A lobbinyilvántartás, más néven lobbiregiszter vagy átláthatósági nyilvántartás eredeti funkciója szerint egy olyan nyilvánosan hozzáférhető adatbázist jelent, amelyben a lobbistákat rögzítik a tevékenységeikkel kapcsolatos legfontosabb adatokkal együtt.
Németországban például Rajna-vidék-Pfalz és Brandenburg tartományok 2011, illetve 2013 óta rendelkeznek ilyen jellegű önkéntes listákkal, míg Szász-Anhalt tartományi parlament 2015 óta vezeti a maga lobbikönyvét.
Ausztriában pár éve hatályos egy szigorú nyilvánosságra hozatali követelményeket támasztó kötelező lobbinyilvántartás, amely a költségvetési számadatokat is tartalmazza, és érdemi szankcionálási lehetőségeket is biztosít.
Az Európai Parlament és az Európai Bizottság 2011 júniusában közösen hozták létre a lobbisták önkéntes nyilvántartását (a kopottas uniós szakzsargonban ez lett a „átláthatósági nyilvántartás”), azonban bármilyen kötelező regiszter létrehozása merev ellenállásba ütközne. Az önkéntes bizottsági és EP-nyilvántartás előírja a pénzügyi adatok szolgáltatását is.
A Bizottság öt évvel később tett javaslatot egy, a lobbiszervezetek regisztrációjáról szóló új egyezményre, érdemleges előrelépés azonban nincs Brüsszelben, így az uniós intézmények körüli kaotikus lobbihelyzet mindmáig nem lépett transzparens fázisba.
Magyarországon még a baloldali-liberális kormányzás idején, 2006-ban fogadtak el egy úgynevezett lobbitörvényt (2006. évi XLIX.), amely nem bizonyult alkalmasnak a helyzet kezelésére, sőt hatására még inkább elburjánzott a nem transzparens lobbitevékenység. A hivatalos nyilvántartás szerint bár az elfogadott törvény hatályba lépése után, 2007-ben már nem zajlott érdemi jelleggel ilyen tevékenység hazánkban, valójában az történt, hogy a nyomásgyakorló hálózatok lobbiszervei illegálisan keresték meg a közigazgatás potenciális szereplőit, például az országgyűlési és önkormányzati képviselőket. Az eleve „kiherélten” elfogadott törvény hatálya ugyanis nem terjedt ki számtalan társadalmi, érdekvédelmi szervezetre, a befolyás alá került kamarák pedig csak védőernyőként szolgálták lobbista politikai megbízóik érdekeit. A kudarcos jogszabály végül 2011-ig maradt hatályban.
Néhány évvel ezelőtt idehaza ismét felélénkült a vita az átláthatósággal kapcsolatban. Pedig Magyarországon a kormányzó jobboldal a lobbierők, NGO-k tényleges politikai súlyával, potenciális hátterével kapcsolatban semmi különösebbet nem állít, mint amire a vonatkozó szakirodalom is felhívta már a figyelmet az elmúlt évtizedek során. Például a Public Affairs Tanácsadók Szakmai Szövetsége egyik 2009-ben írt, a magyarországi lobbistákról szóló tanulmánya kissé pozitív felhanggal, de világosan deklarálja: a lobbizás „azoknak a hatalmi tényezőknek a bekapcsolódása a döntéshozási folyamatokba és a jogalkotásba, amelyek az alkotmányban nincsenek megjelenítve, a politika alakításában azonban részt vesznek”. Ezeket a tanulmány „hatalmi erőösszességeknek” nevezi, azonban bátran használható a hálózatok kifejezést is.
A német szabaddemokraták friss ötlete azért sem ördögtől való, mert a szakírók többsége afelé hajlik, hogy mivel a lobbizás egyértelműen a döntéshozók befolyásolására irányuló tevékenység, annak társadalmi átláthatósága indokolt – azonban amikor ezt a jogot egy kormány a gyakorlatban is érvényesíteni kívánja, szinte azonnal kereszttűzben találja magát. Éppen a már kiépült és (akár külföldről is jelentősen) finanszírozott lobbihálózatok sajátos helyzetéből, és abból a puszta logikus tényből adódóan, hogy a lobbijelenség hangsúlya a kommunikációs aspektuson van: a modern lobbistaháló (politikai) érdekkommunikátorok hálózata is egyben, akik minden mediális eszközt megragadva csak a saját erőpozíciójukat, érdekeiket védik a nyilvánosság színterében.
Ez történt akkor is, amikor a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt elfogadták Magyarországon 2017-ben, és ez történik akkor is, amikor a Soros-lobbi puhítaná a jogszabályt az Európai Bíróság 2020. júniusi ítélete nyomán.
Márpedig akár a német, akár a magyar polgárok részéről jogos igény az a szilárd elvárás, hogy a különböző nem kormányzati szervezetek finanszírozásuk forrására is tekintettel átlátható módon, a társadalom számára is megismerhetően működjenek.
A magyar kormány éppen ezért, az Európai Unió bírói fórumának ítéletére is figyelemmel, biztosítani kívánja az ehhez szükséges eszközöket a jövőben is. Ma már Németországtól Ausztrián át Magyarországig világosan megvan az igény arra, hogy kiderüljön az egyes (külföldről is finanszírozott) lobbiszervezetekről, hogy pontosan milyen finanszírozási háttérrel, és kiknek az érdekét is szolgálják valójában.
Az elmúlt időszakban egyre több jel utal arra, hogy a tevékenységüket jelentős részben külföldi forrásokból fedező NGO-k, (non-governmental organizations; nem kormányzati szervezetek) például korábbi tisztán jogvédő funkciójukat háttérbe szorítva egyre nagyobb befolyást kívánnak szerezni a hazai politikai térben. Az Egyesült Államokban a hasonló entitásokat külföldi ügynökszervezetként kezelik, aktivitásukat kiemelten figyelik, tevékenységüket regisztrációhoz kötik. A Századvég Alapítvány elkötelezett a nemzeti szuverenitás, a jogbiztonság és az átláthatóság mellett, amelynek nyomán NGO-radar néven monitoring rendszerben, folyamatosan elemzi a vonatkozó szervezetek magyarországi működését.
