Élelmiszer-sivatagok – Vidéki élelmiszer-sivatagok és helyi élelmiszerrendszerek

Vidéki élelmiszer-sivatagok és helyi élelmiszerrendszerek

Az „élelmiszer-sivatag” kifejezést először egy nyugat-skóciai lakótelep lakója használta az 1990-es évek elején saját lakóhelye leírására, ahol a lakosság számára problémás volt az egészséges és megfizethető élelmiszerekhez való hozzáférés.¹ A kifejezés az Egyesült Királyságban, majd később az Egyesült Államokban is gyorsan elterjedt, és később jelentős szerepet játszott a közegészségügyi és az élelmiszer-politikai vitákban: használatával felhívták a figyelmet az olyan közösségekre, amelyekben az élelmiszer-kiskereskedelem hiánya vagy a nem megfelelő közlekedési lehetőségek akadályozták a lakosok hozzáférését a friss és tápláló élelmiszerekhez. A jelenség fokozottan érintette az alacsony jövedelmű népesség által lakott térségeket, ahol a legközelebbi élelmiszerforrás gyakran jelentős távolságra esett, vagy a kínálat nem volt kielégítő minőségű és mennyiségű.

Az élelmiszersivatagok legfontosabb sajátosságai

Az élelmiszer-sivatagok jelenségét eredetileg városi problémaként azonosították, de a későbbi kutatások azt mutatták, hogy egyre inkább releváns a vidéki területeken is. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) definíciója szerint az élelmiszer-sivatagok olyan területek, ahol a lakosok legalább 1,5 kilométerre városi környezetben vagy 15 kilométerre vidéki környezetben laknak a legközelebbi szupermarkettől.  Ez a meghatározás azonban az összetett probléma felszínét láttatja csupán, különösen, ha azt vidéki kontextusban vizsgáljuk. A vidéki élelmiszer-sivatagok sajátosságai jelentősen eltérnek a városiakétól. Míg a városi területeken a 1,5 kilométeres távolság gyalogosan is leküzdhető lehet, addig a vidéki 15 kilométer a közlekedési infrastruktúra hiányosságai miatt sokkal nagyobb kihívást jelenthet, a szórványtelepüléseken élők számára az élelmiszerhez való hozzáférés pedig különösen nagy nehézséget okoz. A vidéki lakosok jelentős része ezért lehetőség szerint autóval közlekedik az élelmiszerboltokba, míg a gyalogos és kerékpáros közlekedés aránya sokkal kisebb.²

Ez a tény önmagában is jelzi, hogy a vidéki élelmiszer-sivatagok problémája nemcsak a fizikai távolság függvénye, hanem szorosan összefügg a mobilitási lehetőségekkel is.

Neumeier & Kokorsch (2021)³ GIS modellje alapján az élelmiszer-sivatag olyan terület, ahol a lakosság jelentős része (legalább 33 százaléka) 15 perc vagy annál hosszabb idő alatt tudja elérni a legközelebbi élelmiszerboltot gyalog, kerékpárral vagy autóval. Ha az érintett lakosság aránya kisebb, mint 33 százalék, vagy az utazási idő kevesebb, mint 15 perc, a terület nem minősül élelmiszer-sivatagnak. Azonban ha az utazási idő legalább másfélszeresen meghaladja a régió típusának medián utazási idejét, és az érintett lakosság aránya eléri vagy meghaladja a 33 százalékot, akkor a terület potenciálisan érzékelt élelmiszer-sivatagnak tekinthető, függetlenül attól, hogy a tényleges utazási idő rövidebb, mint 15 perc.

Az élelmiszer-sivatagok egyetemes problémájának szélesebb körű megközelítése nem korlátozódik csupán a fizikai távolság kérdésére: figyelembe veszi az élelmiszerek minőségét, változatosságát és árát, valamint a társadalmi-gazdasági tényezőket, az alacsony jövedelem vagy a kisebbségi státusz mutatóit is.⁴ Ez a komplex megközelítés különösen fontos a vidéki területeken, ahol az alacsonyabb népsűrűség és a gyakran korlátozott gazdasági lehetőségek alapvetően befolyásolják az élelmiszerboltok elhelyezkedését és kínálatát. A vidéki boltok általában kisebbek és korlátozott választékkal rendelkeznek, ami tovább súlyosbítja az élelmiszer-hozzáférés problémáját. A vidéki élelmiszer-sivatagok kialakulásában – nemzetközi szinten – jelentős szerepet játszanak a demográfiai tényezők is, különösen az elöregedő lakosság problémája, mert a szórványtelepüléseken élő idősebb korosztály számára az élelmiszerboltokhoz való hozzáférés nehézkes a korlátozott közlekedési lehetőségek miatt.⁵ A vidéki népesség öregedésével ez a probléma várhatóan súlyosbodni fog: az idősebb lakosok gyakran nem rendelkeznek saját gépjárművel, vagy már nem képesek vezetni, ami még inkább korlátozza mobilitásukat és az élelmiszerekhez való hozzáférésüket.

