A fogyasztás növekedése idén is jelentősen támogatja a magyar GDP bővülését

A Századvég Konjunktúrakutató modellszámítása szerint 2024 decemberi előrejelzésünkhöz képest kismértékben alacsonyabb növekedéssel számolunk 2025-es évre vonatkozóan. A 2,6 százalékos növekedési várakozásunkat 2,3 százalékra változtattuk, ami elsősorban a várakozásoknál magasabb inflációs környezetnek és a gyenge külső konjunktúrának tudható be. Az infláció 2025 első negyedévben 5,0 százalék felett tetőzhet, majd az év végére ismételten az inflációs célsáv felső […]

Kommentár: keresetek, 2025. január

  Januárban az előző év azonos időszakához képest 4,6 százalékkal nőtt a bérek vásárlóereje. Az év első hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 10,4 százalékkal emelkedett, 668 100 forintra. A bruttó mediánkereset 539 500 forint volt, ami egy év alatt 9,3 százalékos növekedésnek felel meg. A bérek dinamikus emelkedése mögött egyrészt a minimálbér és a garantált bérminimum növekedésének közvetlen hatása […]

Az Európába tartó migráció 2024-ben – Főbb irányok és tendenciák

  A legfrissebb Frontex adatok szerint 2024-ben 221.625 db illegális határátlépés történt Európába. Az illegális migránsok az elmúlt években kialakult öt útvonalat – nyugat-balkáni, kelet-mediterrán, közép-mediterrán, nyugat-mediterrán és nyugat-afrikai – használták, eltérő intenzitással. Az európai gazdasági válság és az európai gazdaságokban rejlő migrációs ösztönzők hiánya ellenére, az illegális migránsok száma viszonylag magas. Ebben a rövid […]

Kommentár: foglalkoztatottság, munkanélküliség – 2025. február

  2025 februárjában a 15–74 éves foglalkoztatottak háromhavi átlagos létszáma 4 millió 689 ezer fő volt, ez 2,5 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatási ráta 65,1 százalék, ami 0,4 százalékponttal meghaladja az egy évvel korábbi adatot. A 15–74 éves népesség körében a munkanélküliek száma 214 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta pedig 4,4 százalék. Az előző év azonos időszakához viszonyítva a munkanélküliek […]

Idegen otthon, otthonos idegenek

Az emberiség története a népvándorlások története is egyben. Mindig is voltak olyan nemzetek és régiók, amelyekben csökkent a lakosság, és mindig is voltak olyan régiók, amelyekben olyan lakosságfelesleg alakult ki, amelyet az adott föld már nem tudott eltartani. A toló hatások (push-faktorok) állandóak, az Európával szomszédos földrészek fiatal lakossága a vén kontinens lakosainál hamarabb és […]

Kommentár: államháztartási adatok, 2025. február

  A Nemzetgazdasági Minisztérium előzetes adataiból már ismert volt, hogy februárban magas, 1 655 milliárd forintos egyhavi hiány alakult ki, amely azonban még így is 103 milliárd forinttal alacsonyabb érték, mint az előző év február havi hiánya. Már az elmúlt évi adatokkal való összehasonlításból is látszik, továbbá  2022 óta megfigyelhető az a trend, hogy februárban kiemelkedően […]

A lakosság konjunktúraérzete javult márciusban

A konjunktúraindex negatív tartományban tartózkodását jelentős részben az elhúzódó orosz–ukrán háború és a gazdasági szankciók által okozott bizonytalanság okozza. A gazdasági várakozások jelentős javulására várhatóan akkor nyílik lehetőség, ha a háború véget ér, az infláció a jegybanki célsávban (2-4 százalék közötti szinten) stabilizálódik, a kamatkörnyezet még kedvezőbbé válik, továbbá az energiapiacokon tartósan alacsony árak alakulnak […]

Nemzeti szuverenitás a nemzetközi jog hálójában

A Századvég Állam- és Jogtudományi Kutatóintézete átfogó elemzést készített a nemzeti szuverenitásról és a nemzetközi jog kapcsolatáról, kiemelve azon kihívásokat, melyekkel az államok szembesülnek a globális jogi környezetben. Az elemzés megállapította, hogy az államok egyre inkább szembesülnek azon próbatétellel, hogy hogyan őrizzék meg nemzeti szuverenitásukat, miközben alkalmazkodnak a nemzetközi jog által előírt szabályokhoz. A nemzetközi […]

A magyarok 71 százaléka
ellenzi Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz

Ukrajna európai uniós tagsága az egyik központi témája mind a hazai, mind az európai közbeszédnek, számos politikai szereplő fejtette ki véleményét, érvelt ellene vagy éppen mellette. A március 20-i uniós csúcstalálkozón Orbán Viktor miniszterelnök megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot, amely – a háborús szankciós politika és a fegyverszállítások folytatása, valamint az Ukrajnának nyújtandó további […]

Az orosz-ukrán háború és Ukrajna gyorsított EU-csatlakozásának költségei Magyarország szempontjából

Az ukrán háború eddigi költségei Az orosz-ukrán konfliktus kitörése leginkább három területen érintette negatívan a magyar gazdaságot. A gázimporton keletkező költségek következményeképpen a magyar gazdaságban 6386,3 milliárd forint extra kiadás keletkezett „háborús felárként”. A geopolitikai kockázatok és az inflációs sokk eredményeként a referenciának tekintett 5 éves állampapírok hozama a korábbi 2 százalékos értékkel szemben a […]

Kommentár: építőipar, 2025. január

  A 2025. január hónapra vonatkozó építőipari termelés volumene KSH gyorsjelentése szerint éves szinten 9,6 százalékkal csökkent, míg havi bázison 1,6 százalékos bővülés volt tapasztalható. Az állami beruházások volumennövekedése, illetve a gyárépítési program mellett 2025-ben és 2026-ban is növekedhet az átadásra kerülő lakóingatlanok száma, ami támogathatja az építőipari teljesítmény erősödését. A gyorsjelentés szerint az építőipari termelés volumene […]

Kommentár: BIS-hitel/GDP-adat, 2024. harmadik negyedév

  A bázeli székhelyű BIS (Bank for International Settlements – Nemzetközi Fizetések Bankja) negyedévente publikál adatokat az egyes országok magánszektornak nyújtott hitelállományáról. Ennek a mértéknek a GDP-ben számított arányát nevezzük hitelpenetrációnak. A hitel/GDP-mutató azért fontos, mert egy esetleges túlzott hitelezés mérhetővé, nemzetközi szinten összehasonlíthatóvá és akár előre jelezhetővé is válik azáltal, hogy a BIS a […]

Az infláción felül is duplájára nőtt a nemzeti bértömeg

Van egy, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által is mért fontos statisztikai mutató, ami az indokoltnál kevesebb figyelmet kap: ez az alkalmazásban állók bruttó keresettömege, ami megmutatja, hogy az adott évben mennyi pénzt fizettek ki összesen a munkáltatók az alkalmazottaknak. Vállalati analógiával élve: olyan ez, mint egy cégnél a bértömeg. És bár nem ez a […]

Már a felnőttek kétharmada vásárol online

A digitalizáció és az innovatív technológiák terjedése átalakítja a vállalkozások mindennapi működését és munkafolyamatait, illetve a lakosság fogyasztási szokásait. Ennek egyik leginkább kézzelfogható jele az elektronikus kereskedelmi tevékenység élénkülése. A felhasználók évről évre egyre nagyobb arányban élnek az áruk online megvásárlásának, illetve a szolgáltatások online igénybevételének a lehetőségével, amely hozzájárul az elektronikus értékesítési csatornák folyamatos […]

Kommentár: infláció, 2025. február

  2025 februárjában a fogyasztói árak átlagosan 5,6 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva, azonban a következő hónapokban a szolgáltatásokat érintő bázishatásoknak, az élelmiszereknél megvalósuló árrésszabályozásnak, illetve a csökkenő üzemanyagáraknak köszönhetően ismételten mérséklődhet az infláció. Februárban a főcsoportok közül az elmúlt évhez képest a szolgáltatások ára (9,2 százalék) emelkedett a legnagyobb mértékben. A […]

A magyar gazdaság növekedési üteme változatlanul a historikus trendérték alatt növekedett

Februári ülésén a jegybank Monetáris Tanácsa nem változtatott a szeptember óta érvényben lévő alapkamaton. Így jelenleg az alapkamat hazánkban továbbra is 6,5 százalékon áll. A kiskereskedelmi üzletek forgalma novemberben a nyers és a naptárhatással megtisztított adatok alapján egyaránt 0,1 százalékkal nőtt, az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül az élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes kereskedelem […]

Add Your Heading Text Here

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.

szv riport 2024 b1 scaled

Adatalapú, ugyanakkor közérthető elemzések Magyarország legfontosabb kihívásairól!

Vásárolja meg webshopunkban most kedvezményesen!

Frissítettük feltételeinket