A tanulmány a Századvég Riport 2021 című tanulmánykötetben jelent meg.
Oldalszám: 65-90.
Kiadó: Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány
Megjelenés éve: 2023
Szerkesztők: Stefkovics Ádám, dr. Pillók Péter
ISSN 2939-80613
Az ideológiák mint világnézeti elvek (értelemvilágok vagy rendképzetek) eltérő válaszokat adnak a társadalmi problémákra és a kor nagy kihívásaira. A társadalmi problémákra adott reflexiók mentén az ideológiák sok esetben programot is adnak arról, hogyan kellene a fennálló rendszert átalakítani a saját nézeteik szerint. Az egyes ideológiák között az egyenlőség – legyen az jogi, gazdasági vagy politikai – kérdéséhez való hozzáállás is sarkalatos pont, kérdései egyre hangsúlyosabban vannak jelen a közéleti diskurzusokban. Ilyen, az egyenlőséget zászlajára tűző „új” ideológiának számít a woke, mely egyúttal vizsgálatunk tárgyát is képezi.
Az elmúlt években az úgynevezett woke-kultúrának és az ahhoz köthető mozgalmaknak – mint például a Black Lives Matter (BLM) vagy a MeToo – a megjelenése és terjedése Észak-Amerikában és Európában is nagy hatással volt a politikai diskurzusra. Ennek eredményeként olyan témák, mint az etnikai, a szexuális kisebbségek helyzete és az ehhez köthető identitások egyre inkább a figyelem és a viták középpontjába kerültek Magyarországon is. Tanulmányunkban bemutatjuk a woke-eszmerendszer építőelemeit, továbbá azokat a dimenziókat, melyek meglátásunk szerint az ideológia alapvető részét képezik (mint például a rasszizmus, a nemi egyenlőtlenségek, a társadalmi csoportok diszkriminációjának kritikája és elutasítása), továbbá az ehhez kapcsolódó politikai aktivizmust, ennek hazai relevanciáját, ezenfelül kitérünk a jelenség kritikai megközelítéseire is.
A téma szakirodalmi feldolgozása mellett kutatásunk fő részét egy nagymintás kérdőíves kutatás adatainak empirikus elemzése adja, melyben a magyar lakosság körében vizsgáljuk meg a woke fogalmával keretezhető nézetek ismertségét és elterjedtségét szociodemográfiai jellemzők (nem, életkor, lakóhely, iskolai végzettség, szubjektív jövedelmi helyzet) és értékorientáltság (politikai beállítottság, pártpreferencia, vallásosság) mentén. Célunk, hogy felderítő kutatásunk révén bemutassuk, hazánkban mely társadalmi csoportok körében jellemzőbb a woke-tudat, illetve annak különböző dimenziói.