2025 márciusában a fogyasztói árak átlagosan 4,7 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A márciusi inflációs adat pozitív meglepetést jelent a várakozásokhoz képest, amiben az árréstop hatásai mellett az üzemanyag- és a szolgáltatásinfláció csökkenése játszotta a legnagyobb szerepet.

Márciusban a főcsoportok közül az elmúlt évhez képest a szolgáltatások ára (7,5 százalék) emelkedett a legnagyobb mértékben. A még mindig magas szolgáltatásinfláció ellenére érdemes kiemelni, hogy februárhoz képest az éves bázisú szolgáltatásinfláció 1,7 százalékponttal csökkent. A főcsoporton belül a lakbér 11,8 százalékos, a postai szolgáltatások 11,3 százalékos, valamint, a járműjavítás és karbantartás 10,3 százalékos áremelkedése volt a leginkább meghatározó. Az élelmiszerek ára átlagosan 7,0 százalékkal emelkedett éves bázison. A márciusi adat megtörte a világpiaci folyamatok miatt augusztus óta folyamatosan emelkedő élelmiszerinflációt. Ebben a fordulatban a bevezetett árréstop már márciusban is szerepet játszott, ennek hatása áprilisban pedig még jelentősebb lehet majd. Összességében a főcsoport inflációjához a liszt 42,2 százalékos, az étolaj 32,7 százalékos, a tojás 26,1 százalékos, illetve a kávé 18,6 százalékos drágulása járult hozzá jelentősebb mértékben. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 2,1 százalékkal kellett többet fizetni, mint az elmúlt év azonos időszakában. Ezzel szemben a járműüzemanyagok esetében az előző év márciusához képest 2,5 százalékos, a háztartási energia esetében pedig 2,7 százalékos csökkenés volt látható. A szezonálisan kiigazított maginflációs mutató esetében az előző év azonos hónapjához képest 5,7 százalékos növekedés látható.

A fogyasztói árak átlagosan nem változtak egy hónap alatt. A teljes fogyasztói kosáron belül az élelmiszerek ára átlagosan szintén nem változott. Ehhez egyrészt az étolaj 4,1 százalékos, valamint a csokoládé és kakaó 3,4 százalékos áremelkedése, másrészt pedig a margarin 9,9 százalékos, illetve a tej és tejtermékek 5,4 százalékos árcsökkenése járult hozzá nagyobb mértékben. A szolgáltatások ára átlagosan 0,3 százalékkal nőtt, ezen belül a belföldi üdülés 1,7 százalékkal, a testápolási szolgáltatások pedig 1,4 százalékkal drágultak.

Az adatok alapján elmondható, hogy megtörtént a trendforduló az inflációs folyamatokban, ami több tényező együttes hatásának tudható be. Egyrészt már márciusban is hatékonynak bizonyultak a kormány kiskereskedelmi árrésekre vonatkozó intézkedései. Másrészt a szolgáltatások és a járműüzemanyagok esetében a bázishatások is hozzájárultak az infláció csökkenéséhez. A következő hónapokban az infláció tovább csökkenhet, amihez az árrésstop széleskörű hatása mellett a bázishatásból eredő szolgáltatásinfláció csökkenése is hozzájárulhat. A kormányzat által az elmúlt hetekben többször kommunikált, a pénzügyi szolgáltatásokra, illetve a telefon és internet szolgáltatásokra vonatkozó árkorlátozás esetleges megvalósulása szintén pozitív hatást gyakorolna az infláció csökkenésére a következő hónapok folyamán.