Az élelmiszer-sivatagok koncepciójának újabb, és vidéki kontextusban különösen releváns aspektusa a „mentális élelmiszer-sivatag”, amikor a fogyasztók úgy érzékelik, hogy hozzáférésük az egészséges élelmiszerekhez akadályozott, még akkor is, ha a fizikai távolság nem indokolná ezt.⁶ Ha a kisebb településeken a helyi boltok száma csökken, vagy korlátozott a választék, és magasabbak az árak, a lakosok egyre inkább a távolabbi, nagyobb üzleteket részesítik előnyben. A multinacionális láncok jelenléte a városokban így közvetetten befolyásolja a vidéki vásárlási szokásokat, csökkentve a helyi boltok számát és növelve a vásárlási távolságot.

Az élelmiszer-sivatagokkal összefüggésben az élelmiszermocsarak fogalma azokat a földrajzi területeket jelöli, ahol az egészségtelen, magas kalóriatartalmú, alacsony tápértékű élelmiszerek dominálnak a helyi élelmiszer-kínálatban, és az emberek számára nehéz hozzáférni a tápláló, egészséges élelmiszerekhez. Ezek a területek jellemzően városi környezetben fordulnak elő, ahol a gyorséttermek, a kisboltok és az automaták elérése könnyű, míg a friss élelmiszereket árusító üzletek ritkák vagy nehezen megközelíthetőek. Az élelmiszermocsarak jelenléte jelentős közegészségügyi problémákat vet fel, mivel hozzájárulhat az elhízás, a cukorbetegség és más krónikus betegségek előfordulásának növekedéséhez, különösen a hátrányos helyzetű közösségekben.⁷

Élelmiszer-ellátási struktúrák és fogyasztói magatartás vidéken

A vidéki élelmiszer-ellátási struktúrák és a fogyasztói magatartás szoros összefüggésben állnak egymással, együttesen alakítva a vidéki élelmiszerrendszerek dinamikáját. A vidéki területeken az élelmiszerboltok földrajzi eloszlása logikus, de a kisebb és a nagyobb üzletek szerepe markánsan eltér.⁸ Míg a kisebb boltok gyakran személyesebb kiszolgálást és gyorsabb hozzáférést biztosítanak, addig a nagyobb üzletek szélesebb termékválasztékot és gyakran kedvezőbb árakat kínálnak. A nagyobb élelmiszerboltokban a termékváltozatosság lényegesen magasabb: a legalapvetőbb termékek 93,9 százaléka elérhető, szemben a kisebb boltok 55,12 százalékos arányával.  Ez a különbség jelentősen befolyásolja a fogyasztói döntéseket, különösen azokban a háztartásokban, ahol az ár és a választék fontos szempontok.⁹

A multinacionális láncok megjelenése és terjeszkedése is jelentős hatást gyakorol a vidéki élelmiszerellátásra. Bár ezek a láncok elsősorban a városokban és azok vonzáskörzetében telepednek le, jelenlétük közvetetten befolyásolja a vidéki vásárlási szokásokat is. Több európai országban végzett kutatás rámutatott arra, hogy a vidéki fogyasztók gyakran előnyben részesítik a nagyobb, városi üzleteket a szélesebb választék és az alacsonyabb árak miatt, még akkor is, ha ez hosszabb utazást igényel.¹⁰ Ez a tendencia hozzájárul a helyi, kisebb boltok forgalmának csökkenéséhez, ami hosszú távon veszélyezteti fennmaradásukat. A vidéki fogyasztók ugyanakkor akár felárat is hajlandóak lennének fizetni a helyi termékekért a nagyüzemi termékekkel szemben.

Tehát a helyi termékek iránti kereslet potenciálisan magas, azonban a tényleges vásárlási döntéseket gyakran más tényezők, leginkább az ár és a kényelem határozzák meg. A vidéki élelmiszer-ellátási rendszerek fejlesztése során nemcsak a termékek elérhetőségét, hanem azok árképzését és marketingjét is körültekintően kell kezelni.

