A magyarok nemzeti büszkeségét alkotó építőkövek szóban forgó módszeres vizsgálata 2018-ra nyúlik vissza, amikor a Századvég Alapítvány a kommunista diktatúra emlékezetét vizsgáló többlépcsős kutatása során, annak kérdőíves szakaszában, nyitott kérdés segítségével megvizsgálta, hogy „Magyarként mire lehet büszke az ember?”. László Tamás és Makay Mónika erre a kérdésre kapott, úgynevezett „szabadszavas” válaszokból kiindulva be tudta azonosítani azokat az építőköveket, amelyekből felépül a magyarok nemzeti büszkesége. A Társadalomtudományi Kutatócsoport munkatársai 2020-ban egy lépéssel tovább haladtak, és egy nagymintás empirikus kutatást készítettek a témában (a vonatkozó kérdésekre 10 040 fő válaszolt). A 2018-as kutatási eredmények többszöri finomítását követően a 2020-as adatfelvétel során a kérdőívben a nemzeti büszkeség következő tizenegy indikátora kapott helyet:
- a magyar történelem,
- a politikai sikerek,
- a kultúra és a művészet,
- a tudomány (felfedezések, találmányok),
- a sport,
- a gazdasági sikerek,
- a magyar termékek,
- a nemzeti jelképek és szimbólumok,
- a kiemelkedő emberek,
- a természeti adottságok,
- illetve az épített környezet.
A válaszadókat a kutatók arról kérdezték, hogy ezek a szférák magyarként büszkeséggel tölthetik-e el az embert.
László Tamás ezeket a változókat felhasználva faktoranalízis révén határozott meg öt olyan csapásirányt, amelyek uralják a magyarok nemzeti büszkeségét. Kutatási eredményei szerint a „siker”, a „géniusz”, a „javak”, az „eredet” és a „sport” alkotják az öt meghatározó dimenzióját a magyarok nemzeti büszkeségének. A „siker” dimenzió a politikai és gazdasági sikereket foglalja magában. Ezen két változó esetében volt a legerősebb a pozitív irányú statisztikai összefüggés, ami arra utal, hogy meglehetősen hasonló képzettársítások kapcsolódhatnak hozzájuk. A „géniusz” dimenzióba tartoznak a különféle tudományos eredmények (jellemzően felfedezések, illetve találmányok), a kulturális szférában elért sikerek és nemzetünk kiemelkedő alakjai, személyiségei. A „javak” dimenzió foglalja magában Magyarország természeti tájait, emberi építményeit, illetve a magyar termékeket. Ehhez a dimenzióhoz viszonylag sokrétűbb változók tartoznak, mint a többihez, ugyanakkor közös vonásuk, hogy ezek mind birtokolható ingó és ingatlan jószágok. Az „eredet” dimenziót a magyar nemzet történelmével, jelképeivel és szimbólumaival kapcsolatban érzett büszkeség hatja át. Végül a „sport” a többi kategóriától elkülönülve, önálló egységként a nemzeti büszkeség egy külön dimenziójaként jelenik meg az elemzésben.
A magyar nemzeti büszkeség szociológiai sokszínűségének vizsgálatában a klaszterelemzés volt a következő lépés. László Tamás az adatok mintázatai alapján négy csoportra bontotta a magyar társadalmat. Ezeket a csoportokat Jankovics Marcell rajzfilmjeinek címszereplői, főhősei után „Sisyphusnak”, „Gusztávnak”, „Fehérlófiának” és „Prometheusnak” nevezte el, annak alapján, hogy a csoport tagjainak milyen jellemvonásai, attitűdjei vannak.
A nemzeti büszkeség különféle változatait kifejező csoportok közül létszámát tekintve a legjelentősebb a „Sisyphus” klaszter (a válaszadók 36 százaléka tartozik ide). Tagjai – a Sisyphus című rajzfilm főszereplőjéhez hasonlóan – szinte kritikamentesen viszonyulnak a nemzeti büszkeség különféle kategóriához, így annak minden dimenziójával kapcsolatban a büszkeség érzése, pozitív beállítódás és a siker percepciója jellemzi őket. Ebbe a klaszterbe főként vidékiek, alacsonyabb képzettségi szinttel rendelkezők, illetve idősebbek tartoznak, a csoport tagjaira a jobboldaliság, a konzervativizmus, a nemzeti keretekben való gondolkodás és a vallásosság jellemző.
