A Századvég Akadémia idén első alkalommal, július 15–20-ig rendezte meg élményalapú Nyári Egyetemét Veszprém városában. A rendezvényhét fiatalok számára kínált színes, izgalmas programokat. A Nyári Egyetem minden napja más mottó köré épült, melyek segítségével a Századvég kutatói bemutathatták a résztvevőknek az itt folyó tudományos munkákat. A rendezvényen továbbá kiemelt szakmai, közéleti szereplők osztották meg gondolataikat a fiatalokkal. Szó volt a változás folyamatairól, a politikai nyelv megértéséről, a közösségi háló csapdáiról, és a szépség filozófiájáról is. A szakmai előadások mellett számos programot kínált a Nyári Egyetem, a résztvevők például szimulációs játékokban vehettek részt, továbbá a program része volt a városnézés, malomlátogatás, moziest és langallósütés is.

 

A Nyári Egyetem első napjának mottója az „Örülünk, hogy itt vagy!” volt. A megnyitó köszöntők, majd egy kerekasztal-beszélgetés keretében zajlott, melynek résztvevői Kenyeres Kinga, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. vezérigazgatója, Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter és Porga Gyula, Veszprém polgármestere volt. A beszélgetésen szó volt Veszprém – mint Európa Kulturális Fővárosa – múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A résztvevők továbbá kifejtették, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenézniük vezetőként az utóbbi években – többek között a koronavírus, az infláció és a háború okozta kihívásokról beszéltek. A Nyári Egyetem első napját Vas-Hüber Gabriella, a Századvég Akadémia módszertani vezetőjének workshopja zárta, amelyen a fiatalok különböző önismereti és csapatépítő foglalkozáson vettek részt, így lehetőségük volt megismerkedni egymással (is).

A rendezvényhét második napján újabb gondolatébresztő előadások és programok következtek, az „Egy állandóság van az ember életében: a változás – Bemutatkozik a Társadalmi Folyamatok és a 3T Múltkutató Intézet” mottóval. A napot László Tamás, a Századvég vezető kutatójának előadása nyitotta meg. A kutató Változás mint lehetőség című előadásában a reziliencia fontosságáról beszélt. Őt követte Kollár Dávid, a Századvég vezető kutatója szimulációs játéka, amely során társadalmi krízishelyzetek kezelésének módját gyakorolhatták a résztvevők. A foglalkozások után a fiatalok ellátogattak Veszprém városának látnivalóihoz egy városnéző séta keretein belül, ahol nemcsak kívülről ismerhették meg a várost, de különböző történeteket, anekdotákat is hallhattak Veszprémről. A második nap utolsó előadását a Századvég nyáron elindult 3T Múltkutató Intézetének vezetője, Mező Gábor kutató-újságíró tartotta, aki különböző történelmi titkokat, izgalmas történeteket és tabukat osztott meg a résztvevőkkel – az előadás fő témája ugyanis a múltkutatás és annak öröme, nehézsége volt.

A Nyári Egyetem harmadik, szerdai napjának programja a Századvég Politikatudományi Kutatóintézet és Politikai Gondolkodás Kutatóintézete köré épült, ezért a nap mottója az „Adatok-érvek-választások. Bemutatkozik a Politikatudományi Kutatóintézet és Politikai Gondolkodás Kutatóintézete” volt. Reggel előadást tartott Dr. Stefkovics Ádám, a Századvég Politikatudományi Kutatóintézetének igazgatója. Az előadás fő témája a választáskutatás és az ezzel kapcsolatos képzetek voltak. Előadást tartott Czopf Áron, aki a technokrácia felemelkedéséről beszélt. Ezután a Századvég Politikai Gondolkodás Kutatóintézetének eszmetörténészei tartottak egy kerekasztal-beszélgetést, melynek témája a szabadság volt. A beszélgetés résztvevői Czopf Áron, Dr. Falusi Márton és Lisztóczki Péter eszmetörténészek voltak. A szerdai nap egy workshoppal zárult, amelyet Dr. Stefkovics Ádám tartott. A program középpontjában a közvélemény-kutatások és az adatok értelmezése állt, a workshopon tehát ehhez kapcsolódó feladatokat oldottak meg a fiatalok.

A negyedik nap első programja Dr. Hortay Olivér, a Századvég Gazdasági Folyamatok Kutatóintézetének igazgatójának előadása volt. Dr. Hortay Olivér a közösségi média hatásáról és fontosságáról, az ezzel kapcsolatos vélekedésekről és a kutató influencerekről beszélt, a nap mottója ugyanis csütörtökön „A közösségi háló csapdájában” volt. A téma kapcsán ezért az előadás után egy moderált beszélgetés következett, melynek résztvevői dr. Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Péterfi Barna junior kutató voltak. A beszélgetés fő témája a közösségi média világában tapasztalható szólásszabadság és tényellenőrzés volt. Ezt követően a hallgatóknak lehetőségük volt dr. Béky Zoltántól, a Századvég szabályozási szakjogászától kérdéseket feltenni a médiaszabályozás aktuális jogi helyzetéről. Az interaktív beszélgetés során a fiatalok is megosztották véleményüket. A csütörtöki estét egy filmvetítéssel egybekötött beszélgetés zárta, amelyet Szekeres Diána forgatókönyvíró, format fejlesztő tartott. A film és a beszélgetés során a fiatalok rendkívül érdekes és jelentőségteljes gondolatokat osztottak meg egymással.

A Nyári Egyetem utolsó napjának fő témája a szépség filozófiája és a „slow living” volt, a nap mottója is ezt jelzi: „Slow living és a szépség filozófiája”. Reggel a résztvevők a „slow living” életmódról hallhatak egy kerekasztal-beszélgetést Szepesi Péterrel, Egerlövő polgármesterével, Szerencsés Györgyivel, a Graefl Kastély és Major tulajdonosával, Gulyás Eszterrel, a Magyar Kastélyszállodák és Történelmi Épületek Szövetségének elnökével és Szekeres Diánával. A pénteki napon a Nyári Egyetem résztvevői meglátogathatták Veszprém várát, majd a malomlátogatás során langallót süthettek, és végül az esemény lezárása egy nyári, könnyed hangulatú kvízestével zárult, melyet Dr. Horváth Orsolya, a Századvég Akadémia képzési igazgatója vezetett.

A rendezvény sikerére való tekintettel a Századvég Akadémia jövőre újra várja az érdeklődő fiatalokat a Nyári Egyetemen.