A közlekedési módok és a vásárlási gyakoriság szintén jelentősen befolyásolják a vidéki fogyasztói magatartást. A korlátozott helyi kínálat és a nagyobb, távolabbi üzletek vonzereje miatt a vidéki lakosok többsége autóval jut el az élelmiszerboltokba, és hetente 1–2 alkalommal, nagyobb mennyiségű árut vásárol.¹¹ A rendszeres, nagy mennyiségű vásárlás gyakorlata ugyanakkor tovább gyengíti a helyi, kisebb boltok életképességét, hiszen ezek nem tudják kielégíteni az ilyen jellegű keresletet.

A különböző fogyasztói szegmensek azonosítása és megértése nélkülözhetetlen a vidéki élelmiszer-ellátási rendszerek fejlesztéséhez. A rövid élelmiszer-ellátási láncokat előnyben részesítő fogyasztók jellemzően magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, és fontos számukra az élelmiszerek eredete és minősége.¹² A vidéki élelmiszer-ellátási rendszerek fejlesztése során tehát kiemelt figyelmet kell fordítani az edukációra, a fogyasztói tudatosság növelésére, valamint a megfelelően célzott marketingre. Ezek a rendszerek nemcsak a helyi gazdaságot erősítik, de hozzájárulnak a közösségi kohézió növeléséhez és a környezeti terhelés csökkentéséhez, a helyi gazdaság diverzifikációjához és a munkahelyteremtéshez is. Németországban a közösségi alapú boltok („Dorfläden”) nemcsak kereskedelmi egységként működnek, hanem közösségi térként is szolgálnak, erősítve a helyi kapcsolatokat és identitást.¹³ Az ilyen falusi vagy gazdasági boltok gyakran az utolsó olyan üzletek, amelyek gyalogosan is könnyen elérhetőek az idősebb, egészségügyi problémákkal küzdő vagy kevésbé mozgékony lakosok számára. Ezeknek a boltoknak ezért egyre nagyobb jelentősége lesz a vidéki területeken élő rászorulók alapvető ellátásában.

A helyi élelmiszerek iránti fogyasztói attitűdök Magyarországon

A helyi élelmiszer-ellátás magyarországi helyzetét vizsgálva ellentmondás figyelhető meg a fogyasztói attitűdök és a tényleges vásárlási szokások között. Kiss és mtsai (2020)¹⁴ reprezentatív felmérése rávilágított arra, hogy a magyar fogyasztók jelentős értéket tulajdonítanak a helyi termékeknek. Az átlagosan 20,7 százalékos felár, amit a válaszadók hajlandóak lennének fizetni a helyi termékekért a nagyüzemi alternatívákkal szemben, nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően magasnak számít. Ugyanakkor a kutatás arra is rámutatott, hogy ez a magas fizetési hajlandóság nem tükröződik teljes mértékben a tényleges vásárlási magatartásban. A válaszadók jelentős része – körülbelül egyharmada – havonta mindössze 16 eurót vagy annál kevesebbet költ helyi termékekre. A szándék és a cselekvés közötti eltérés több tényezőre is visszavezethető lehet. Általánosságban elmondható, hogy a magasabb jövedelmű csoportokban a minőség és a magyar (hazai) származás fontosabb szempontok, míg az alacsonyabb jövedelmű csoportokban az ár és az aktuális kedvezmények dominálnak.

A helyi élelmiszerek megítélése Magyarországon általánosságban pozitív, ami szilárd alapot teremthet a szektor további fejlődéséhez. A frissesség, az egészségesség, a jobb íz és a környezetbarát jelleg mind olyan értékek, amelyek vonzóvá teszik ezeket a termékeket a tudatos vásárlók számára. Különösen fontos szempont, hogy a fogyasztók összekapcsolják a helyi termékeket azzal a földrajzi régióval, ahol azokat előállítják és értékesítik. Ez a kapcsolat nemcsak a termék eredetét garantálja, de erősíti a fogyasztók kötődését is a saját régiójukhoz, ami fontos szempont lehet a marketingstratégiák kialakításakor.¹⁵

Ezek a kutatási eredmények rávilágítanak arra, hogy bár a magyar fogyasztók általánosságban pozitívan viszonyulnak a helyi élelmiszerekhez és elvben hajlandóak lennének többet fizetni értük, a tényleges vásárlási magatartás még elmarad ettől a potenciáltól. A különböző fogyasztói csoportok azonosítása lehetőséget teremt célzott stratégiák kidolgozására, amelyek segíthetnek áthidalni a szándék és a cselekvés közötti szakadékot, erősítve a helyi élelmiszerrendszereket, és megakadályozva az élelmiszer-sivatagok kialakulását Magyarországon.