A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatközlése szerint 2025 júniusában csökkent a foglalkoztatottak száma: a 15-74 éves foglalkoztatottak április és június közötti átlagos létszáma 4 millió 661 ezer fő volt, ami 49,1 ezer fővel marad el a tavalyi háromhavi adattól. A korosztály teljes létszáma ugyanebben az időszakban 62,5 ezer fővel csökkent. Júniusban ugyanebben a korosztályban a foglalkoztatási ráta 65,1 százalék volt, ami kismértékű, 0,1 százalékpontos gyengülésnek felel meg az egy évvel korábbi adathoz képest. A 15-74 éves korosztály körében a munkanélküliek száma 218,6 ezer főt, a munkanélküliségi ráta pedig 4,5 százalékot tett ki. Az előző év azonos időszakához viszonyítva a munkanélküliek száma 4,7 ezer fővel, míg a munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal emelkedett.
A 15-64 éves korosztály létszáma és körükben a foglalkoztattak száma egyaránt csökkent az elmúlt év azonos időszakához képest, így a foglalkoztatási ráta gyakorlatilag nem változott. A mutató értéke ebben a korosztályban 74,9 százalék volt.
A tavalyi év azonos időszakához viszonyítva a legfiatalabb, 15-24 éves korosztály foglalkoztatása 18,1 ezer fővel, 250,1 ezer főre csökkent, míg a munkanélküliek létszáma ezzel egyidőben 800 fővel 39,4 ezer főre emelkedett. Ugyanebben az időszakban a 25-54 éves korosztályban a foglalkoztatottak száma 58,5 ezer fővel 3 millió 437,7 ezer főre csökkent, a munkanélküliek száma pedig 12,5 ezer fővel 152,6 ezer főre emelkedett. A két folyamat eredményeképpen a korosztály foglalkoztatási rátája 87,8 százalékon alakult, ami az előző év azonos időszakához képest 0,2 százalékpontos csökkenésnek felel meg. Ezen korcsoport munkaerőpiaci részvétele az elmúlt két évben szisztematikusan csökken, ami a korosztály létszámcsökkenésével is magyarázható.
Az 55-74 éves korosztályban a foglalkoztatottak száma 27,5 ezer fővel 972,9 ezer főre emelkedett, a munkanélküliek létszáma 8600 fővel 26,6 ezer főre esett vissza. Ezen korcsoport foglalkoztatása növekszik a legdinamikusabban, mivel a társadalmon belül az idősebb korcsoportok aránya nő, ennek köszönhetően a munkaerőpiac kínálati oldalán eleve nagyobb arányban van jelen a korosztály. A legidősebb munkaképes korú korcsoport foglalkoztatására pozitív hatással vannak a kedvező kormányzati intézkedések is, elsősorban a kedvező adózási feltételek.
A 15-74 éves népesség egészét nézve a hosszabb ideje megfigyelhető demográfiai trend – mely szerint egyszerre csökken a foglalkoztatottak és a munkanélküliek száma, nagyjából állandó foglalkoztatási arány mellett – továbbra is folytatódott. A munkaképes korú korosztály létszámcsökkenése az április-júniusi időszakban 2024 hasonló időszakához képest 62,5 ezer fő volt. A foglalkoztatottak száma 49,1 ezerrel, az inaktívaké 18,1 ezerrel lett kevesebb, ezzel szemben a munkanélküliek száma 4,7 ezer fővel emelkedett. A munkanélküliek számának emelkedése arra utal, hogy a munkaerőpiacról kilépők aránya júniusban alacsonyabb volt, mint azoké, akik inaktívból aktívvá váltak.
Az Eurostat legfrissebb, májusi adatai szerint az akkori 4,3 százalékos magyar munkanélküliségi ráta a tizedik legalacsonyabb érték volt az Európai Unió 27 országa között. Az uniós átlag az év ötödik hónapjában 5,9 százalékon alakult. Várakozásaink szerint a munkanélküliség a következő két év folyamán csökkenni fog, 2025-ben 4,1 százalékra, illetve 2026-ban 3,3 százalékra. Emellett a bruttó bérek prognózisunk szerint 2025-ben 6,9 százalékkal, 2026-ban pedig 5,6 százalékkal emelkedhetnek majd tovább.