Novemberben jelentősen javult a vállalatok konjunktúraérzete

  A lakossági konjunktúraindex három alindexe romlott, egy pedig javult az előző havi értékéhez képest, és összességében az index minimális mértékben romlott az októberi értékével összevetve. A legkedvezőbb továbbra is a foglalkoztatási helyzet megítélése, amelynek értéke az előző havi 0,4-ről –1,0-re változott. A háztartások a legnegatívabban az inflációs folyamatokat ítélik meg, ez a mutató 0,1 […]

„A Századvég története a szív és a hazaszeretet története”

  Orbán Viktor beszédében felidézte, hogy a Századvég története az 1980-as évek derekán kezdődött, amikor elindult a Századvég folyóirat, mások mellett az ő közreműködésével. Az a nemzedék, amelynek ő is tagja volt, úgy döntött, nem akarja folytatni a színlelést, és időnként azt is kimondta már, hogy „utáljuk a kommunistákat”. A Bibó-kollégium „a szabadság kis szigete” […]

Tartós emelkedést mutat a magyar gazdaság növekedési üteme

A kiskereskedelmi üzletek forgalma júniusban a nyers adatok szerint 7,8, míg a naptárhatással tisztított adatok alapján 8,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül az élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes kereskedelem 4,8 százalékkal, míg a nem élelmiszertermék jellegű kereskedelem 4,3 százalékkal csökkent. Az üzemanyagtöltő állomások forgalmi volumene a többi főcsoportot jelentősen meghaladva, 24,2 százalékkal esett vissza. […]

A magyarok együttéreznek Izraellel – Jelentős az iszlám terrorizmus miatti lakossági aggodalom

A magyarok szimpátiát éreznek Izrael iránt Kiindulópontként a kutatás megvizsgálta Izrael, Palesztina, illetve a Hamász megítélését a felnőtt magyar lakosság körében, továbbá – a pozitív és negatív vélemények különbségeként – kedveltségi indexet állított fel. Megállapítható, hogy Izrael kedveltségi indexe a pozitív tartományban van (plusz 8), ugyanakkor ez a mutatószám Palesztina (mínusz 55) és a Hamász […]

Ma Magyarország az európai emberek hangja – Szuverenitás Konferencia

Magyarország akkor tud sikeres maradni, ha a nemzeti szuverenitás útját követi A konferenciát a Századvég kuratóriumi elnöke, Fűrész Gábor nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta, hogy a Századvég története a rendszerváltásig nyúlik vissza, amiben a szervezet akkori képviselői is aktív szerepet vállaltak. Sok fiatal keresi a progresszív liberális ideológia alternatíváját, és a Századvég büszke arra, hogy […]

Kommentár: építőipar, 2023. szeptember

A 2023 szeptemberére vonatkozó, KSH által publikált építőipari teljesítmény egyre borúlátóbb képet fest, amelynek oka, hogy a fix bázison számított tárgyhó végi szerződésállomány 2023 februárja óta egyre nagyobb mértékben csökken. Jelenleg ez a mutató (szeptember végén) 178,0 százalékon állt, amely jóval alacsonyabb, mint a koronavírus-járvány terjedésének első évének egyik leggyengébb adata (231,4 százalék). A fokozatosan csökkenő szerződésállomány az egyik oka […]

Kommentár: infláció, 2023. október

A KSH adatközlése alapján 2023 októberében átlagosan 9,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző időszak trendjével ellentétben éves bázison már nem a háztartási energia (16,1 százalékos csökkenés) és az élelmiszerek (10,4 százalék) ára növekedett a legnagyobb mértékben, hanem a szolgáltatásoké (13,2 százalék). Ennek oka, hogy mindkét esetben a […]

Kommentár: ipar, 2023. szeptember

Elsőre az adatok nem tűnnek megnyugtatónak, azonban alaposabban megvizsgálva bizakodásra adhatnak okot. Ennek oka, hogy 2022 szeptemberében volt az egyik csúcspontja az ipari termelésnek, ekkor a 2015-ös fix bázison a szezonálisan és munkanappal kiigazított adat 128,3 százalékon állt. Tehát elmondható, hogy az előző év azonos időszakához viszonyított csökkenés a magas bázisnak volt köszönhető. Az ipari termelést leginkább […]

Az európaiak az orosz–ukrán háború lezárását várják el vezetőiktől, nem annak finanszírozását

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megingathatatlan támogatásáról biztosította Ukrajnát és – az eddig folyósított 83 milliárd eurón felül – javaslatot tett egy új, 50 milliárd eurós támogatási csomag létrehozására is. Az összeget az uniós tagállamoknak kellene befizetniük, és abból – a tervek szerint – az EU 2027-ig finanszírozná Ukrajna kiadásait. A csomag […]

