Egy élhető ország kritériumai – társadalmi narratívák

A 21. században egyre markánsabban jelenik meg az a szándék, hogy a társadalmak fejlettségét és az egyének életminőségét ne csak makrogazdasági mutatókon keresztül ragadjuk meg, hanem a lakosság életminőségét, a társadalmak élhetőségét állítsuk a fókuszba.^[1] Az élhetőség szótári meghatározása szerint olyan környezet, amely alkalmas arra, hogy élni lehessen benne, vagy ahol érdemes élni.^[2] A fogalomhoz leggyakrabban társított kifejezések közé a boldogság, az elégedettség, az anyagi biztonság és az önmegvalósítás sorolható.^[3] Az élhetőség koncepcióját és a hozzá kapcsolódó társfogalmakat megragadni igyekvő meghatározások alapvetően két eltérő – ám egymással szorosan összefüggő – pályán haladnak. Míg az egyik az élhetőség strukturális-materiális tényezőit állítja a fókuszba, a másik alapvetően a szubjektív-individuálisan meghatározott tényezőkre fókuszál.^[4] Előbbi (strukturális-materiális) arra az előfeltevésre épül, hogy vannak a jó élethez minden ember számára elengedhetetlen tényezők. Ezek közé tartozik a lakosság megfelelő bérszínvonala,^[5] az intra- és az intergenerációs társadalmi mobilitás lehetősége,^[6] az intézmények hatékony és átlátható működése,^[7] a közbiztonság és az egészségesen leélt élet elősegítése.^[8] Ezzel szemben a jólét szubjektív jellegzetességeit előtérbe helyező megközelítések elsősorban arra a belátásra alapoznak, hogy az individuumoknak eltérőek az igényei, céljai, szükségletei és élethelyzetei. Míg az elégedettséget és a boldogságot egyes embereknél például egy új táska megvásárlása okozza, addig másoknál egy könyv elolvasása, vagy éppen egy jó étel elfogyasztása. Eszerint az élhető társadalom az, amely támogatja az egyéneket vágyaik és céljaik megvalósításában.

Ez összecseng Stuart Mill társadalmi szabadságról alkotott nézeteivel, szerinte ugyanis a társadalmi intézmények – vagyis általában a strukturális komponensek – feladata a minél változatosabb individuális élettervek biztosítása, mivel „az egyéniség szabad fejlődése a jólét egyik leglényegesebb tényezője”,^[9] vagy másképp kifejezve „egyéniségének fejlesztésével egyenes arányban válik minden ember értékesebbé a maga számára, és így lesz képessé rá, hogy értékesebbé váljék a faj számára is”.^[10] Ebben a kontextusban a strukturális tényezők (intézmények) legfontosabb funkciója, hogy az egyes élettervek megvalósításához szükséges szabadságot biztosítsák.^[11] Ez összhangban van Amartya Sen képességelméletével, amely szerint az egyéni és társadalmi jólét fogalmai és ebből következően az élhetőség a tevékenységek/létállapotok (functionings) és képességek (capabilities) révén konceptualizálhatók legsikeresebben.^[12] A tevékenységek/létállapotok egy olyan életvitel körvonalait rögzítik, amelyet egy adott helyzetben elérhetünk, a képességek pedig azok, amelyek lehetővé teszik ezt. Explicit módon kifejezve, „[a] tevékenység/létállapot egy személy állapotának a részletét reprezentálja – pontosabban azokat a különböző dolgokat, amelye[ke]t sikerül végrehajtania, vagy amely állapotokat sikerül elérnie az élete során”.^[13] Ezzel szemben a képességek „kifejezés a tevékenységek/létállapotok alternatív kombinációira utal, amelyeket egy személy el tud érni, és amelyek közül választhat egy kollekciót”.^[14] Ebben a kontextusban az élhetőség (materiális és immateriális értelemben egyaránt) egy olyan állapot körvonalait rajzolja meg, amelyben az állampolgárok magas lehetőségpotenciállal rendelkeznek, vagyis birtokukban vannak azok a „képességek”, amelyek révén a számukra kívánatos életet megvalósíthatják. Ezzel összecseng Christian Welzel és Ronald Inglehart empirikus elemzése, amely szerint makro- és mikroszinten is kimutatható egy erős összefüggés az ágencia (a cselekvőképesség élménye) és az élettel való elégedettség között. Vagyis a cselekvők azokban a társadalmakban elégedettebbek és boldogabbak, ahol magas hatóképeséggel, az életük alakítása feletti kontrollal rendelkeznek.15 Más szavakkal, a társadalmi jólét és az élhetőség fogalmain keresztül konceptualizált mintázatok azokban a társadalmakban valósulhatnak meg a legsikeresebben, amelyekben a kiszámítható módon működő intézmények és társadalmi gyakorlatok teret engednek az emberek számára saját céljaik és igényeik megvalósításához.