Jelen elemzésünkben a magyar inflációs folyamatokat mutatjuk be idősorosan, illetve nemzetközi összevetésben. Ezt követően megvizsgáljuk az infláció egyes összetevőit, illetve hogy mik azok a tényezők, amelyek a pénzromlás ütemére hatnak. Az elemzés során törekszünk a hosszabb idősorok vizsgálatára, de külön is figyelmet fordítunk a közelmúlt eseményeire. Magyarországot az 1990-es években kiemelkedően magas infláció jellemezte, amelynek mértéke 1996-ban meghaladta a 23 százalékot. Ebben nagy szerepe volt a forint leértékelésének is, hiszen a nemzeti valuta árfolyama 1995-ben 31,6, 1996-ban pedig 17,8 százalékot gyengült az euróval/ECU-val szemben. 1996-ot követően az infláció mérséklődésnek indult, így 2002-ben már csak 5,3 százalékot ért el, majd a rákövetkező években e szint körül ingadozott. 2007-ben látható egy újabb lokális maximum 8,0 százalékos értékkel, amelyet ismét egy csökkenő periódus követett. Az infláció kordában tartása minden fejlett országban a monetáris politika hatáskörébe tartozik elsődlegesen, ennek érdekében a fejlett jegybankok az 1990-es évek óta inflációs célkövetést alkalmaznak. Magyarországon az inflációs célkövetést 2001-ben vezették be, akkor még 7 százalékos céllal. Ez aztán 2002 decemberétől 4,5 százalékra csökkent, majd 2003 decemberétől 3,5 százalékra mérséklődött, miközben 2005 decemberétől egy egyéves átmeneti időszakra 4 százalékra emelkedett. A ma is alkalmazott 3 százalékos inflációs célt 2007-től alkalmazza a jegybank. A monetáris politika rugalmasságát elősegítő, a cél körüli 1-1 százalékpontos toleranciasáv 2015-ben került bevezetésre.Az infláció mértéke tehát 2005-ben és 2006-ban is a jegybanki cél közelében alakult, 2007-től azonban ismét meghaladta azt. Csak 2011-re sikerült a mutató értékét 4 százalék alá csökkenteni, amelyet 2012-ben 5,7 százalékra való gyorsulás követett, jelentős részben az áfakulcs emelésének köszönhetően.
A tanulmány a Századvég Riport 2021 című tanulmánykötetben jelent meg.