Kommentár: foglalkoztatottság, 2023. szeptember

A korcsoport foglalkoztatási rátája 75,2 százalék, amely 0,2 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbi adathoz viszonyítva. A július-szeptemberi időszakban az 55–64 éves korosztály foglalkoztatottsága növekedett leginkább, 57,1 ezer fővel, amely 4,4 százalékpontos változást jelent az előző év azonos időszakához képest. Ugyanebben az időtávban 15–24 éves korosztályban foglalkoztatottak száma 1,4 ezer fővel, míg a 25–54 […]

Kommentár: keresetek, 2023. augusztus

2023 augusztusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 555 900 forint volt, amely 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az év első nyolc hónapjában a bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál volt a legmagasabb, 562 700, míg a költségvetésben 532 700, a nonprofit szektorban pedig 553 900 forintot tett ki, ez rendre 15,3, 14,8, illetve 14,4 százalékos emelkedést jelentett egy év alatt. Ahogy […]

Az európaiak ötöde nem tudja kellő mértékben felfűteni otthonát

Paolo Gentiloni brüsszeli biztos, az európai szemeszter tavaszi csomagjának bemutatásakor elmondta, hogy az Unió gazdasága a vártnál jobban teljesít, ezért a tagállamoknak 2023. év végéig meg kell szüntetniük az energiatámogatási programjaikat. A Századvég kutatása azonban rámutat, hogy a várakozásokon felüli teljesítmény túlzás, a felhívás végrehajtásának pedig súlyos társadalmi következményei lennének. Öt európaiból egy energiaszegény A […]

Európai közvélemény: a szankciók legnagyobb vesztese az EU

A szankciókkal szemben támasztott elemi elvárás, hogy azok nagyobb kárt okozzanak a szankcionált országnak, mint az azokat kivető gazdaságoknak. Az orosz–ukrán háború kirobbanását követő hónapokban a brüsszeli vezetők azzal indokolták az egyre szigorúbb büntetőintézkedések bevezetésének szükségességét, hogy azok rövid időn belül képesek lesznek térdre kényszeríteni az orosz gazdaságot és ezzel lehetővé teszik a háború gyors […]

Kommentár: államháztartási adatok, 2023. szeptember

A költségvetési folyamatok négy leginkább figyelemre érdemes kulcsterületét változatlanul az általános forgalmi adóbevételek, a kamatkiadások, a költségvetési szervek nettó kiadásai, valamint az uniós programok bevételeinek és kiadásainak alakulása jelenti, ugyanis ezeknél a tételeknél a legnagyobb az eltérés a költségvetési tervektől, és ezek fejtik ki a legnagyobb hatást a hiánycél elérésére is. Mivel a Pénzügyminisztérium csak […]

Októberben a lakosság és a vállalatok konjunktúraérzete is javult

A lakossági konjunktúraindex három alindexe javult, egy pedig romlott az előző havi értékéhez képest, és összességében az index jelentősen javult a szeptemberi értékével összevetve. A legkedvezőbb továbbra is a foglalkoztatási helyzet megítélése, amelynek értéke az előző havi –5,9-ről immár újra pozitív értékűre, 0,4-re változott. A háztartások a legnegatívabban az inflációs folyamatokat ítélik meg, ez a […]

Az európaiak elutasítják Brüsszel Kína-ellenes politikáját

Ursula von der Leyen szeptemberi évértékelő beszédében bejelentette, hogy szubvenciós vizsgálatot indít a Kínából érkező elektromos járművekkel szemben. Az Európai Bizottság elnöke Joe Biden amerikai elnökkel folytatott márciusi találkozója óta fordulatot sürget az EU Kína-politikájában, amit korábban a szankciók megkerülésével, majd a gazdaságok szétválasztásával, ezúttal pedig a „kockázatmentesítéssel” indokolt. Nemzetközi sajtóértesülések alapján ráadásul Brüsszel – […]

Kommentár: építőipar – 2023. augusztus

Az építőipari teljesítmény volumenének csökkenése a tárgyhavi szerződések állományában is megjelenik, ugyanis az építőipar összes tárgyhavi szerződésállománya az előző év azonos időszakához képest 23,9 százalékkal szűkült. Ez az építményfőcsoportokon belül eltérően alakult: míg az egyéb építmények tárgyhavi szerződésállománya 40,6 százalékkal esett vissza, addig az új épületek esetében 4,9 százalékos növekedés volt megfigyelhető. Az új szerződések állománya 31,9 százalékkal bővült, […]

Regisztráció

Registration

Add Your Heading Text Here

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.

Regisztráció

Frissítettük feltételeinket