„A Facebook, a YouTube, az összes közösségimédia-cég úgy korlátozza a szólásszabadságot a saját háza táján, úgy tilt ki a felületéről tetszőleges tartalmakat, ahogy jólesik, ezzel semmilyen törvényt nem sért” – foglalta össze a lényeget az egyik hazai baloldali hírportál még 2018 augusztusában, amikor az amerikai elnökválasztás eredményét feltárni igyekvő demokrata párti oknyomozók a tengerentúlon éppen kezdték csúcsra járatni a „Facebook-faktor” kérdést. Természetesen a történet nem akkor kezdődött, és azóta is szakadatlanul dübörög, sőt, a „nemzetközi helyzet fokozódik”: a Twitter, a Facebook, a Google elnöksége utolsó napjaiban végül megfosztotta minden közösségi kommunikációs platformjától Donald Trump amerikai elnököt. Érthető, hogy az utóbbi években a felhasználók adataival való üzletelés, az adatvédelem problematikája mellé felzárkózott a szólásszabadság kérdése is a Facebook és általában a közösségimédia-szolgáltatók tevékenysége kapcsán. Néhány jellemző hír, illetve történés az elmúlt két év – a problémakör gyorsuló súlyosbodása szempontjából releváns – terméséből: Donald Trump 2016-os választási sikerét elemzők nagy része egyetértett abban, hogy az eredmény jelentős részben annak köszönhető, hogy a kampánystáb „hatékonyan használta ki a közösségi média adta lehetőségeket”. Ez a felismerés adta talán a legnagyobb lökést annak, hogy az amerikai közvélemény-formálásban döntő szerepet játszó baloldali fősodrú média, illetve annak nyomására (politikai jellegű kritikáira) maguk az üzemeltető vállalkozások egyre rapid módon kezdték átfogalmazni a szerepüket. Mivel a semleges technikai platform imázsát ezek után nehezebb volt fenntartani, különböző – első látásra kívánatosnak és alapvetően alkotmányosnak látszó – célokra hivatkozva, tartalmi szabályzatok, irányelvek megalkotásával próbálták elfogadtatni, legitimálni egyre inkább szembeötlő közvélemény-alakító státusukat.
A tanulmány a Magyarország 2021 című tanulmánykötetben jelent meg.