A „Sisyphus” klaszterrel szemközt, a pólus másik végén helyezkedik el a „Gusztáv” elnevezésű klaszter, ami a Gusztáv, a társas lény című rajzfilm főszereplője után kapott nevet. A főhőst a rajzfilmsorozatban nagyobb horderejű problémák nem igazán foglalkoztatják. Hasonlóképp, e csoport tagjait sem különösebben mozgatják meg a nemzeti nagyság kérdései, a nemzeti zsenialitás intellektuális jellegű csúcsteljesítményeit illetően pedig különösen indifferensnek bizonyulnak. A válaszadók negyede (25 százaléka) tartozik ebbe a klaszterbe, tagjai között felülreprezentáltak a vidékiek. Azon politikai-ideológiai törésvonalak mentén artikulálódó kérdésekben, melyek a társadalom egyes csoportjait megosztják, a „Gusztáv” klaszter nem rendelkezik különösebb sajátosságokkal, ami nem meglepő, tekintettel arra, hogy karakterének esszenciáját éppen e jellemzők hiánya adja.
A „Sisyphus” és a „Gusztáv” klaszterhez képest összetettebb képet mutat a következő csoport nemzeti büszkeséghez való viszonyulása. A „Fehérlófia” klaszter a nevét az azonos elnevezésű rajzfilm nyomán kapta, melyben a főhős az előtte álló kihívások leküzdéséhez a múltból és a sebeiből merít erőt. A klaszter tagjai (a lakosság 24 százaléka) a Fehérlófia kozmikus hőséhez hasonlóan a jelenkor sikerei helyett inkább a múlt felé fordulnak nemzeti büszkeségünk attribútumainak keresése során, amiket leginkább a régmúlt idők hagyatékaiban és hagyományaiban lelnek fel. Ennek a klaszternek sajátos jellemzője az is, hogy egyidejűleg van jelen egyfelől az óvatosság és a visszahúzódás (ami megnyilvánul a szélsőségektől való tartózkodásukban), másfelől a szabadság (ami sokirányú folytathatóságot tesz lehetővé). E kettőség mögött egy reziliens szemléletmód is felfedezhető: a korábbi nehézségekből építkező tapasztalatok nem csupán óvatosságra késztetik az egyént, de egyfajta lehetőségként is megjelennek, amire a jövőben építeni tudnak. Az előbbi két klaszterrel – amelyek a vidéki lakosság felülreprezentáltságát mutatták – ellentétben a „Fehérlófia” jellemzően inkább „fővárosias” színezetű klaszter. Politikai és ideológiai törésvonalak terén a baloldaliság, a liberalizmus, a „centrista” attitűd és a vallástalanság jellemzi az ide soroltakat.
Végül az utolsó bemutatandó klaszter a „Prometheus” nevet viseli. Idetartoznak az összes közül a legkevesebben (a válaszadók 15 százaléka). A nemzeti büszkeség terén erős ambivalencia figyelhető meg náluk: míg az „eredet” vonatkozásában elutasítók minden dimenzióval szemben, addig – hasonlóan Prometheushoz – felértékelik azokat a kimagasló eredményeket, amelyeket a magyarok a tudomány és a kultúra területén mutattak fel. Ennél a klaszternél a fővárosi lakosok és a magas iskolai végzettségűek felülreprezentáltsága figyelhető meg, politikai-ideológiai törésvonalak szerinti jellemzőik pedig nagyon hasonlítanak a „Fehérlófia” klaszterére: náluk is jellemző a baloldaliság, a liberalizmus, a „centrista” attitűd és a vallástalanság, azzal a különbséggel, hogy a „Prometheus” klaszternél ezek erőteljesebb formában jelennek meg, továbbá esetükben az emberiségben való gondolkozás is meghatározó.
A teljes írás, más tanulmányok mellett a Századvég 2021-es, a társadalom, a gazdaság és a politika összefüggéseire fókuszáló Riport kötetében jelent meg, Sokszínű magyar büszkeség – A nemzeti büszkeség dimenziói és típusai címmel.
