegénységben él és bűncselekményeket követ el, a baloldal, amely képtelen kezelni Franciaország gazdasági problémáit, hajlani fog arra, hogy további engedményeket tegyen a bevándorló közösségeknek a külpolitika és a vallási szimbólumok megjelenítése terén, olyan környezetet teremtve, amely ösztönzi az iszlamista radikalizálódást. Bizonyított, hogy a baloldali klientelizmus gazdasági összeomláshoz vezet. Hasonlóképpen, a baloldal támogatni fogja a migrációt, hogy biztosítsa politikai jövőjét, mivel a bevándorló közösségek és a baloldal kölcsönös előnyöket élveznek.