A digitális szolgáltatásokról szóló EU-rendelet elemzése a véleménynyilvánítás szabadságának szempontjából

„Az európaiak a hagyományos, a magyarok a közösségi médiában bíznak a leginkább. Európában egyértelműen a televízió számít elsődleges hírforrásnak (75 százalék), különösen az idősebb korosztály körében; Magyarországon a közösségi média a fő tájékozódási pont.”

Így összegezte az Eurobarométer a tavaly tavaszi gyorsfelmérését az európai médiafogyasztási szokásokról.^[1]

„Az internet népét megnyertük már” – mondta még 2021 októberében egy kampányeseményén Márki-Zay Péter, aki megköszönte influenszerek támogatását.^[2]

Az elmúlt évek történései, a felmérések és a választási kampány tapasztalatai is egyértelműen mutatják, hogy egyre nő a közösségi média szerepe a közvélemény befolyásolásában és így a közélet alakulásában. A nyilvánosság ezen új színterein folyó, az erre vonatkozó megfelelő jogi szabályozás híján a szolgáltatók által – „saját hatáskörben” – megvalósított tartalommoderálási gyakorlat (sok esetben konkrétan cenzúra) nyilvánvalóan nem a véleménynyilvánítás szabadságának, a különböző vélemények kiegyensúlyozott megjelenésének biztosítása irányába mutatott. A társadalom széles köréhez eljutó közérdekű információk közötti hivatalos (jogi) felhatalmazás nélküli – azaz különböző ideológiai, külföldi vagy gazdasági magánérdekek mentén történő – szelektálás viszont már közvetlenül veszélyezteti egy állam demokratikus működését. Ennélfogva az elmúlt évek során, a közösségi platformok szerepének növekedésével párhuzamosan egyre fontosabbá vált, hogy a véleménynyilvánítás (és sajtó) szabadságának érvényesülését legalább olyan (jogi) garanciák biztosítsák az „új média” szférájában is, mint az napjainkban egy jogállam esetében elvárt, mind az egyes emberek mindennapi kommunikációja, mind pedig „hagyományos médiumok” tekintetében.