Luciano Floridi szerint a történelmi idők kezdetétől napjainkig négy olyan alapvető reontologizáció ment végbe, amelyeknek mindegyike kimozdított létünk centrumából, illetve az önmagunkhoz és a világhoz való viszonyulásainkat radikálisan új pályára helyezte. Az első Nikolausz Kopernikusz nevéhez köthető, aki a heliocentrikus világkép megalkotása révén rámutatott arra, hogy az ember nem gondolhat többé úgy magára, mint aki a világegyetem középpontjában él. A Charles Darwinhoz köthető második forradalom az ember kitüntetett biológiai pozícióját rengette meg, vagyis megfosztott minket attól, hogy a bioszféra többi élőlényével szemben pozicionáljuk magunkat, hiszen eredményei szerint mi is a természetes kiválasztódás egyszerű algoritmusának műtermékei vagyunk. A harmadik forradalom során Freud (és az idegtudományok) decentralizálták az ént, amely miatt többé nem tekinthetünk magunkra – viszonyainktól független – racionális cselekvőként. Végül Alan Turing az embert az infoszféra középpontjából is kimozdította azáltal, hogy bizonyította, nem az ember az egyetlen olyan „artefaktum”, amely képes a logikus érvelésre, a racionális kalkulációra, az információ feldolgozására és előállítására. Mindezek mellett a Turing nevével fémjelzett paradigmaváltást az információ mennyiségének drasztikus növekedése, a növekvő hálózatiasodás, a valóság és a virtualitás, illetve az ember, a gép és a természet közötti határok elmosódása kíséri. Következményeiket tekintve pedig ezek a mozgások alapjaiban strukturálják át önképünket, társas kapcsolatainkat, a valóságról alkotott elképzeléseinket és a világgal való interakcióinkat is. Éppen ezek miatt a változások miatt válik döntő jelentőségűvé, hogy képesek vagyunk-e kapcsolatot létesíteni az információs kor valódi bennszülöttjeivel, az okos gépekkel, amelyek bár „szemantikai készségek híján, nem értenek semmit, a számukra teremtett IT-barát környezetben számos szituációban helyettesíteni tudnak minket, otthonosabban mozognak, mint mi. Ahhoz, hogy újra és újra visszaszerezzük életünk irányításának lehetőségét, vagyis a világunk középpontjába kerüljünk, folyamatosan alkalmazkodnunk kell az IT-ágensekkel megosztott környezethez. Más szavakkal: aktuális és potenciális erőforrásaink6 – amelyek révén életünket reziliens módon alakíthatjuk – nagyban függnek attól, hogy képesek vagyunk-e kritikus, ámbár baráti viszonyt kialakítani az infoszféra okos gépeivel. Kapcsolathálónk kiterjesztéséért – amelynek szerkezete mintegy meghatározza, hogy milyen mértékben vagyunk képesek hozzáférni a kiaknázható erőforrásokhoz – digitálistőke-ellátottságunk objektivált és inkorporált formái felelnek. A digitális tőke objektivált változata – amelybe a különböző IKT-eszközök (például számítógép, tablet, okostelefon) széles körű arzenálja tartozik – értelmezésünk szerint lehetőséget biztosít arra, hogy kapcsolatot létesíthessünk Digitália bennszülöttjeivel, a digitális tőke inkorporált változata – amelyeket különböző kompetenciák révén konceptualizálhatunk – pedig lehetővé teszi számunkra, hogy céljaink elérése érdekében adaptív kommunikációt folytassunk velük.

 

A tanulmány a Magyarország 2021 című tanulmánykötetben jelent meg.